Némi szünet előtt még egyszer jelentkezik Csilla afrikai tudósítással. A karácsony egyelőre ott  az ottani, kisebbségben lévő keresztények ünnepe elsősorban, és kevésbé harsány-színes, mint a muszlimok vagy a törzsi vallásokat követők ünnepei. De mivel egyre több európai választja Gambiát állandó lakhelyül, ők magukkal hozták szokásaikat is. Nem csoda, ha például az eddig ismeretlen  műfenyők forgalma fellendült az utóbbi években. A vásárlási mizériát remélhetően nem exportálják a műfenyőkkel együtt a más életformát kereső európaiak az óhazából.

Tegnap egy hazai zenekar koncertjén jártam, ahol a végén - meglepetésre - afrikai táncosok színesítették a műsort. Dobok, színes ruhák, bonyolult és szenvedélyes táncmozdulatok, és nem utolsósorban nagy, széles afrikai mosolyok. Néha úgy tűnik, Afrika és Ázsia még tud valamit a mosolyról, amit Európának e szegletében mi elfelejteni látszunk.

Gondolom, Magyarországon sűrűn esik a hó vagy legalább is fagyos hideg van, de sok szeretettel küldöm a Napsütést e nyugat-afrikai országból, ahol most a legnagyobb turista szezon van, és mindenhonnan érkeznek a vendégek. Aki ilyenkor látogat Gambiába a „Mosolygós partra”, annyira sok figyelmet, szeretet kap, hogy szinte nehéz is feldolgozni.
A Karácsony itt is fontos ünnep és a keresztény lakosoknak békés és szeretetteljes e megemlékezés.

Gambia híres a békéjéről és ez a vallási csoportok különbözőségének elfogadására is igaz.
Itt békében élnek egymással a többségben élő muszlimok és keresztények, avagy az ősi afrikai vallás követői. Senki nem háborgat senkit és mindenki együtt ünnepel a másikkal.
A gambiai emberek szeretnek ünnepelni, vendégül látni és remélhetőleg e jó szokásukat még sokáig fentartják.

A sok idelátogatóból egyre több, aki itt is akar letelepedni, így az itt élők száma gyarapodik az afrikaiakkal, európaiakkal es teremészetesen ma már szép számmal élnek itt ázsiaiak is. Ez a sokféleség e kis helyen színessé varázsolja az országot és a béke megőrzésében az itt együtt élők megtanulták elfogadni a másikat, tanulni tőlük és közösen fejlődni az idők folyamán.
Gambia turizmusból és mezőgazdaságból él¸úgyhogy az említett békemegőrző tényezők igencsak meghatározzák mindennapjaikat.

A karácsonyfa és díszei importból, a hölgy helyi lakos. Békésen megférnek

Ha tudod, hogy melyik boltban, mit keresel vagy kit kell hívni a bajban, akkor azt is meg kell, hogy tanuld, hogy amit adsz-azt kapod és akkor nagyjából egyensúlyban telnek napjaid és boldogan élhetsz együtt a környezeteddel.
Gambia elnöke, Yahya Jammeh immár 17 éve vezeti békésen és fejlődve ezt az országot.
A nemrégiben lezajlott elnökválasztás még további öt évet adott neki, hogy folytassa e megkezdett utat.

Gambia valaha angol felségterület volt és ez a mai napig kihat a hivatalos ügyintézésre és a nyelvhasználatra. 1965. február 18 óta önálló országként, a múlt és a modern világ keveredésével folyik az élet Gambiában, amelyet minden (szárazföldi) oldalról egyetlen szomszédja, Szenegál határol.

A berlini óvodapedagógus Európa egyik legnagyobb fővárosát cserélte afrikai lakhelyre

Az angol rendszert a mai napig követik az iskolákban, orvosi ellátásban és egyéb közhasznú helyeken és a nyitott szelleműek tanulva belőle, segítenek másoknak e tudás által.
A segítség nagyon is jellemző Gambiára.
Itt nincs olyan szituáció, amikor egyedül lennél a bajban. Mindig van valaki körülötted, aki segít, tanáccsal vagy megfelelő kapcsolattal lát el, avagy felvilágosít információban.
Soha nem vagy egyedül és örömödet, bánatodat van kivel megosztani.
Ha el tudod fogadni embertársaidat, a feladatod sokkal könnyebbé válik, mert az „Égi ajándék” embertől-emberig kerül átadásra, a szeretet nyelvén és gondolom, ezt karácsony táján sokan tapasztaltátok otthoni körökben is.

Az angolszász jellegű hatalmas Mikulás lassan itt is megszokott látvány lesz karácsony előtt

Az ünnepi asztalon itt is a halászlé a főmenü, de a sütikben alulmaradtak a magyar konyhához képest, mert a beiglit nem ismerik és a választékuk is igen gyér.
Az utolsó írás után kaptam pár kedves olvasótól recepteket, amiket nagggggggyyon köszönök, mert jól jön a hasznos információ, és remélem a gyakorlat által tudássá is kovácsolódik. Kipróbáltam közülük egy párat, és gondolatban újra Magyarországon voltam az ízek varázsában. Még egyszer köszönöm!

Remélem Magyarországon is éppúgy bőséggel és boldogsággal teltek az ünnepi napok és a teli has után mindenki felkészült az Új évi táncra.
Gambiában is lesz tűzijáték és egyéb vigasságok, mindazt, amit egy turista megkíván, itt magáénak tudhatja. Ha jókedvét megosztja a helyi lakosokkal, akkor mindenki mosolyogva ünnepel együtt.


Tanuljunk mi is ebből, hisz a világ kicsi és érdemes megosztani a tapasztalatokat.
Az eddigi írásaim által remélem sikerült átadnom pár érdekességet a Föld bolygónak erről a tájékáról, ami közelebb hozhatja a szíveket egymáshoz.
Kívánok mindenkinek áldott ünnepeket és boldog, sikerekben, álmokban gazdag új évet!
Ne feledj el kimondani hangosan is a szép jövővel kapcsolatos kívánságodat vagy írd le egy papírra és várd ki, míg valóra válik.
Ha fontos az álmod, ápold gondolattal, szavakkal vagy csönddel, de tudd, egy napon részesülsz belőle!
Biztos vagyok benne, hogy a jövő évi híreitekben írtok majd varázslatos részletekről. 

A képeket pedig extra ajándékként küldöm, hogy lássátok, milyen a Karácsony erre, amit forrón ünnepeltünk.
Egyúttal kívánok a Bezzeganya kitartó ölvasóinak minden jóóóóóóóóóóóóóóót a jövőben és amikor elérkezik a pillanat, ismerjétek föl, hogy személyre szóló ajándékként érkezik az Égtől!
Legjobbakat! BUÉK!

Csilla