2014. február 6-án reggel 8 óra 47 perckor születtél meg. Két nappal korábban már sejtettük, hogy ez így lesz. Az orvos szerint már nem érezted magad olyan jól bent, és egyébként is már egy hete meg kellett volna születned, így csütörtök reggelre kitűzte a műtétet. Nem voltam ideges, tudomásul vettem, hogy Isten jobbnak látja, ha nem természetes úton születsz.

Éjjel ónos eső esett, ezért reggel kicsit ideges voltam, hogy be tudunk-e menni a kórházba, de apa nagyon jól vezet, úgyhogy már fél 8-ra megérkeztünk. Becsöngettünk a szülőszobán, megnyugtató volt, hogy már vártak. Felvették az adatokat, felraktak egy gyors CTG-re, majd befutott az orvos is. Sürgette a szülésznőt, hogy menjünk az infúziót bekötni, mert 20 perc múlva már műtene is. Apa is bejöhetett velünk, bekötötték az infúziót, az orvos még gyorsan megvizsgált, hátha mégis úgy döntöttél, hogy kijössz, de nem. Három perc múlva már toltak is be a műtőbe.

Bent már mindenki várt. Felültettek a műtőasztalra, az aneszteziológus már sikálta is a hátam, és szúrt. Nagyon profi volt, semmit nem éreztem, csak a lábaimat elöntő melegséget. Két perc múlva már nem is tudtam felemelni a lábaim, a műtősfiú, Tamás pakolta be a helyére őket. Az orvos gyorsan bemosakodott, és már ott sertepertélt vágásra készen. Kikötötték a kezeim az asztalhoz, közben az orvos berakta a katétert, amiből már nem éreztem semmit. Közben egy aneszteziológus (gyakornok?) csipkedett, hogy hogyan hat az érzéstelenítő. Rakták fel a paravánt is, én meg egyre rosszabbul lettem. Szóltam az anesztes fiúnak, hogy rosszul vagyok, a szemeim is csukódtak már le, kaptam gyorsan oxigént, meg valami gyógyszert az infúzióba, azt mondta nagyon leesett a vérnyomásom, mert pont ráfeküdtél a vénámra.

Mire rendesen magamhoz tértem, már kint is voltál, és hallottam a hangodat. Hatalmas, dundi babaként születtél 3650g-mal és 56cm-el, épp csak futólag láttalak, szaladtak ki rendbe tenni, ahol apa már várt rád, és végig nyomon követte, hogy mi történik veled. Mikor kész voltál, kézbe is vehetett, ahol szépen elcsendesedtél.

Az orvosok elég gyorsan összevarrtak, 9 óra 10-kor már ki is toltak a műtőből, ahol apával vártatok rám. Nagyon gyorsan zajlott minden, mire feleszméltem, már a kórterembe toltak be, Te meg mentél a többi baba közé. Alig vártam, hogy kicsit jobban legyek, szűnjön a remegés, hogy megkaphassalak.

Nagyjából egy óra múlva a szülésznő behozott, hogy szopizhass egy kicsit. Nem volt egyszerű, de nagyon kedvesen segített. Visszavittek a babák közé, addig én még lábadoztam kicsit, de nem bírtam sokáig nélküled, úgyhogy apa elment, és behozott, hogy legalább láthassalak, mert már attól jobban éreztem magam. Mire kiment az érzéstelenítő, már lassan sikerült forognom, így oda tudtál feküdni mellém. Nagyon jó volt végre összesimulni, és érezni a csodás illatod. Éjjel még nem kelhettem fel, ami szuper volt, így reggelre már egészen jól voltam, fel is tudtam ülni. Hihetetlen sebességgel épültem fel, így már a második éjszaka velem aludtál, és a kötelező viziten kívül végig velem voltál. Vasárnap reggel már jöhettünk is haza, a nővéreid már nagyon vártak. Azóta is te vagy „vidám-vidám” az örökké mosolygós, boldog baba.

Abbey

További történeteket a Szüléstörténet.hu oldalon olvashatsz.