24. hét

Pénteken találkoztam az orvosommal. Minden rendben van szerencsére a babával, a doki nagyon örült a leletemnek és a cukorterhelés eredményemnek is. Amikor elindultam otthonról nem sok kérdés volt a fejemben, amit szerettem volna feltenni, de valahogy mégis egyre több szaladt ki a számon a vizsgálat előtt, alatt és után. Aggódjak-e a sok fejfájás miatt, kell-e nézetnem toxoplazmát a legközelebbi vérvételen, aztán az is, hogy mivel a baba annyira lent van a hasamban, hogyha ennél lejjebb lenne, akkor már megszületne, és úgy fest nem igen tart igényt nagyobb helyre, vajon így is növekszik-e a méhem normális ütemben?! Igazából ez utóbbi nem tűnik egy túl értelmes kérdésnek, de tényleg annyira furcsa, hogy még mindig bikini vonal alatt van a legtöbb mozgás és ugye azoknak is a legnagyobb része a méhszájamat érinti, hogy felmerült bennem, hogy ez normális dolog-e. Miért nem jön följebb ez a gyerek? Persze ahogy nő úgy az ütések és rúgások is egyre erőteljesebbek, néha már olyan morbid képzeteim támadnak, hogy ki fog nyúlni alul és integetni fog nekem. Mivel nem első terhesség pontosan tudom milyen erős mozgás vár rám a 30. héttől kezdve, és ha arra gondolok, hogy ez az egész nem változik, és továbbra is ott a céltábla a méhszájamon, igen csak aggódni kezdek, hogy mi lesz velem. Azért remélem, megtalálja egy magasabb pozícióban is a kényelmet, és ezt minél előbb.

Mikor is fogok szülni?

A vizsgálatot követően, ahol mindent tökéletesnek talált a dokim, úgy döntöttem veszem a bátorságot és rákérdezek. Bizony, tudnom kellett, hogy akkor most, hogy is állunk igazán. Van egy cél dátumunk, június 4. amit már magamban elfogadtam, hogy kész ott mindenképpen vége lesz a terhességemnek, ha akarja a fiam, ha nem. Csakhogy nem hagy nyugodni a gondolat, hogy akkor mi lesz, ha mégis megindulna korábban a szülés. Értem, hogy a császáros előzmény miatt nem engedi tovább a terhességet a kockázatok miatt, de ha minden olyan szuper tökéletes, mint ahogyan most van, és előbb meg is indul, akkor miért nem próbálhatjuk meg a természetes szülést? A válasza meglepett, ugyanis azt mondta ez csak rajtam fog múlni. Amennyiben a körülmények megengedik, vagyis szépen tágulok, a feje beilleszkedett oda ahova kell, akkor nincsen semmi akadálya annak, hogy megpróbáljam, de erre ő nagyon kevés esélyt lát. Az esetek nagyon nagy többségében így is és úgy is műtő a vége.

Gondolkodtam, hogy vajon miért nem örülök és csapok le a lehetőségre, hogy császárral kikapják és ezzel túl is lennék az egészen. Egyrészt azért, mert a császár utáni felépülés nem egy leányálom és akkor már ott lesz egy újszülött is, akit el kell látni, majd pár nappal később otthon vár minket a 2,5 éves lányom, aki nem fog bölcsibe járni egészen szeptemberig, tehát vele is lesz bőven tennivalóm. Azért ez egy ekkora műtét után sem mondható egy lehetetlen helyzetnek, de azért nem is ez a legegyszerűbb. A másik és talán a nyomósabb érvem, hogy annyira megviselt az első császáros szülésélményem, hogy lehet, magától a császártól jobban félek, mint a mérhetetlen fájdalomtól. Márpedig én nagyon nehezen viselem a fájdalmat és félek is tőle. Azért voltak már az életemben nagy fájdalmak, mint egy majdnem perforált vakbél és egy elszúrt térdműtét, ami hematómás lett és 3 nap múlva újra kellett műteni. Egyik sem volt kis fájdalomnak mondható, túléltem, de amíg tartott nem igazán voltam egyiknél sem magamnál. Azonban szülési fájdalmaim sose voltak, így nem tudom, hogy ezek egyike egyáltalán megközelítené azt, ami egy szüléssel jár. Ez is azt mutatja, mennyire nem tettem túl magamat még mindig azon, ami a műtőben történt velem, kicsivel több, mint két évvel ezelőtt.

