terhesség kismama

A chorion boholy biopszia vagy másként a méhlepényből történő mintavétel 2017 őszéig ismeretlen volt számomra, az amniocentézis, azaz a magzatvízvizsgálat létezéséről legalább tudtam, de nem gondoltam, hogy ugyanabban a hónapban alanya leszek mindkettőnek.

A történet a 12. heti (illetve 13. heti) ultrahangon kezdődött, az vizsgáló orvos nagyon szakszerűen és figyelmesen dolgozott, azonban az anyai szem látni vélt némi bizonytalanságot a doktoron, nem sokkal később be is igazolódott. A tarkórendő mérést többször végezete, mert biztosat szeretett volna, de 2,5-2,9 között mért mindig.

Mivel a kezelőorvosom javasolta a kombinált tesztet, már rászántam magam a vérvételre, az ultrahangos orvos csak megerősítette az elhatározásom, hogy az a teszt kell. Bizakodtam, hogy a teszt jó eredményt fog mutatni, de két nap múlva jött az eredmény: 1:150 magas kockázat Down-szindrómára. Elkeseredtem, nem tudtam mitévő legyek, az anyai szív azt érzi, hogy egészséges a magzat, de mi van, ha nem? Mikor jobb megtudni mielőbb vagy szüléskor? Bírja-e a család, ha beteg lesz? Ezernyi gondolat és kérdés, mindez úgy, hogy szerintem minden rendben, de mégis…

Felhívtam a Honvédkórház genetikai részlegét, hogy tanácsadásra időpontot kérjek. Elmondtam a tarkóredő értékét és a kombinált teszt eredményét. A telefonban a hölgy következő keddre mondta, hogy menjek be, és készüljek, mert ott valószínűleg felajánlják a mintavételt, ne akkor gondolkodjunk el rajta, hogy akarjuk-e vagy sem. Férjem maximálisan támogatott, azt mondta, engem szúrnak, én döntök, így kedden úgy mentünk, hogy ha szükséges, hát legyen mintavétel.

A telefonhívás és a mintavétel közötti öt nap elrepült, délelőtt 10-re megérkeztünk a telephelyre, bejelentkeztem, majd felmentünk a tanácsadás helyszínére. Körülbelül tíz anyuka és hozzátartozója várakozott, valaki csak tanácsadásra jött, de a többség mintavételre is. Majdnem 12 órakor kezdődött a mintavételt megelőző ultrahang vizsgálat, és jóval 13 óra után a méhlepény mintavételesekkel kezdtek. Szerencse, hogy a vizsgálat előtt lehet enni és inni is, mert nehezen viseltem volna, ha nem így van. Az eljárás időtartama 10 perc/fő, de az ajtón kívül ez nagyon sok idő. A kis folyosóról egyre fogytak az emberek, aki kijött, átmehetett kb. 10percre lefeküdni egy másik szobába (ott egy ágy volt, ezért nem igazán lehetett tovább feküdni, mert a következő kijövőnek át kell adni a helyet, ha lehetséges).

Majdnem 15 óra, engem hívtak be abba a szobába, ahol az ultrahangot csinálták, cipőt le kellett venni, hasat szabaddá tenni, majd felfeküdni az ágyra. A helyiségben legalább öten voltak, próbálták a hangulatot némi viccel oldani, amit értékeltem és beszálltam. Közben még egy pillantás a magzatra, majd a hasam egy hideg fertőtlenítős vattával áttörölgették. Jöhetett az érzéstelenítés, majd be a tű, nem néztem, mekkora, mert eléggé fóbiám van a tűtől. Nem fájt, de eléggé kellemetlen érzés volt a tevékenység, közben éreztem, hogy levert a víz, és a szemtanúk szerint le is sápadtam. Az eljárás végén cipő föl, picit ültem, kezembe kaptam a papírt, majd séta a másik szobáig. Azt hittem, nem érek el az ágyig, éreztem, hogy kerülget az ájulás, de siker, lefeküdtem. Jó 15 percig feküdtem, szerencsére az utánam következő már amniós volt, aki nem akart élni a fekvés lehetőségével.

Úgy éreztem, jól vagyok, kimentem leülni a folyosóra, de akkor megint jött a rosszullét, újra vissza és fekvés. Ez a fekvés már rövidebb volt, közben ettem egy kis péksütit, újra kimentem leülni, ott még ücsörögtem egy darabig, közben férjemet elküldtem a patikába, hogy vegyen görcsoldót és magnéziumot. Majdnem 16 órakor indulás haza.

