Régen is így volt, vagy más volt a tagolás? Visszaköszön blogokból, beszámolókból, elsóhajtott mondatokból meg a tükörből, hogy sok nap megy el úgy, mintha valami lefelé haladó mozgólépcsőn haladnánk felfele, futunk, futunk, el is fáradunk bele rendesen, csak az eredmény, az nem akar látszani.

Miközben ráadásul ezer szilánkra robban a napunk, csináljuk ezt, csináljuk azt, felkelünk, reggelit csinálunk, megetetjük a kutyát, fehér harisnya, tornacipő, pontosan 1225 Ft borítékba névvel, osztállyal, letöröljük a sáros cipőt, elmossuk a bögrét, frizurát csinálunk az ovisnak vagy magunknak, elindulunk, odaérünk, csekket fizetünk be, szolgáltatóval veszekszünk, határidőnaplóba írjuk a következő hét pont ugyanilyen csinálnivalóit, pipa, pipa, pipa (és jó, ha nem írjuk a végére "pia", mint freudi elszólással az előbb én), ez is megvan, az is megvan, akkor miért van ez az érdekes érzés a nap meg a hét meg a hónap meg az év végén, hogy az égegyvilágon nem csináltunk semmit. A gyerek meg  irtó gyorsan felnő közben, páran a harmadiknál pótolják be azt, amire az elsőnél-másodiknál nem jutott idő.

Gyerekkel pláne, félórák-órák mennek el például altatásra, gyerek nem alszik, mi már ennyi idő alatt megváltottuk volna a világot hatszor, de nem alszik a bitang. Feladjuk rá a látogatós ruháját, hogy húsz perc alatt telerottyantsa az egészet, én meg minden hétvégén igen-igen sok órát áldozok arra, hogy körülöttem nagyjából minden úgy nézzen ki, mint a múlt hétfő reggel,miután sok-sok órát áldoztam arra, hogy nagyjából minden ugyanúgy nézzen ki, mint....de ezt mégse Karinthy írja, mert ha időnként kimarad, majd végignézek az eredményen hétfő reggel, akkor valahol lélekben már indulok is a Dunának.

Mintha lopkodnánk az időt az értelmes dolgokra. Otthon, munkahelyen, mindegy. Két nyúlós értekezlet, három értelmetlen telefonhívás (nem, nem fizetünk elő, nem szeretnénk megnézni, nem, nincs elmaradásunk, már küldtük a mailt, köszönjük) és négy semmitmondó vagy negatív e-mail közt valahogy előrejutni, otthon leülni rendesen a gyerekkel angolozni vagy sakkozni, megsütni az izét, aminek három hete lökdössük a receptjét, megírni a fontosat, elsuttyanni moziba, befesteni a háromcentis lenövést,  a lyukas fogról vagy a "jövő héten épp nem jó" felülvizsgálatról nem  is beszélve. Pontosan befizetjük a számlát, bekészítjük a melegítőt és az ünneplőt, feltöltjük, letöltjük, frissítjük, felmossuk, kivasaljuk, elrakjuk, aztán szemléljük, hogy fél nap, két hét múlva minden pont olyan állapotban leledzik mint ezen tevékenységek elvégzése előtt.

És mivel egybefüggő, tényleg értelmes tevékenységre alkalmat adó fél-egy nap, két hét ritkán akad, hát lopjuk: a Facebookon most már van állítólag olyan alkalmazás, amivel megmérhetjük, összesen hány napot csesztünk el vele, persze szigorúan harminc másodperces-kétperces etapokban. Nyilván ezért osztunk meg cuki nyulakat többször, mint cseles matematikai feladványokat: ez és ennyi fér bele. Én meg regény helyett ilyen posztokat írok, miközben néha beleolvasok a "Tíz dolog, amit a sikeres-hatékony emberek csinálnak (vagy NEM csinálnak)" típusú okosságokba, az igazán sikeres-hatékony emberek nem az időmorzsákból sütik a kenyeret, például nem sandítanak az utolsó bekezdés előtt a tele vasalókosárra, mint én. A többség úgy látom, velem együtt malac a jégen: minden működik végülis, a dolgok, ha utolsó pillanatban és némi önkizsákmányolással is, de elkészülnek, megfőnek, feltisztulnak, be vannak fizetve, ki vannak festve, de csak zártkörű, szigorúan anonim blogokon valljuk be: nem bírunk szabadulni az Ezer Apró Bizbasz Rémeitől, amik az úristennek se hagynak alkotni és csinálni azokat a Fontos Dolgokat (Micimackó után szabadon) amire véleményünk szerint valójában születtünk.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?