Rémálom volt az előző szülés

Hogy ne csak én értsem, miről beszélek, leírom nektek a történetünket arról, hogyan találkoztunk a Naggyal. A jelenlegi orvosom volt, akkor is a kivel a szülést terveztem, de az élet vagy a sors úgy alakította, hogy egészségügyi okokból 1 hónapig betegállományba kellett mennie és így pont magamra maradtam volna a szülés idejére. Ám Ő ezt nem hagyta átadott egy kollégájának, akihez a 37.héttől jártam. Minden ctg után találkoztam vele, ahol is aláírta a leletemet és megvizsgált, hogy hol tart a méhszáj. Nekem az életbe nem volt még olyan fájdalmas és kellemetlen nőgyógyászati vizsgálatban részem, mint ezekben a hetekben. Az ujjai, mintha hegyes körmökben végződtek volna és olyan erősen nyúlkált, hogy azt hittem a számon fog kijönni a keze minden egyes alkalommal. Így utólag azt gondolom ebben lehetett némi kézzel tágítási kísérlet is, de ettől még nem lesz kellemesebb emlék.

Aztán eljött a kiírt dátum november 24, és el is múlt, minden eseménytől mentesen. Továbbra is tartott a mindennemű keményedés és jóslófájás-mentes terhesség. Mivel a méhszáj teljesen zárt volt, így a magzatvizet se tudták megvizsgálni egyszer sem. Engem elsődlegesen ez zavart, a másik problémám az volt, hogy nem tudtuk napra pontosan hol is tartott a terhesség. Sose volt előtte pontos ciklusom, sőt semmilyen rendszeresség sem volt megfigyelhető soha, így az ultrahangon mért méretek alapján és az én sejtésem alapján lőttük be, hogy mikor foganhatott a baba. Csakhogy menstruáció szerint ez egy 10 nappal későbbi dátum volt. Ezek alapján be is fektettek a kórházba 40+1 naposan, ahol elkezdett az orvos a császárról beszélni. Én meg izgultam a baba egészsége miatt, így nem is ellenkeztem, szerettem volna, ha már velem lenne. Így telt el a kórházban egy vizsgálatokkal teljes újabb nap, és megbeszéltük 40+3. napra a császárt. Voltak nőgyógyászati előzményeim, konkrétan egy méhszáj műtétem, és attól féltek az orvosok, fent leírtak mellett, hogy a hegek miatt nem is tudnék tágulni. Bár senki nem mondta, de szerintem ezért nem volt semmilyen indítás az esetemben.

Aztán másnap délután jött a ctg, a beöntés és valamilyen infúzió (talán oxi?), majd vissza a ctg-re, ahol a gép kezdett fájásokat mutatni, én pedig, ha nagyon figyeltem, akkor éreztem valami menstruációs görcsre emlékeztető fájdalomszerű dolgot érezni a hasamban. Majd nemsokára jött az orvos, a kegyetlen méhszájvizsgálattal, és közölte hogy semmit nem tágulok irány a műtő. Nem tudom ez, hogy megy és igazából az időérzékemet is teljesen elveszítettem, de nem hiszem, hogy ez az infúzió-ctg rész egy óránál több lett volna. Ennyi idő alatt kellett volna valami tágulást produkálnom? Nem tudom, de azt hiszem, esetemben is az orvosok a kényelmesebb utat választották és betoltak a műtőbe. Az igazán érdekes és kiábrándító rész pedig most következik.

