Kosáryné Réz Lola tehetséges és termékeny nőíró volt, ennek ellenére szinte ismeretlen maradt. „A múltban nyilván azok a nők az igazi nőírók, akiknek a nevét nem ismerjük.” – írta Móricz Zsigmond Kaffka Margittal kapcsolatban. Kosáryné Réz Lola több mint 100 saját művel és több mint 70 műfordítással büszkélkedhet, mégis csak mint Kosáry Domokos történész édesanyjára vagy mint az Elfújta a szél című regény műfordítójára emlékszünk vissza rá.

1892. december 7-én született Richter Eleonóra néven Selmecbányán. Édesapja, Richter Géza a Bányászati és Erdészeti Akadémia utolsó rektora volt, a bányaműveléstan professzora, nevét később Rézre magyarosította. Lola nővére, Emma még születése előtt meghalt, később öt testvére született. Édesanyja korán írni, olvasni tanította, hat éves korában a szélaknai zárdaiskolában kezdte meg tanulmányait, egyből a második osztályban. Mindenki kedvelte a közvetlen, cserfes kislányt, Mókuskának becézték. Mivel édesapja minisztériumi kinevezést kapott, a kislány a fővárosban folytatta tanulmányait. Az úrilányok előkelő világa nem fogadta be. „Senki sem ért meg az iskolában, - úgy éreztem. Csak a lázadó érzés lett mindig erősebb bennem, hogy majd megmutatom én ezeknek a lányoknak, akik elhúzódtak mellőlem, mi lesz belőlem egyszer. Vad és fantasztikus álmaim voltak.” – írta később. Két év múlva újra Selmecbányán tanulhatott, és tanára biztatására írni kezdett. (Első költeményét öt éves korában írta testvérei csínytevéséről.)

Szerette otthonát, itt töltötte gyermekéveit és regényeinek, elbeszéléseinek többsége itt játszódik. Később lánytestvéreivel megalapította a Magyar Lányok Körét, Kongó néven lapot adtak ki. „Elhatároztam, hogy nem megyek férjhez, hanem tanulok és önállóan fogok élni.” – vallotta. Verseit különféle pályázatokra küldte. Schöpflin Aladár még azt tanácsolta az akkor tizennégy éves Lolának: „Nagyságos asszonyom, maradjon a főzőkanálnál!” Nem sokkal később már megnyerte a Magyar Lányok pályázatát. A bevallottan feminista nő szeretett volna kitűnni kora asszonyai közül: „Voltak idők, mikor arról álmodtam, hogy valami nagy és szép dolgot érek el s akkor azt is el fogják felejteni, hogy nem vagyok fiú.” Orvosnak készült, de mivel nem beszélt latinul és lánygimnázium sem volt még a környéken, apja tanácsára zenét tanult. Dr. Kosáry János tanította zongorázni. Egymásba szerettek, s a tizenkilenc éves lány a zenetanár menyasszonya lett. Mivel nem tett le a gimnázium elvégzéséről, tovább tanult. 1913-ban megszületett kisfia, Domokos, majd kislánya. A Kisfaludy Társaság pályázatára álnéven beküldött János című verses regényével jelentős díjat nyert.

Az első világháború a Kosáry családot sem kímélte. A zongoratanár férj azonban hamar hazakerült a frontról. Pesten betegeskedett, míg Lola vidéken tanított, nehezen tartotta fenn családját. Egy tót cselédlány segítségével próbálta átküzdeni magát a hétköznapokon. „Úgy éltem, mint a többi háborús asszony: aggódtam, reméltem és küzdöttem. (…) Még a legtöbb gond között is mindig írtam és talán ha nem írtam volna, nem is bírom ki.”A kommün időszakában teljesen ellehetetlenült a család, enniük sem volt mit. Először Pestre költöztek. Mivel édesapja 1919-ben a selmeci Akadémiát Sopronba menekítette, a kis család követte Sopronba. Kosáry Jánosnak Lola szerzett munkát, egyenesen Klebelsberg Kuno segítségét kérve. A férfi hamarosan újra beteg lett, állandó ápolásra szorult. Váratlanul érte őket a hír: Lola az Atheneum pályázatára beküldött Filoména című regénye első díjas lett.

