Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Ijesztő hangulatingadozásaim vannak

17. hét Boldogan jelentem, hogy lejárt a németvizsgám. Az eredmény két hét múlva kellene érkezzen egy SMS keretén belül, majd kb. egy hónap után érkezik a hivatalos...
A bejegyzés folytatódik
 

24 éves lenne a lányom. 38 hetesen meghalt bennem

Fogadott orvosom volt, figyeltem nagyon magamra, vitaminokat szedtem. Május elseje volt, az orvosom éppen a szülőszobában volt, amikor kerestem, mert kevesebb mozgást...
A bejegyzés folytatódik
 

Felkészítettek a koraszülésre

35. hét Ez a hét egy váratlan eseménnyel nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Ezt a bejegyzésemet egy kórházi ágyban fekve írom. Előző terhességeim alatt sokat kellett...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem látta még a babánkat a férjem

16. hét Jól sikerült orvosi vizsgálat   Amint már a múltkor is említettem, végre közeledett a következő orvosi vizsgálat ideje. Nagyon vártam már, hogy...
A bejegyzés folytatódik
 

Félek, hogy elveszítem a babámat

Szerettük volna ezt a babát, terveztük, vágytunk rá. Már kislányként is én mentem elsőre babázni az oviban, mindig is édesanya szerettem volna lenni. Mégis miért nem...
A bejegyzés folytatódik
 

Végighánytam a terhességemet a 24. hétig

A 2013-ban jöttünk össze a párommal, 2019-ben házasodtunk. A férjem 28 éves, én 24. Bár megbeszéltük, hogy esküvő után mehet a babaprojekt, mégis a nászúton arra...
A bejegyzés folytatódik
 

Beparáztatott a doki, hogy túl kicsi a babám

34. hét Ezen a héten már végre találkozó volt megbeszélve az orvosommal. Egy hónapja erre vártam, szinte számoltam a perceket. Kicsit máshogy alakult, mint terveztem,...
A bejegyzés folytatódik
 

A szülés előtt nyolc héttel abba kell hagyni a munkát

15. hét Jöjjön már a tavasz!   Amilyen hirtelen jött a múltkor a nagy hó, annyire hirtelen hagyott is itt minket. Felváltotta a szép fehér havas tájat a kopár,...
A bejegyzés folytatódik
 

Fiúnak nézte a kislányomat az orvos

33. hét Kötelező vizsgálat ezen a héten sem volt, legközelebb jövő héten kell mennem, akkor már lassan megkezdődnek a ctg-vizsgálatok, ami azért nagyon izgalmas,...
A bejegyzés folytatódik
 

Mindent bevetettem, hogy elmúljon a fejfájásom

14. hét Terhesség és a mindennapok   Az elmúlt hét egész mozgalmasan telt, persze amennyire mostanában ez lehetséges. Már nem is emlékszem azokra az időkre,...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (189)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (306)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1142)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)