Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

A Pagony Szegedre viszi hőseit

Az ország első gyerekkönyvesboltja, a Pagony, amely már száz könyvet adott ki olyan népszerű mesehősök főszereplésével, mint Rumini, Boribon, Bogyó és Babóca, október...
A bejegyzés folytatódik
 

Maga a helyettes államtitkár üzeni a kismamáknak: marad a védelem a Munka Törvénykönyvében

Az alábbi írás alapja egy kedves ismerősöm (név szerint Paramami, aki nyáron a nagy vihart kavart felhívást közzétette a témában a BA-n - a szerk.) igen hasznos akciója;...
A bejegyzés folytatódik
 

Könyvek gyerekeknek és gyerekekről - Átváltozós mesék, Erik és Csipesz nyomoz, Maria Montessori könyve

Néhány könyv a nyár utolsó napjaira, akad köztük gyerekeknek szóló és gyerekekről szóló, majdnem vadonatúj (pár hónapja megjelent) és klasszikus is. ...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhességi teszt az állásinterjún?

"Gratulálunk, Ön továbbjutott az első körből ezen az állásinterjún! Már csak egy aprócska kis teszt lenne hátra a következő forduló előtt. Kérem, fáradjon a mosdóba...
A bejegyzés folytatódik
 

A félrelépés túlélhető?

Ha félrelépésről van szó, kevesen élik meg olyan lazán akár a gondolatot is, mint egy kedves ismerős házaspár. "Te Erzsi, mit szólnál, ha Péter téged megcsalna?"...
A bejegyzés folytatódik
 

Ötszáz forintért olvashatsz egy könyvet

Van Budapest az egyik bevásárlóközpontjában egy kis bolt, ami igazi különlegesség a szűkebb tárcájú könyvesbolt-látogatóknak. Olvasmányélmények pénztárcabarát...
A bejegyzés folytatódik
 

Könyvművészet a középkorban II. – Hogyan készültek a régi könyvek?

Technikák A középkori könyvművészet legfejlettebb alkotásának, a kódexnek számos előzménye ismert. A görögök és rómaiak nemcsak papirusztekercseket használtak,...
A bejegyzés folytatódik
 

Könyvművészet a középkorban I. – Miből készültek eleink könyvei?

Baud írására a középkorról még talán többen emlékeztek (aki nem, elolvashatja itt). A középkorban Európában születtek tartós és kevésbé tartós művek és találmányok....
A bejegyzés folytatódik
 

Aludj már, bazdmeg!

A bejegyzés folytatódik
 

Papír ökovárost épít a Pagony kiadó, építs, olvass vele!

Május 20-án, péntek délután 5-től 8 óráig hatalmas papírvárost építenek a Pagonyosok a Margitszigeten, a Holdudvarban. Mindenkit szeretettel várnak, az ökováros...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (36)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (190)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)