A történet egy cselédlányról szólt, az írónő Kosztolányi Dezső Édes Annáját megelőzve készítette el társadalomkritikának is beillő cselédtörténetét. Filoména felvidéki tót lányka, aki már 12 éves korától szolgálónak szegődik. Szép lassan lépked felfelé a cselédség ranglétráján. Azonban hamar meg kell tapasztalnia a kiszolgáltatottság érzését, a szép fiatal lány nem hagyja hidegen a gazdag férfiakat. Bár munkaadói szeretik, s ő is jól érzi magát a családnál, távoznia kell a házból. Szerencsésen új munkát talál, a ház úrnője vele egyidős leány, szinte barátnő. De a lány udvarlója, Schönherr mérnök és a cselédlány egymásba szeretnek. Terhes lesz, elzavarják a háztól, gyermekét kénytelen intézetbe adni, hogy dolgozni tudjon. Később a kislány meghal. Filoména mindent elveszít, pénzért árulja magát, elzüllik. De erőt vesz magán, újra rendes munkát szerez és feleségül megy Zünder pedellushoz. Sajnos – bár mindketten szeretnék – férje betegsége miatt nem lehet gyermekük. Így Filoména szeretőjétől, Litván professzor úrtól esik teherbe. Férje megbetegszik, így a lány újra cselédnek áll, hogy eltarthassa a családot. Annál az iskolánál dolgozik, ahol férje és szeretője is. Az elhagyott és sértett professzor azonban őt is és férjét is elbocsájtja munkahelyéről.

Egy falusi kunyhóban élnek, Filoména egyetlen célja, hogy fiából tisztességes ember váljék. Férje már annyira beteg, hogy eszét veszti. A fiú igazi apja osztályába kerül, aki bosszúból megbuktatja, nem sejtve, hogy az ő gyermeke. Filoména újra cselédnek áll, sikerül fiát a selmeci gimnáziumban taníttatnia. Ő a Schönherr házban dolgozik. Fiát katonának viszik, túléli a háborút, egy pesti kórházba szállítják sebesülten. Anyja azonban örökre elalszik, mielőtt meglátogathatná. A Filoména nem csak a cselédség, hanem a nők problémáinak korrajza is. A publikum kitörő lelkesedéssel fogadta az írást. Barabás Gyula a Népszavában jelentette meg kritikáját: „A díjat asszony nyerte meg. (…) A magyar irodalomban eddig olvasott asszonyi írások, a holdvilág-nyavalygó és sacharinba mártott émelygései, a Ritoók Emmák önképzőköri romantikája után nem csoda, ha cinikusan forgatjuk a lapokat. De a „Filoména” nem ez. Írójának neve eddig ismeretlen volt.” Az Atheneum szerződést ajánlott, Osvát Ernő pedig publikálási lehetőséget a Nyugatban. Nagy írók, többek között Füst Milán méltatják a Filoménát: „S míly friss az átérzése! Sosem fáradt, sosem közvetett. Én távolról sem vagyok ilyen eredeti.” 1920-ban megszületett az Álom című regény, 1921-ben az Ulrik inas.

