illusztráció

Érdekes, hogy minden nap annyi minden történik, hogy este félálomban eszembe jut, ezt is le kéne írni. Aztán, mire odajutok, a jó háromnegyed része kimegy a fejemből. (Csendes bambulás, tíz perc.)

Ó, hát persze: tanácsadáson voltam. Mondá a doktor: panaszkodhatok. Mondom neki: fáj a hasam, fáj a derekam, teli a tököm. Felröhögött, nyugtázta. Mondtam neki, annyira fáradt vagyok, hogy hálni jár belém a lélek, a hasam meg minden ötperces sétától bekeményedik, néha nyilallósan. Erre megnézte a méhszájat, megnyugtatott, hogy teljesen zárt, majd közölte, kiírna. Hát csóváltam a fejem, mert hiába szerettem volna már nagyon pihenni, a havi zárást muszáj végigcsinálnom. A végén hétfőben egyeztünk meg, mert aznap úgyis megejtjük a 32 hetes ultrahangot (a védőnő aggódott, hogy fogytam, fejlődik-e a gyerek. Elfelejtettem megnyugtatni, hogy a kölkek miatt gluténmentesen étkezik mindenki, azzal meg nehéz hízni, de a dokival megegyeztünk abban, hogy a gyerek oké, a mozgása látványos, a szívhangja tökély, nincs mitől tartani). 

Ekkor még mindig csak csütörtök volt. A hetem óriási pörgésben telt, minden nap látástól mikulásig dolgoztam (megérte, rekordot csináltam), ráadásul szombat este a Középső iszonyú fülfájással ébredt, évek óta először, és hát persze, hogy a kövirózsa cseppet egy hete raktam el onnan, ahol tartottuk, hogy úgyse kell, nem tudom, hová. Az éjjel húszpercenként öt perc infrázással telt, aztán megint meló  ezerrel. 

Tegnap aztán levezetésképpen lepapíroztam az elmúlt hónapot, és elindultam ultrahangra. Férj jött velem. A szonográfus csaj, aki mindig személyesen jön ki, hogy beszólítson mindenkit, és aki fontosnak tartja, hogy a kismama egyedül (vagy igény szerint a családjával) legyen jelen a vizsgálaton, alaposan megnézte a csepertyűt, megállapította, hogy tökéletes (mintha nem tudnám), megerősítette a tényt, hogy fiú, megmosolyogta, hogy mennyire kompakt (fejvégű fekvésben, de az összes talpa az arca előtt, viszont a csaj szerint az, hogy ilyen szép derékszögben tudja tartani a lábait, kizárja a dongalábat), Apának megmutatta a szívhangot (mert a kismama ugye minden tanácsadáson hallhatja), majd megnézte a méhlepényt, nem érik, a méhszájat, teljesen zárt. Ügyes, időben való szülést kívánt.

És ennyi. Tegnaptól táppénzen vagyok, lábamat lógatom (öhm...), jól érzem magamat, ma nem keltem fel kávét főzni, csak hatkor. Megadtam magam a náthának is, biztos a fáradtság miatt tudott legyűrni. Ülök. Valószínű, hogy ez lesz még két napig, aztán bepörgök, és kinagytakarítom a házat, ha már ráérek. Lesz babaszoba is. Hihi. 

Na, pihenésképpen kicseréltük az ágyunkat (matrac) felfújhatósra, hátha nem megy éjjel tönkre a derekam. És bevált a dolog, szóval ma kialmoztam a felfújhatós alól az ágykeretet, és habtapikkal megalmoztam a felfújhatósnak. Most ez lesz egy darabig.

Bambulok. Tényleg komolyan elfáradtam az utóbbi hetekben, de még nem hittem el, hogy pihenni fogok - már a magam módján, ugye. Ülök, és nem tudom megfogalmazni, mit is érzek. Kicsit máris hiányzik a hajtás, a pörgés. Jó lesz ez. Rendet teszek bent és kint magam körül, a nagyokat is jobban fogom tudni babusgatni, kicsit rájuk fér.

És készülök a márciusi hóra.

Banyavári

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?