Sajnos az érzéstelenítőt csak sokadik próbálkozásra sikerült beadni, részben az én hibámból is, mert állítólag és tényleg valamennyire elugráltam a tű elől. Mindezt azért, mert nagyon ideges voltam és rettenetesen féltem az éber műtéttől. Persze folyamatosan rám szóltak: Ne ugráljon már! Nem érti, hogy így nem lehet beadni? és társai, persze nem a megnyugtató és kedveskedő stílusban, hanem amitől az ideges megszeppent kismama csak még idegesebb lesz és még a föld alá is el tudna süllyedni szégyenében a viselkedése miatt. Aztán lefektettek. Éreztem, ahogy lekennek és közben valami hegyessel szurkálják a hasamat. Majd egyre több helyen nem éreztem a szúrást, csak hogy valamit a hasamhoz érintenek. Kivéve egy viszonylag nagy területen. Ott folyamatosan szúrást és nem nyomást éreztem, amikor kérdeztek. Majd közölték, hogy nem érezhetek semmit, fejezzem be a hisztit. Megint szúrás, én megint közöltem, hogy még mindig érzem, erre azt kaptam, hogy inkább altassanak el, mert ezt a nyavalygást és hisztit nem akarják hallgatni. Ha vártak volna még egy keveset, esetleg hatott volna az érzéstelenítő mindenhol, de lehet, hogy akkor sem, ez már soha nem derül ki, de ez a bánásmód teljesen kiakasztott és nem is értem a mai napig. Bár sok időm nem volt ezen merengeni, mert már aludtam is.

Segítség, nem kapok levegőt!

Aztán felébredtem. Méghozzá arra, hogy a műtőben vagyok, és nem kapok levegőt, amit ráadásul senki nem vesz észre. Tehetetlenségemben és pánikomban csak dobálni tudtam a fejemet, amire nagy kegyesen felfigyeltek és valamit babráltak rajtam (talán kivették a tubust a torkomból?) ami után végre levegőhöz jutottam. Persze a pánik félelem és az egész sokkos élmény után olyan sírógörccsel toltak ki a műtőből, ami nem lehetett túl megnyugtató látvány a nagymamák és a férjem számára. Kérdezgették, hogy mi a bajom én pedig remegve és a sírástól fulladozva alig tudtam válaszolni, csak annyit mondogattam, hogy nem kapok levegőt. Aztán betoltak a szobába, ahol legalább 5 réteg takaró alatt kezdtek a görcsösen rángatózó izmaim kiengedni. Ráadásul ekkor még mindig nem láthattam a lányomat. Végül az egész családomat távozásra szólították fel, mondván vége a látogatási időnek. Ők el is köszöntek tőlem, én meg magamra maradtam. Ám pár perccel később visszajöttek és betolták hozzám a kislányomat. Hihetetlen furcsa érzés volt, amikor azt mondta a Férjem, Ő itt a lányunk. Egyszerre volt felemelő, mindent elsöprő boldogság és rettenetesen idegen és felfoghatatlan érzés. Semmilyen szinten nem éltem át a szülést. Még csak tudatomnál sem voltam. Aztán azt mondják nekem, hogy itt van a gyerekem, amikor még épp csak kezdtem a sokkból magamhoz térni. Közel sem erről álmodtam, mikor elképzeltem a szülésemet. Senki nem ilyennek képzeli el. Most, hogy ennyi idő után visszaemlékeztem méghozzá részletekbe menően, megint hevesebben ver a szívem és könnyezik a szemem.

Persze nem az a délután a legfontosabb ebben az egészben, hanem az elmúlt 2 év és 3 hónap és az a sok-sok év, ami előttünk van. Nem is gondolok sokat a szülés körülményeire, hiszen nem egy szép emlék, inkább felejteném, minthogy gondoljak rá. De talán így már ti is értitek, hogy miért félek a császártól és miért félek ettől az egésztől és miért tekintek úgy rá, mint kötelező részre, amin valahogy túl kell esni. A terhességet imádom, a gyermeknevelést imádom, a szülést? hátaz előzmények tekintetében most inkább kihagynám, ha lehetne. Abban azért bízom, hogy amennyiben úgy alakul, hogy műtő a vége, nem ezekkel az altatóorvosokkal hoz össze az élet még egyszer, vagy legalábbis, egy kedvesebb és támogatóbb közeget sikerül kifogni.

Krikett

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?