Tünde fesztivál szabályok fesztivál

Mielőtt fesztiválra menne kamasz gyerekünk, nem árt, ha megbeszéljük vele a szabályokat, illetve felkészítjük őt a biztonságos bulizásra. Matusek M. Zsuzsanna, az Országos Gyermekvédő Liga elnöke segített összeállítani, mire érdemes figyelni, miket érdemes megtanítani a gyerekünknek, ha fesztiválozni készül.

1. Italbiztonság
 

Az egyik legfontosabb szabály, amit nem csak fesztiválokon kell betartani, hanem mindig: csak előtte/ismerőse előtt kibontott italt fogyaszthat. Sőt, ha egyetlen pillanatra is magára hagyta az italát, akkor abból már nem szabad innia. Ha esetleg meghívja a lányunkat valaki egy italra, és szeretné elfogadni, egy apró trükk segíthet: ha két poharat hoz az illető, az egyiket magának, a másikat a lányunknak, a lány válassza azt a poharat, amit a meghívó magának szánt. Ekkor kiderül, hogy valamit belecsempésztek-e a pohárba. Egy kis humorral ez feltűnésmentesen megoldható. Ha a srác simán poharat cserél, egész biztosan nincs gond az itallal.

2. Viselkedés
 

A fesztiválokon fotó- és videófelvételek készülnek (ez a rendezvények szabályzatában benne is van egyébként), amik felkerülhetnek az internetre is. Gondolja végig a kamasz, hogy tíz-tizenöt év múlva is örülne, ha szembejönne vele magáról egy kompromittáló felvétel, amelyen nem megfelelő módon viselkedik.

3. Öltözködés
 

Bár a fesztiválokon az ember szeret különlegesen/extrém módon öltözködni, azért nem árt az óvatosság: fontos, hogy olyan ruházatban menjen, amit bármikor fel mer vállalni. Ugyanis a fesztiválokon fotók készülhetnek Egészségbiztonság és a balesetek elkerülése szempontjából nagyon fontos a cipő: a zárt lábbeli a megfelelő.

4. Biztonság
 

Jó, ha a fiatal nem egyedül megy, hanem barátokkal, ismerősökkel. Ha esetleg valamiért egyedül maradna és bajba kerülne, segítséget kérhet a fesztiválokon jelenlévő segítőktől, civil szervezetektől. De a fesztiválozók nagy valószínűséggel nem fognak elmenni a bajba jutott mellett és ők is segítenek. És persze jó, ha mer tőlünk, szülőktől is segítséget kérni telefonon a gyerek.

5. Felszerelés
 

Vegyük figyelembe, hogy egy estés bulizásról van szó, vagy esetleg több naposról, hogy ott alszik-e a gyerek vagy hazajön aludni. Minden esetben az egyik legfontosabb, hogy legyen nála mobiltelefon (ez a mai fiataloknál már alapfelszerelés). Ha kint alszik, akkor számít, hogy milyen felszerelést adunk neki. Mindenképp olyat adjunk, amiért nem kár, ha baja lesz, tehát ne a legdrágább sátrat/matracot/hálózsákot vigye magával. A tisztasági felszerelésen kívül ajánlott a nedves törlőkendő, kézfertőtlenítő. Kis helyen elférnek és hasznosak.

6. Pénz
 

Fesztiválra pénz nélkül ne menjen ki a gyerek, egy estére sem! A folyadékpótlás (főleg nagy melegben), vagy a szilárd táplálék az egész napi fesztiválozás után különösen fontos, erre mindig legyen nála pénz. Ne arra építsünk, hogy majd valaki meghívja a tinit – ennek ára lehet… Ma már sok fesztiválon készpénzmentes fizetési lehetőség van – idén például a Szigeten, a Volton és a Balaton Soundon például a karszalagba épített chip segítségével lehet(ett) fizetni, így elkerülhető, hogy elhagyja a pénzt a bulizó.

7. Hazaút
 

Fontos, hogy előre tisztázzuk, hogy a gyerek hogy fog hazajutni (ha nem olyan szülők vagyunk, akik képesek hajnali 3-kor beülni a kocsiba, hogy hazafuvarozzuk a csemetét) – ha taxival, akkor erre külön pénz szükséges. Azt is érdemes megbeszélni, hogy időre kell-e hazaérnie, vagy addig marad, amíg jól érzi magát.

+1. Ellenőrzés
 

Bármennyire is aggódunk, kerüljük az állandó telefonálgatást. Egyrészt a nagy zajban valószínűleg úgysem hallja, másrészt a társai előtt kellemetlen helyzetbe hozhatjuk a gyerekünket. Hasznosabb, ha kifejezzük neki még otthon, hogy szívesen elengedjük, de aggódunk egy kicsit, és megkérjük, tegye meg a kedvünkért, hogy négy-öt óránként dob egy sms-t: „Anya, minden oké!” Ez nem egy nagy kérés, és diszkréten is meg tudja oldani. Mi meg talán nyugodtabban várjuk, hogy hazaérjen bulizó gyermekünk.

Tünde

Tünde fesztivál szabályok fesztiválFesztiválokról ezekben a posztokban írtunk:

Elengednéd 16 éves lányodat a Sziget Fesztiválra?
Kivittem anyámat a Szigetre
Nyakamban a nagylányommal ugráltam a tizedik sorban
A Nagyszínpadon léptünk fel a Volt Fesztiválon
Járókában fesztiváloztunk a gyerekkel

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?