Kismama félelmek
 

Az alábbi levelet kaptuk egy kismamától, melyben segítséget kér hasonló cipőben járóktól, és tanácsokat az édesanyáktól.

„Elsősorban azokat az anyákat hívom segítségül ezzel a pár sorral, akik még emlékeznek arra, milyen is első babát várni, és összevissza agyalni mindenen.

29 éves vagyok, házas, és hát én azon nők táborába tartozom, akik alapból csípik a gyerkőcöket, és eléggé érzik magukban ezt az anyaság-témát. És akkor mi is a probléma, és kétségbeesésem tárgya, ami miatt teljes mélyrepülést vett bennem minden?

Történt az hat hónaposan,  elnézve a babás videókat, azt hogy milyen picik és törékenyek, hirtelen bevillant egy kép/félelem/gondolat, hogy „felnőttként erőfölényben mi lesz, ha szándékosan bántom?”.

Tudni kell, hogy persze előjött bennem minden korábban hallott sztori ezzel kapcsolatban, de ettől még nagyon ijesztő volt a gondolat számomra, már a tény is, hogy mi  a francnak agyalok ilyenen. A gondolati képek persze kísérteni kezdtek, most próbálom lerakni őket. Hozzáteszem soha nem jutott ilyen az eszembe egy babával, vagy kisállattal kapcsolatban sem, és én már most a pocakomban is nagyon szeretem a kislányomat. Egyszerűen félek attól, hogy egy ilyen kiszolgáltatott lénnyel kell majd non stop együtt lennem, és hogy mit hoz ez ki belőlem.

Nektek, tapasztalt anyukák, nem volt ez frusztráló, ijesztő, egyáltalán végigzajlott ilyesmi bennetek terhesen, vagy szülés után? A kétségeknek és félelmeknek milyen fokait éltétek meg? Vagy ezek rendeződnek szülés után, amikor már együtt leszünk, és összeszokunk?

Minden anyukán azt látom magam körül, hogy olyan természetesen viszonyul a babájához, és már kikészít a gondolat, hogy csak én agyalok ilyesmin... Ha voltak valakinek ilyen típusú félelmei is az anyasággal és/magával kapcsolatban írjatok! Csevegjünk róla!

Mosolybaba

Terhesség alatti félelmekről itt olvashatsz: 

Attól féltem, késsel fogom megölni a kisfiamat

Gátmetszéstől, bénulástól, haláltól félnek a szülés előtt állók

Terhesség: Elég a parákból!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?