Elakadt a Start-számlákon (népszerű nevén „babakötvény) lévő megtakarítások növekedési üteme, és az új számlanyitások értéke is elmarad a korábbi trend alapján számítottól – írta nemrégen az azénpénzem.hu oldal.

Vajon mi lehet a valódi ok? Úgy tűnik, szülők nem igazán lelkesednek a változásért, írja a cikk, már hogy 2012 utolsó negyedévétől kezdve már bankoknál nem, csak az államkincstárnál lehet ilyen számlát nyitni, igaz a korábbiaknál több kedvezményezett részére és némileg kedvezőbb feltételekkel. A család, rokonság egyelőre alig él ezzel a lehetőséggel.

Start-számla a mostani feltételekkel nyitható 18 éves koráig bármely gyermeknek, a pénzhez pedig három év után adómentesen hozzá lehet jutni (az évi 6-12 ezer forintos állami juttatás nagykorúságig igénybe vehető azok részére is, akik életkezdési támogatásra nem jogosultak, mert 2006 előtt születtek). Az új szabályozásban lényeges módosítás még, hogy eltörölték az éves befizetésekre vonatkozó korábbi 120 ezer forintos korlátot.Nyilvánvaló, hogy a kormány ettől (is) az állampapírok lakossági értékesítésének felfutását várta.

Míg 2012 januárjában már az újszülöttek kétharmada számára nyitottak Start-számlát, decemberben ez az arány mindössze 10,5 százalékot tett ki.Persze szakszerűbb hosszabb időszakokat áttekinteni, írják az azénpénzem közgazdász szerzői, hiszen – mint azt a kincstár is jelzi – a nyilvántartásba a külön nyitott számla csak akkor kerül be, amikor arra befizetést is jóváírnak.

A számok azonban így is egyértelműen azt mutatják, hogy az október elsején életbe lépett változások visszavetették a konstrukció kedveltségét. Az utolsó negyedévben ugyanis jócskán egyharmad alá esett a Startot nyitók aránya, szemben az „államosítás” bejelentése előtti teljes időszakra vonatkozó mintegy 60 százalékkal. Az előző évben így megtört a szépen ívelő növekedési trend (amit  grafikonnal is illusztrálnak). Jobban, mint amit korábban a válság okozott.

A Start-számlákra ugyanis a szülők 2012-ben csekélyebb összeget fizettek be, mint az ezt megelőző évben. A cikk szerzői nem boncolgatják tovább a lehetséges okokat, vajon miért nem szeretik a szülők az új konstrukciót. Szerintem ennek több oka is lehet, és ennek eredője lehet a nem várt visszaesés.

Az egyik a kincstári számla megnyitásának nehézkessége: ha később lehet is a webkincstáron át kezdeményezni műveletet, vagy sima elektronikus átutalással gyarapítani a megtakarítást, de személyesen kell megnyitni a számlát, és hát az Államkincstár nem kínál túl sok helyszínt erre – a lista itt megtekinthető.

A másik ok lehet a válság elmélyülése hazánkban, a tartalékok lassú apadása a magyar családok többségénél - ne feledjük, az „egykulcsos” bevezetése tavaly az átlag alatt és körül keresőknek bizony veszteséggel járt az adójóváírás eltörlése miatt, a devizahiteles probléma pedig épp azoknál nem oldódott meg a végtörlesztéssel, akik a legrosszabb helyzetben vannak. Hozzájárulhat még a munkanélküliség stagnálása-romlása - aki például közfoglalkoztatott, az lehet, nem szerepel a munkanélküli statisztikákban, de megtakarításra nyilvánvalóan képtelen.

És ne feledjük, a pénzügyi műveleteket a bizalom, vagy annak hiánya is kőkeményen befolyásolja. Aki úgy érzi, nem volt korrekt lépés a magánnyugdíjpénzek államosítása, vagy az önkéntes nyugdíjpénztárak cafateria-feltételeinek változtatgatása, az most hatszor is megfontolja, beleugorjon-e egy akár 18 évig is „érinthetetlen”, hosszú távú megtakarításba, főleg ha amúgy is kevés a nélkülözhető pénze. Hiszen államkötvényt, ha tetszik a kamatszint, lehet venni 2-3 évre, akár adómentes tbsz-számlára is. Ha beüt a ménkű, ehhez hozzá lehet nyúlni, míg a babakötvény-konstrukcióban elhelyezett tartalékok a gyerek nagykorúságáig a számlán pihennek, akármi is történik velünk.

A cikk nem tér ki arra, gyarapodtak-e a megtakarítások azokon a Start-számlákon, amelyeket 2012 októbere előtt nyitottak a kereskedelmi bankoknál, ezek ugyanis ott maradhattak. Bankfiók jóval több van, mint kincstári iroda, az ilyen számlák tulajdonosai pedig nyilván tudatos, talán az átlagnál jobb anyagi helyzetben lévő megtakarítók. Bár a munkanélküliség, a reálbér-csökkenés vagy más anyagi helyzetet rontó probléma náluk is ugyanúgy felmerülhet. Ahogy a bizalomvesztés is.

Vakmacska

A babakötvény-konstrukció feltételeiről (a mostaniakról) itt lehet bővebben olvasni.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?