Otthon várt a 19 hónapos kisfiam, akinek elég nehéz volt elmagyarázni, hogy nem vehetem fel, és az elkövetkezendő napokban sem fogom emelgetni. Szerencsére szüleim maximálisan segítettek, és ha a férjem otthon volt, szinte mindent ő csinált. Kedden és szerdán így szinte csak feküdtem, csütörtökön és pénteken már óvatosan tevékenykedtem, de semmi emelés egész egy hétig. Azzal biztattak, ha jövő hét keddig nem telefonálnak, akkor kb. három hét múlva kedvező eredménnyel kapok egy levelet, hát reménykedtem.

De a mintavételt követő szerda reggel láttam, hogy nem fogadott hívásom volt, mégpedig a Honvédkórházból, nem tudtam, ki hívott, vártam, hogy újra csörögjön a telefon, sehová nem mentem telefon nélkül. Másnap reggel hívtak, a doktor bemutatkozott, kicsit kikapcsoltam utána, azután próbáltam az infómorzsákat megjegyezni.

„Nem teljesen fehér az eredmény”

- mondta a doki, de ne ijedjek meg, ez nem biztos, hogy gondot okoz a magzatnál, de vannak hibás gének a mintában. Újra kéne végezni a tesztet, de ezúttal magzatvízből, menjek be kedden és akkor megcsinálják. Igent mondtam, bár ahogy eszméletemhez tértem, egyre több kérdés vetődött fel bennem. Az biztos volt, hogy teljesen feleslegesen szúrtak meg, mert ez az eredmény sem vitt közelebb ahhoz, hogy megtudjam, egészséges-e a bennem fejlődő emberi lény.

Tehát a cvs után két héttel újra ott voltam az intézetben a genetikai tanácsadáson. Szerencsére nem voltak sokan, tíz perc várakozás után bementem. A doki azt mondta, hogy nem hozta a papírom, de emlékezetből elmondta, hogy mi az eredmény, tetraploid sejteket is találtak a mintában és lehet, hogy részleges mólám is van. Menjek be az ultrahangot készítő kollegához, ott megnézik a méhlepényt és a magzatot, ha szükségesnek látják, akkor valóban érdemes amniót végezni. Az új szavakkal, mint tetraploid és móla kiültem várakozni az ultrahangra, nem volt ott az eredményem, így kicsit tovább kellett várnom.

Amikor behívtak, jött a szokásos ultrahang vizsgálat. A doktor az elején kizárta a móla lehetőségét, megkönnyebbültem. Aztán szépen végignézte gyermekem, és azt mondta nincs látható elváltozás a magzaton, de szerinte jó volna az amnio, beleegyeztem. Elmondta, hogy nem feltétlenül egyezik 100 százalékban a lepény sejtfelépítése a magzatéval, a magzatvízben csak a magzat sejtanyaga található, így abból már biztos lesz, hogy van-e gond a csöppséggel.

Ezúttal jóval gyorsabban zajlott minden, de a mintavételre várók száma is lényegesen kevesebb, talán négyen várakoztak cvs-re és hárman (velem együtt) amnióra. 13:30 körül már kint voltam a pihenőszobában az ágyon, hasonló volt a két eljárás, csak itt nem volt érzéstelenítő és engem is kevésbé viselt meg. 14 órakor már úton voltunk hazafelé. Otthon ugyancsak egy hét kímélő életvitel, az első napokban sok fekvéssel. Egyik beavatkozás után sem görcsöltem igazán, kicsit fájt a hasam, de nagyon vigyáztam magunkra, a görcsoldó szerencsére nem kellett.

Már csak várakozás, mint mondták, legalább három hét, de inkább több, mire lesz eredmény.

Szerencsém volt, három hét múlva megérkezett az eredmény, remegő kézzel bontottam ki a borítékot és próbáltam keresni a lényeget, megtaláltam: az eredmények a lepényre korlátozott mozaikosság II. típusát valószínűsítik, ebben az esetben a magzat nem érintett. Szinte madarat lehetett fogatni velem, az utolsó mondat szerint a pocaklakó kislány, amit el sem hiszek, valamiért úgy gondoltam, öcsi lesz, de nagyon boldog vagyok, hogy genetikailag rendben vagyunk a kislányommal.

Még nem nyugodtam meg teljesen, majd 2018 márciusában szülés után, vagy az is lehet, hogy soha nem nyugszom meg teljesen, ha a gyermekeim egészségéről van szó.

Remélem, nem sokan vagytok hasonló cipőben, mint én, de aki vagy egyik vagy másik eljárás mellett dönt, annak lehet, jól jön egy beszámoló, én amit felleltem az összeset elolvastam, nekem kellett. Egy biztos, én soha többet nem csináltatok sem kombinált tesztet, sem amniót, 15. hét után magzatvíz-minta (ha kell), a 18. heti ultrahangra szinte biztos az eredmény. Számomra az elmúlt hetek bebizonyították, hogy jobb volna a rosszat is biztosan tudni, mint találgatni, ezzel az eredménnyel pedig még jobb a tudás.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?