1922-től az írónő az Új Idők munkatársa lett. Már ritkán publikált a Nyugatnak, bár 1928-ig jelentek meg írásai. A kritikusok az Új időkbe való átlépését úgy értelmezték, a tehetséges írónő behódol a tömegízlésnek, a kitaposott ösvényt választja a Nyugat egyéni hangokat kereső, lázadó, anyagi gondokkal küzdő, kiszámíthatatlan világa helyett. Az igazi okok között a kiszámítható jövedelem és részben Osvát Ernő nem csak irodalmi jellegű érdeklődése állhatott. Osvát nagy nőcsábász hírében állt, emellett felesége Kosáryné férjét tette felelőssé azért, mert kislányuk, Ágnes a náluk tett látogatás után tuberkulózist kapott. (Kosáry harctéren szerzett betegsége azonban teljesen más jellegű volt.) Ezekben az években nőíró tollából is patriarchális szemléletű, negatív nőalakoktól hemzsegő művek láttak többnyire napvilágot. Lola szembement ezzel a törekvéssel, regényei középpontjába többnyire lányok, asszonyok sorsát állította. A feminizmust szívügyének tekintette, célul tűzte ki, hogy megszüntesse a mozgalom körüli félreértéseket. A külsőségek helyett próbálta a belső tartalomra irányítani az emberek figyelmét. Kiállt a nők oktatásáért, a férfiakéval egyező jogokért, a gyermekek jogaiért és a gyermekmunka ellen. A Singer és Wolfner Kiadó (Új Idők) égisze alatt megjelent művei kiforrottabbak, elbeszélő művészete fejlettebbé, eredetibbé vált.

Sorra érkeztek Lola regényei. 1923-ban a Pityu, 1925-ben a Pápaszem és a Rici asszony lelkiismerete. Ezt követte A nagyságos úr és az asszony és a Porszem a napsugárban. Az Egy hordó bor (1931) egy csapra vert hordó történetén keresztül mesélt az alkoholizmus romboló hatásáról. A Selmeci diákok a Magyar Lányok hasábjain látott napvilágot Hamupipőke címen, 1933-ban. 1935-ben elbeszéléskötete jelent meg Lelkek és arcok címmel. A Föld ködében című versekkel tarkított történet egy önfeláldozó anyáról mesélt, aki mindenét a Halálnak adja, csakhogy megmentse gyermeke életét. Kosáryné Réz Lola egyik alapító tagja volt a Magyar Írónők Körének, mely 1927-ben alakult.

1942-ben jelent meg az írónő legjelentősebb alkotásának első kötete, az Asszonybeszéd. A tetralógia öt asszonynemzedék életét meséli el. Az első részt a Perceg a szú, a Vaskalitka, majd a Por és hamu követi. A történet 1686-ban kezdődik és 1944-ben zárul. Lola konzervatív feminista volt, a társadalom és család javára dolgozó, bátor, öntudatos és mégis nőies nő volt az eszményképe. A tetralógiában a lányok-asszonyok hatalmas utat tesznek meg, mind földrajzi, mind a társadalmi térben: várúrnő, polgárasszony, zsellérfeleség és nincstelen földönfutó is van közöttük. Sokszor kénytelenek az életüket befolyásoló férfiak támadásait elviselni, szavuk mit sem ér, nincs hatalmuk sorsuk felett. Amit mondanak, csak haszontalan „asszonybeszéd”. Lola egy nemzet sorsát rajzolta meg asszonysorsokon keresztül. „Az országot lehet, hogy a férfiak szerzik meg, de életben tartani csak az asszonyok (főleg az anyák) tudják.” – írta saját művéről. A kifejezés – asszonybeszéd – Gulácsy Irén Fekete vőlegények című regényéből származik, a mű bővelkedik férfiak életét megkeserítő, negatív nőalakoktól. Szabó Magda így ír Lola regényéről: „Erről a művéről nem állíthatnánk, hogy érzelmes ihletettségű, mert ilyen éles támadást még nem kapott a férfinem, mint ebben a komoly terjedelmű kötetben. Itt nincsenek temperált érzések, Réz felel a férfibölcsességre, amely szerint az asszonybeszéd csak kutyaugatás. (…) Ebben a regényben kisgyerekeken, állatokon és öregeken kívül senkinek sincsen irgalom, Réz mint valami elszánt vadász veszi célba az asszonypusztító férfit, aki csírájában folytja el egy magasra törő asszony reményét.”

