Első gyermekemet a Péterfyben veszítettem el, második gyermekem egészségesen született a Péterfyben (magán orvos kezei által), harmadik gyerekemet a Szent Imrében veszítettem el, most pedig a Szent Imrében fogom világra hozni gyermekemet ügyeletes orvosnál.

Ami változást eddig tapasztaltam:

- Telefonon is lehet időpontot kérni, nem kell azért sorba állni. Ez egy előjegyzést jelent, tehát a vizsgálat előtt kell kérni sorszámot, ami akár 10-15 percet is igényelhet (attól függ, mennyien vannak), tehát a vizsgálatra érdemesebb időben érkezni.

- A betegirányításon jelezni kell, hogy kismama-e az illető, illetve ha igen, de még nincs kiskönyve, azt is. Nekem rengeteg privát kérdést is feltettek, amikre azt válaszoltam, hogy az orvossal szeretném megbeszélni (főleg hogy rengetegen álltak körülöttem), minek következtében nem voltak túl segítőkészek.

- A beutalókkal kapcsolatban érdemes megkérdezni, hogy ki adja, mert több helyre is a háziorvostól kell kérni (pl. pszichiátria), és meg kell kérdezni, hogy az adott rendelésre kell-e előre időpontot kérni, hogyan, milyen módon. (Készségesen fognak válaszolni.)

- Parkolni a nemrég épült közeli bevásárlóközpontban lehet.

- A ruhatár ingyenes, érdemes lepakolni a felesleges holmikat, mert a váróban (folyosón) általában sokan vannak, ezért nem lehet a mellettünk lévő székekre pakolni, és nem célszerű a hosszas vetkőzéssel feltartani a rendelést (nekem sem esik jól, ha az előttem levő teljes menetfelszerelésben megy be, és úgy is jön ki fél óra után).

- Ultrahang van már a Fehérvári úti rendelőben is, beutaló-köteles (hacsak az orvos azonnali ultrahangot nem kér), a beutalón feltüntetett telefonszámon kell időpontot kérni, és a vizsgálat előtt itt is sorszámot kell kérni a földszinti betegirányításon. Nem tapasztaltam nagy csúszást a rendelés ütemében.

- Sajnos az utóbbi hónapokban elég sok időt töltöttem a rendelőben, és pozitív tapasztalatom, hogy valóban óránként van vécétakarítás (igaz olyan, amilyen), de mindig van vécépapír és folyékony szappan. A kéztörlőről nem tudok nyilatkozni.

- Az itteni ultrahangos hölgyről megvan a véleményem, de sokan dicsérik, ezért nem szeretném pocskondiázni, pedig megérdemelné, bár lehet, hogy csak én vagyok neki roppant ellenszenves, ezért beszélt velem, rólam, a gyermekemről, mások gyermekéről úgy, ahogy, vagy csak szorította őt a bugyija. Saját megoldásom, hogy a férfi orvoshoz járok azóta.

- Laborvizsgálatoknál a kismamák nyomhatják az elsőbbségi sorszámot (persze így is lehet akár egy óra a várakozás), de ha nincs még kiskönyvük, készüljenek egy magyarázó mondattal a laborablaknál, hogy ne érje őket váratlanul a kérdés, hogy miért is kértek ilyen sorszámot (nekem sokáig nem volt kiskönyvem, mivel komoly problémákkal indult a várandósságom, ezért kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy védőnőhöz rohangáljak).

Kriszta

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?