- Jó reggelt!
 - Anya kakaóóóóóóóóóóóóóót kéééééérek.
 - Gyere, kicsim.

Tej kiönt.
 - Anya, megnyomooooooom.
Megnyomja. Kakaót kiveszi.

 - Anya, kevereeeeeeem.
Keveri. Sosem mondtam, hogy nem keverheti, mégis nyávog.

Megissza. Kávézom. Tíz perc csönd. Balázs molyol a kiságyban.

 - Kiskarácsonynagykarácsonykisültemárjajdeszépakarácsonyfa... Anyaaaa kapcsolj kerekmesééééét.
 - Nem kapcsolok, mindjárt pelenkázunk, utána reggeli.

 - Anya, tessék hoztam neked adajékot (ajándék)!

Ez bármi lehet becsomagolva. Vagy nem.

 - Köszönöm, kicsim.

Már robog is tovább.

 - Bocibocitarkasefülesefarkaodamegyünklakniaholtejetkapni. Anyaaaa, boci megfázott?

Balázs kezd sírdogálni.

Pelenkázom mindkettőt.

 - Anya, ma jön a Levi? Anya, mama dolgozik? Anya, megyünk sétálni? Neeeeeeeeee Balááááázs, ez tiem, ne vedd eeeeeeel!

 - Lucika hagyjad már, hadd rágcsálja, amíg pelusozom.

 - De anya, ez tiem.

 - Úgy mondd enyém, nem tiem.

 - Jó, akkor enyém. Anyaaaaaaaaaaa összenyálazza.

Balázs szopi, alvás. Reggeli.

 - Luca, mit kérsz reggelire?

 - Szendvicset.

 - Jó, és mi legyen a szendvicsben?

Semmi válasz.

 - Luca, legyen benne sajt?

 - Nem.

 - Legyen benne sonka?

 - Nem.

 - Legyen benne párizsi?

 - Nem.

 - Akkor mit kérsz?

 - Szendvicset.

Játék egyedül, míg én Balázsozok, netezek, ha Balázs is úgy akarja, mosogatok, mosok.

Kántálva járkál egy dobozzal a feje tetején, fennhangon a konyhából a szobába menet:

 - Bácsi, bácsi, szóóóóda, bácsi, bácsi, szóóóda.

Rühellem ezt, Levivel találták ki, de most mit mondjak neki?

 - Lucika, nem énekelünk inkább valamit?

 - Nem.

 - Szép cica, jó cica, selymes...

 - Anya, ne énekelj! Bácsibácsiszóóóódabácsibácsiszóóóóda.

Füstölgök.

 - Gyere, Luca, kész vagyok, menjünk sétálni.

 - Megyünk boltba?

 - Nem megyünk.

 - De. Menjünk, vegyünk valamit.

 - De Luca, nem kell semmit venni.

 - De igen.

Balázs felöltöztet, általában kiteszem a teraszra a babahintába, míg indulunk, de többnyire már tüdőt erősít, mire az overallhoz érünk, remek, bent bemelegszik, kint tudja az egész falu, hogy indulunk.

 - Lucika, gyere vegyük fel a cipődet.

 - Nem akarom.

 - De akkor nem tudunk sétálni menni, Luca, gyere, ülj le a lépcsőre, hogy rád adjam a cipőt.

Balázs kint ordít.

 - Balázska, ne sírj, drágám, mindjárt indulunk! Luca, gyere máááár, hogy felvegyük a cipőt.

 - Jó, csak még ezt...

 - Nincs csak még ezt, ordít az öcséd, hát nem hallod? Szeretnék már indulni.

Leül.

 Végre kész.

 - Luca, kabát, sapi és mehetsz ki, picit lökd meg a hintát, amíg felveszem a cipőm.

Kimegy.

Ringatja a hintát, néz bele, alig látja az öccsét, mert magas a hinta pereme, mélyen fekszik benne.

Magamra kapom, amit kell, persze a cipő már rajtam, mikor rájövök hogy a kendő a nappaliban maradt. Lábujjhegyen, mintha számítana a leverődő sárnak, beollózok a kendőért. Felkötöm, bezuttyantom Balázst. Még be sem fejezem a kötést, máris alszik.

Séta. Maga a feltöltődés lehetne mondani, hogy a nap fénypontja, ha nem előzné meg többszörös üvöltés mindenki részéről.

Fogja a kezem, a sarkon bevár a motorral, ha úgy van. A boltban, ha mégis mennénk, nincs hiszti, hogy mit kér. Ha kér, többnyire kap valamit, de tudja, hogy csak fizetés után. Ha mondom, hogy nem kap, akkor sincs hiszti. Mennyország.

Belépünk a kapun, Balázs szenzorai beindulnak, hoppá fel kell ébredni. Remek. Mindjárt altatni kéne, de még hol az ebéd? Nem baj, tegnapról maradt főzelék, majd Luca megeszi, én megpróbálom majd míg alszik megfőzni.

 - Luca, gyere be, mert megyünk ebédelni, aludni.

 - Nem megyek, én futok a kutyákkal.

 - Luca, gyere, nem mondom többször.

 - Nem megyeeeeeek. Futni akarooook.

 - Maximum szeretnél, de már nem lehet, késő van, gyere be légy szíves.

 - Neeeeheeeeeem akarooooooooooooom.

Ja, Balázs közben üvölt, mert 1. felébredt a kendőben és melege van. 2. kivettem a kendőből és letettem az ágyába, és ott van melege.

 - Luca, ülj le a lépcsőre, vedd le a cipőd.

Le tudja.

 - Anya nem tudom levenniiiiiiii, anya gyereeee. Anya nem tudom levenniiiii.

 - Luca, de le tudod - kiabálom a szobából, miközben a másikat vetkőztetem, aki már éhes, tehát sír.

 - Anya, nem tudooooooom.
Kopp.

Leverte magát a földhöz.

 - Akkor ott maradsz, kislányom.

 - Anyaaa gyereeeeeeeeeeeeee.

Balázst ágyába be, kigrasszolok. Már félig lent a cipő a lábáról.

 - Anya, nem tudooooom.

 - Mit nem tudsz? Már majdnem le is vetted.

 - Anyanemtudomnemtudomnemtudom.

 - Lucika gyere, segítek.

Szóban elmondom, már csinálja is.

Kézmosás. Persze tudná egyedül, de a.) a szappant marcangolja szét az apró ujjaival, b.) a vizet folyatja ész nélkül és nem hallja, hogy kiabálok hogy zárja már el.

Ebéd. Viszonylag nyugalomban. Én nem eszem, Balázst ringatom. Tiszta nyál mindenem.

 - Luca, gyere, megyünk aludni.

 - Nem akaroooook. Én játszok a szobámban.

 - Luca, most nem játék van, hanem alvás, gyere, anya is odabújik hozzád.

 - Nem akaroooook. Nézzünk tévét.

 - Luca, tudod nincs tévénézés, alvás van.

 - De apa meg szokta engedni.

 - Az apa, most gyere, bújjunk össze, aludjál.

Lefekszünk, Balázs szopizik, Luca a hátam mögött éktelenül nyafog.

 - Anya odabújokodabújokodabújokodabúúúújooook...

Egy centit nem jön közelebb.

 - Gyere, Luca, akkor bújjál.

 - Ahanyaaaaa. Odabúúúújoooook.

Odatolja a popsiját az enyémhez, már szinte alszik is.

Balázs is elaludt. Nézem őket.

Csukott szemű angyalok.
Később felmegyek rájuk nézni, Luca fogja Balázs kezét és úgy alszik. Esküszöm, hogy megéri. Minden megéri ezért.

Amanita

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?