A modern gondolkodású írónő a házasságról és korát meghaladó nézeteket vallott. A Nyugat A házasság válsága címmel hirdetett meg pályázatot, melyre végül öt munka érkezett, többek között Kosáryné Réz Loláé. „Az apai szeretet fellobbanása azonban a kultúra első jele: a férfi nemcsak megindítja az életet, de segíteni akar annak megtartásában is. (…) Persze a férfiak nem tették ezt ellenszolgáltatás nélkül. Segítettek az asszonyoknak megvédelmezni a gyermekét s az asszony cserében hálából végérvényesen elkényeztette őket, amennyiben anyai gondoskodását rájuk is kiterjesztette, engedte, hogy a mellüket verjék s az erejüket hangoztassák és ne csináljanak semmit s kiszolgálta őket, mintha tehetetlen gyermekek volnának. Így jutottak uralomra a férfiak és nagyjában ez az állapot uralkodik ma is a vad és félvad és negyedvad törzseknél egyaránt. Vannak persze kivételek, örökös forrása ez a házassági humornak, mikor a férfi húzza az igát s az asszony parancsol. (…)

Más kérdés tehát a házasság és más kérdés a szerelem! Illetőleg a házasság szempontjából a szerelem, a nemi vonatkozások kérdése a második sorba kerül, mint ahogyan ott is van a helye. A házasság igenis nem a szerelem, a szerelmi élet szabályozása elsősorban, hanem a gyermekvédelem első és legszebb formája. Az még ma is. Óriási tévedés tehát a házasságot mint a nemi élet szabályozóját tekinteni. (…) Már pedig az embernek nemcsak az a dolga a földön, hogy életet adjon, - vagy ne adjon életet, - hanem, hogy az életet meg is tartsa. (…) A szerelmi házasságokat beszámíthatatlan állapotban kötött szerződéseknek kellene tekinteni, amik a beszámíthatóság visszatértével felbonthatók. Vagy inkább: aki csak szerelemből és nem szeretetből és barátságból is köt házasságot, az ne házasodjék, vagy viselje a következményeket. Ez nagyon bölcs tanács, akármilyen naivnak hangzik. (…) Rettenetesen fegyelmezetlenek vagyunk. Önfegyelem nincs bennünk elég. Persze, a fegyelem iskolai szó és senkinek sem tetszik. Mert az emberek gyermekek még és összetévesztik a szabadságot a szabadossággal és nem tetszik nekik, ha valamit nem adnak egészen a kezükbe, hogy tönkretehessék. Szebb és jobb lenne, ha nem merev és halott törvények szabályoznák a házasságot és a szerelmet, hanem az emberek lelkiismerete. Csakhogy, gyerekek, messze vagyunk még attól, hogy ilyesmit ránk lehessen bízni.”

1920 és 1947 között mintegy 88 kötete jelent meg az írónőnek, köztük 32 regény, emellett gyermekkönyvek, elbeszélések és műfordítások. Lefordította az Elfújta a szél című Margaret Mitchell regényt, Karl May Winnetouját, H. de Vere Stacpoole A kék lagúnáját, Max Band A makrancos kisasszonyát és számos nagysikerű regényt. Mivel többnyire romantikus témájú, elsősorban hölgyolvasóknak szóló könyveket fordított, sajnos Lola giccsíróként maradt a köztudatban. Az ifjúsági- és gyermekirodalom számos remeke is neki köszönhető, mint a Leányfurfang vagy a Tibi-történetek. Utolsó műve 1958-ban jelent meg, a rendszerváltásig többé nem publikálhatott. Kizárták az Írószövetségből is. Kemenes Géfin László így ír erről az időszakról:  „Ezen írók művei korábbi népszerűségük után szinte eltűntek a mai köztudatból, ám nem valami természetes, tehát esztétikai folyamat eredményeképpen, hanem történelmi-politikai okok miatt, nevezetesen a Rákosi-rendszer adminisztratív eszközökkel élő irtó hadjárata következtében.(…)  A rendszerváltozás után a századelő több nőírójának művét ismét kiadták, s feltehetőleg nem csupán nosztalgiából, hanem mert megjelentetésükkel egyes új kiadók valóságos olvasói igényt próbáltak kielégíteni, különösen a nőolvasók táborában, hiszen nálunk nemcsak a feminizmus, hanem a nő sajátos problémáinak nyílt feltárása, érzelmi világának irodalmi megközelítése nem, hogy nem haladt előre a húszas-harmincas évek óta, hanem inkább visszavetődött.” 2010-ben, 70 év elteltével a Polisz Kráter Műhely Egyesület újra kiadta Kosáryné Réz Lola híres tetralógiáját.

