Sokszor és sokféleképpen szóba került már blogunkon a terhesség-megszakítás kérdése. Jómagam is több posztban foglalkoztam azokkal a törekvésekkel, melyekben a terhesség-megszakítás jelenlegi szabályozását érintő felvetések, irányok rajzolódtak ki.

A magam részéről ugyanis személy szerint azt várnám, hogy mielőtt egy szót is ejtünk az abortusztörvényről, vagy a magzatvédelemről beszélünk, beszéljenek a döntéshozók a fogamzásgátló módszerek elterjesztéséről, hozzáférhetővé tételéről.

Én magamat abortusz-ellenesnek, ám (meghatározott keretek között) választás-pártinak definiálnám. Éppen ezért érzem hihetetlenül fontosnak, hogy  minél kevesebb nőnek kelljen döntést hoznia ebben a kérdésben, méghozzá azért, mert a nem kívánt terhességeket egész egyszerűen el tudnák kerülni.

Véleményem szerint elengedhetetlen és kulcsfontosságú lenne, hogy átfogó felvilágosító kampány induljon már az iskolákban a fogamzásgátlásról. A fogamzásgátlás és a testünk működése mindenki számára legyen ismert már fiatal kortól.

Emellett a döntéshozók tegyék könnyen elérhetővé, megfizethetővé (urambocsá' ingyenessé) a fogamzásgátlást annak, aki ezt kéri. Kellő felvilágosítás mellett legyen recept nélkül kapható az esemény utáni tabletta (ez majdnem így is lett, de aztán persze mégsem). Ha társadalmi kampányokkal a "fogadj örökbe” magzatos plakátok helyett inkább a „védekezés a te felelősséged is” tartalommal nyomulnának a köztereken, és férfiaknak és nőknek egyaránt szóló üzenetekben propagálnák a felelős szexuális élet fontosságát, valóban hasznos munkát végeznének.

Fontos lenne az is, hogy átalakítsák a fogamzásgátlásról alkotott negatív képet azokban, akikben ennek negatív képe él (pl: óvszerhasználat kapcsán)

Mindezek után (tehát a támogatott, így olcsó és hozzáférhető fogamzásgátló szerek megléte mellett) a jelenlegi abortusztörvénybe is be lehetne építeni egy mennyiségi gátat. Így bizonyos számú nem egészségügyi terhességmegszakítás után ingyenes művi meddővé tételt is lehetne igényelni alanyi jogon, illetve a további beavatkozások esetében a műtét díjának állami támogatását csökkenteni. Ezeknek a változásnak a tényét széles körben ismertetném a lakossággal.

Ha ezzel nem lenne csökkenthető a nem egészségügyi okú abortuszok száma, nagyon meglepődnék. A külföldi példák alapján joggal. Az államilag támogatott prevenció ugyanis bárhol a világon nem a megszületett gyermekek, hanem az abortuszok számát csökkenti.

Számos külföldi példa bizonyítja, hogy az ingyenes fogamzásgátló eszközök rendelkezésre bocsátásával az abortuszok száma számottevően csökken. Norvégiában például, ahol 2010-ben húsz-huszonöt év közötti nők számára ajánlották fel, hogy egy éven keresztül ingyenesen fogamzásgátlókhoz juthatnak, felére csökkent körükben a terhesség-megszakítások száma. Finnországban a 18 éven aluliak juthatnak hozzá ingyen az egyik fogamzásgátló tablettához. 

Lengyelországban ellenben, ahol  a fogamzásgátlók nehezen hozzáférhetők, és alapvetően jellemző a tájékozatlanság, valamint híresen szigorúak az abortusz témájában, mégsem érik el céljukat. Évente körülbelül 800 hivatalosan regisztrált terhesség-megszakítást végzenek, ám az illegális vagy külföldön végrehajtott beavatkozások száma 80.000-200.000 közötti.

Az ENSZ szakosított szervei (Dél-Amerika tekintetében) a közelmúltban tűzték ki célul, hogy a kiskorúak és tizenévesek védelmében akciót indítanak az interneten keresztül, és így igyekeznek eljuttatni az információkat a fiatalokhoz. ,,A fiatalkori terhesség az egészségügyi károk mellett egy állandó újratermelője a szegénységnek, állandósítja a szociális problémákat, az elmaradottságot, lehetetlenné teszi az oktatási programok megvalósítását és a női kiszolgáltatottságot is állandósítja” - állapítja meg az ENSZ.

Nyilván könnyebb újra és újra a választáspártiak és a magzatvédők soha véget nem érő vitáját vívni ahelyett, hogy a megelőzésben mindkét fél egyetértene és a felelősök problémát úgy kezelnék, hogy lehetőleg minél több nő életében fel se merüljön a döntés kényszere (mert nincs terhesség sem).

