Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Egy hét múlva már valószínűleg ketten leszünk

36. Hét Múlt szerdától már itthonról dolgoztam. Egészen pontosan két napot, segítettem a  junior fejlesztőknek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy végül...
A bejegyzés folytatódik
 

Kezd a cukrom feljebb menni

25. hét Kicseréltük a fiam matracát – igaz egyelőre ideiglenesen, most Mana matracán fekszik pár napot - sokkal nyugodtabban alszik. Egyelőre azonban ki van a gyártó...
A bejegyzés folytatódik
 

Cukorbetegség: 50 százalék, hogy örökli a gyerekem

20.hét Eljött végre ez a hét is, amikor remélhetőleg kevesebb van hátra a terhességből, mint amennyit már magunk mögött tudunk. Ennek örömére a kiscsaj végre...
A bejegyzés folytatódik
 

Négy betű, ami romba döntötte a világom: PCOS

Tizennégy éves vagyok, Kati néni, nem tudom, hány gyereket szeretnék majd, konkrétan még fiú kezét sem fogtam meg soha, nemhogy mást… amúgy is, kicsit duci vagyok,...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem engedem, hogy indítsák a szülésemet!

15. hét Múlt héten volt négy orvosi időpontom, ebből egyet lemondtam, mert a körzeti diabetikus nővér lett volna, minek menjek, ha a kórházban háromhetente úgyis...
A bejegyzés folytatódik
 

Cukorbetegségem mellett babát várok

12. hét Sokáig töprengtem, belekezdjek-e a naplóba, vagy sem, tanulva a korábbiakból, amikor sajnos nem lett a történetnek jó vége. Aztán rájöttem, ennyire hülye...
A bejegyzés folytatódik
 

A homeopátia működik! Csak nem úgy…

Itt, a Bezzeganyán sokszor előkerülnek praktikák, tuti tippek, csodacseppek, hiszen annyi nyavalya jön elő a terhesség-szülés-gyerekezés során, de nehéz eligazodni a...
A bejegyzés folytatódik
 

Nyári fertőzések: előzd meg őket!

Nincs rosszabb annál, ha a családi nyaralást tönkretesz egy fertőzés. Egy hányós-hasmenős betegséghez még csak nem is kell egzotikus országba menni, itthon is beleszaladhatunk...
A bejegyzés folytatódik
 

A hajhullástól a súlyos orrvérzésig – melyik tünet mit jelent?

Az előző héten részletesen írtunk a gyermekkori vérszegénység tüneteiről, lehetséges okairól és kezeléséről. Azonban érdemesnek tartottuk az egyik „beszédes”...
A bejegyzés folytatódik
 

Hú, de sápadt a gyerek! Nem vérszegény?

Legtöbbször azért keresi fel a szülő a hematológust, mert úgy látja, sápadt a gyermek, fáradékonyabb is, és szeretné megtudni, hogy ennek hátterében nem vérszegénység...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)