Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Elfolyt a magzatvíz, 8 óra múlva kezemben volt a fiam

Már hét éve együtt voltunk a párommal, mikor már ott lebegett a fejünk felett a gyerektéma. Még nem jutottunk elhatározásra. Halogattuk a dolgot, de az élet megoldotta...
A bejegyzés folytatódik
 

Tolófájás nélkül kellett nyomnom

Nagyjából azóta vagyok rendszeres BA-olvasó, amikor terhes lettem; itt találtam a legrészletesebb és legrealisztikusabbnak tűnő szüléstörténeteket eltekintve a...
A bejegyzés folytatódik
 

Szüléstörténet kicsit másként

Lisa Catsun - Californiai anzix - részlet Sok szüléstörténetet olvastam a Bezzeganyán. Amikor baráti nyomásra egy fórumra írtam egy kisregényt romantikus, némiképp...
A bejegyzés folytatódik
 

A műtőben élesztgettek: „Itt a babája!”

Szeretném én is közzétenni a szüléstörténetemet, és ezúton is köszönetet mondani a székesfehérvári Szent György Kórház dolgozóinak, mert nekik köszönhetem,...
A bejegyzés folytatódik
 

Gáztól kábultam két fájás között

2016. március 3-án – két héttel a kiírt nap előtt – este 10 óra körül éreztem az első fájást, majd körülbelül 20 perc múlva a következőt. Éjfél...
A bejegyzés folytatódik
 

Háromfelé szakadtam a gátvédelem ellenére

Miután a férjemmel elhatároztuk, hogy most már jöhet a baba, elmentem egy nőgyógyászhoz teljes kivizsgálásra és tanácsadásra. Sajnos egy autoimmun betegségem...
A bejegyzés folytatódik
 

Féltem a szüléstől, de a császártól még jobban

Bence kisfiunk 2015 november 5-én látott napvilágot. 11-re voltam kiírva, s az utolsó pillanatig azzal riogattak, hogy császár lesz, mert nem fordult meg a kicsi. A 36 hetes...
A bejegyzés folytatódik
 

Eszem ágában sem volt kórházban szülni, születésotthonba mentem

Már akkor tudtam, hogy nem kórházban fogok szülni, mikor a gólya még messziről elkerült minket. Tudtam, hogy bárhol, csak ne ott. Kicsit bajban voltam, mert nem tudtam,...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem volt fájásom, de nyomtam, mert mondták

Nekem egy komplikációmentes, szép szülésem volt, talán ebből kevesebbet lehet olvasni, mert nem olyan „érdekes” és nem akarja az ember kiírni magából. Annyi...
A bejegyzés folytatódik
 

Menjünk a műtőbe, nem bírok tovább nyomni!

2015 április 14. 7:00 – 13:09 Első kislányom 2013-ban született, 7 óra vajúdás után császármetszéssel, mert már nagyon leesett a szívhangja, és fenyegető...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)