 

Bár 1956 után is próbálkozott, Lola egy kivétellel – az 1958-as Leányfurfang kivételével – nem publikálhatott. Szerette volna, ha műveit angolra fordítják, de mikor fiát, Kosáry Domokost – a későbbi híres történészt és az MTA elnökét – bebörtönözték a forradalomban való részvétele miatt, nem próbálkozott tovább. Nem hagyott fel az írással, több regényt írt családjának. Férje halála után kevéske nyugdíjából nehezen tartotta fenn magát. 1982-ben, kilencvenedik születésnapján a televízió riportot készített vele. Nem sokkal ezután, 1984 december 27-én Budapesten hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Márton László így gondol vissza rá: „Emlékszem, mennyire meglepett a halálhíre tizenhat évvel ezelőtt: hogy tehát csak most halt meg, vagyis mindeddig itt volt közöttünk. (…) ha néha megütötte a fülemet vagy

szemembe ötlött a neve, olyasmit gondoltam róla, amit a II. világháború után felnőtt nemzedékben szokás volt gondolni: hogy valamikor a Bach-korszakban vagy a kiegyezés korában élt, mint a többi asszonynevet viselő írónő, Szegfiné Kánya Emília vagy Beniczkyné Bajza Lenke, s hogy orgona- és levendula-illatú, vanilliáscukor ízű történeteket írhatott, amelyekre csak mint ásatag furcsaságokra érdemes futó pillantást vetni. S ez a teljes tudatlanságból eredő tévedés még mindig kevésbé volt méltánytalan, mint a valamivel jobban értesülteké, akik olyasféle női giccsírónak tartották és tartják, mint Hedvig Courts-Mahler.”

Vasárnap

Emlékeimnek könnyes vánkosán

Vágyom régi vasárnapok után.

Miért, hogy most már nincs olyan soha?

Egyik nap, mint a másik: bús, zajos,

Lent az utcán zörög a villamos.

 

… Messzi vén város. Régi ház szobája.

Kint a fenyők nehézfehér subába’ –

Mint öreg, hűséges tót bakterek –

Állnak sorban a vén kapuk előtt.

Őrzik a házat, hegyet, temetőt.

 

Sétálni megy a kis cselédleány.

Csönd. Majd csengő szól. Jön édesanyám,

s vasárnapi süteményt hoz nekünk.

Eljött a messzi, holt erdőkön át,

Veti le havas, furcsa papucsát.

 

Sok kendőt, sált magáról leteker,

Aztán a dióstésztát osztja el,

s a szőnyegre ül le a gyerekekhez.

Ízével az otthon sütött kalácsnak

Hallgattam őket… S ünnep volt. Vasárnap.

 

Majd talán egyszer, édes Istenem,

Lesz még ilyen vasárnapom nekem.

Ha én megyek majd papucsban az erdőn,

fehér a hajam, csöndes a szívem,

S a vasárnapi süteményt viszem.

(1921)

Forrás:

Hipf Tímea: Kosáryné Réz Lola első regényei

Kádár Judit: A női geneológia mint hitvallás – Kosáryné Réz Lola antirasszista történelmi regénytrilógiája

http://digitalia.tudaskozpont-pecs.hu/?page_id=1930

http://csicsada.freeblog.hu/archives/2011/04/05/Kosaryne_Rez_Lola_Vasarnap_1921/

http://elofolyoirat.blog.hu/2010/07/20/vilag_tanitonoi_asszonybeszed_kosarynle_rez_lola

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00397/12287.htm     

Juditty