Sajnos azonban a döntéshozók közül senkitől nem látni, hogy fennen hirdetnék az ilyen stratégiákat, terveket, tanulmányokat, pláne nem a megvalósításukat. Főleg nem látom a reményt a változásra, amikor Ékes Ilona képviselő arról beszél nyilvánosan, hogy a fogamzásgátlás reklámozása is gyorsítja a népességfogyást. Ráadásul a képviselő önmagának is ellentmond, hiszen elismeri: ahhoz, hogy az abortuszok számát csökkenthessék, nemzeti stratégiára van szükség, a felelős szexuális magatartás kialakításának támogatására.

Az ENSZ nőjogi bizottsága, a CEDAW 2002-ben azt írta, hogy aggasztóan magas Magyarországon a gyerektelen fiatal nők abortuszainak száma, és felszólította az államot, hogy tegyen meg mindent azért, hogy ne ez legyen a születésszabályozás eszköze.

A magzati élet védelméről szóló törvényben ugyan feketén-fehéren szerepel, hogy az állam elősegíti a fogamzásgátló készítmények és eszközök rászorultságtól függő kedvezményes igénybevételét. Azonban az elmúlt évekhez hasonlóan az állam egy kanyi vassal sem támogatja ezeket.

A Ház előtt többször is, így 1999-ben és 2005-ben volt javaslatként a fogamzásgátlók állami támogatásának kérdése. A javaslatban azzal érveltek, hogy az államilag támogatott prevenció alapvetően az abortuszok számát csökkentené, de változás azóta sincs. Bár a javaslat egyik alkalommal sem ütközött komolyabb ellenállásba, megvalósítása érdekében - a gyógyszerkassza helyzetére hivatkozva - egyik kormány sem tett konkrét lépéseket.

Itthon a KSH adatai szerint az abortuszok száma csökken, de szakemberek szerint a tizennyolc éven aluliak körében  a szám változatlan és a hátrányos helyzetű országrészekben (Szabolcs, Borsod, Heves és Nógrád megyékben) a terhesség-megszakítások száma még mindig nagyon magas.

Egy terhesség-megszakítás jelenleg 30 000 forintba kerül, ennek méltányossági alapon a rászorulóknak 30, illetve 50 százalékát kell kifizetniük, tehát (9, vagy 15 ezer forintot). A terhesség-megszakítás ingyenes egészségügyi okokból. Szintén térítésmentes az abortusz, ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van (például szociális intézményben lakik, átmeneti gondozásban részesül, tartósan nevelésben részesül vagy az országban menedékkérő) – ezekről a helyi családvédelmi szervezetek védőnői adhatnak igazolást. Amennyiben a terhesség bűncselekmény, tehát nemi erőszak következménye, a térítési díjat csak a bírósági végzés alapján térítik vissza az érintett nőnek.

A fogamzásgátlók ára a kedvezményes abortusszal összevetve több esetben is magas. Tekintettel arra, hogy nem feltétlenül lesz minden aktusból terhesség, de védekezni folyamatosan kell, az összköltségük meghaladja az egyetlen támogatott „megoldás”, az abortusz árát.

A legolcsóbb fogamzásgátlók a mechanikus eszközök: az óvszer (100-300 Ft/db) vagy a pesszárium, a tabletták közül a legolcsóbb havi adagja is 3000 forint körül mozog. Méhen belüli fogamzásgátló eszközök közül a korszerű spirálok, amelyek öt évre szólnak, 40 ezer forint körül, a kevésbé modern, 2-3 évre javasolt típusok 10-12 ezer forint közötti áron kaphatóak.

A NANE a fogamzásgátlás világnapja alkalmából azt írta: „Van, akik számára a fogamzásgátlás anyagiak miatt nem elérhető, van, akik sosem kaptak megfelelő tájékoztatást ebben a témában. A NANE Egyesület ügyfeleinek viszont gyakori tapasztalata, hogy bántalmazó partnerük lehetetleníti el a fogamzásgátlást: … a bántalmazók egy része "röghöz kötési" taktikaként a nő által vállalhatónál magasabb gyerekszámot erőltet rá áldozatára. A testi, társadalmi és gazdasági kiszolgáltatottság eme formája ugyanis megnehezíti, hogy a bántalmazott nő és gyermekei megszabaduljanak attól, aki rettegésben tartja őket."

A kérdés tehát a családon belüli erőszak kérdésével is összefüggésben áll. Aki az erőszak ellen kampányol, tehát szintén jó nyomon jár.

Végezetül csak azt kérdezem: hol a törvényjavaslat az államilag támogatott vagy ingyenes fogamzásgátlásért? Hol kezdeményezés a bizonyos kor és gyerekszám után (újra) ingyenesen kérhető művi meddővé tételért? Hol az alaptantervben a felvilágosítás és a fogamzásgátlás oktatása? A kampányok? A plakátok? A hirdetések?

Erre kéne elindulni végre, a magzatvédőknek a választás-pártikkal kart karba öltve. Mert van, amiben talán még ők is egyet tudnak érteni. Remélem.

Center

http://magyarorszagon.hu/hirek/2012-09/belfold/a-felelos-szexualis-magatartasrol-papoltak-a-parlamentben/hir

http://hvg.hu/itthon/20120315_fogamzasgatlas_abortusz_tamogatas