Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Le ne vedd a sisakod, mert nagy baj lesz!

Először a szemedet csapják be. Felraknak a fejedre egy eszközt, amitől a valódi külvilág bezárul, nem látsz belőle semmit - látsz viszont okos kütyük által köréd...
A bejegyzés folytatódik
 

Varázslények között csavarogtunk

„A természettudományok csodái végtelenek, de azért már sok érdekességet bemutattunk a közönségnek. Jártunk ős-és varázserdőben, felmentünk a csillagok...
A bejegyzés folytatódik
 

Tíz évig küzdött, hogy gyermeke lehessen

Mit tesz meg egy nő azért, hogy anya lehessen? Meddig képes elmenni akkor is, ha az orvosok már lemondtak róla? Egy regény az anyává válás rögös útjáról, melyben...
A bejegyzés folytatódik
 

Halász Judittal indít a Gyerek Sziget

A hétvégén kezdődik a szokásos Gyerek Sziget a szokásos helyszínen, a Hajógyári Szigeten. Június 1 és 23 között minden hétvégén ingyenes programokkal várják a...
A bejegyzés folytatódik
 

Mary Poppins tényleg visszatér

Hát, vége. Ennek is. Mint az első résznek, az igazinak, a nagynak. Ami után fájó üresség volt az emberben, rögtön az elragadtatás mellett. Mert elragadó az első, az...
A bejegyzés folytatódik
 

A világűrben nemcsak a fekete lyuk vár

Ha valaki megkérdezné tőlem, mi a kb. 4-10 évesek kedvenc természettudományos témája, illetve az, amiről a legtöbbet és a legjobban tudják, valószínűleg két alap témakört...
A bejegyzés folytatódik
 

Családi programok a húsvéti hosszú hétvégére

Húsvét a Skanzenben   Húsvétkor a Skanzen autentikus környezetében a régi falusi ünnepeket keltik életre locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal. Az...
A bejegyzés folytatódik
 

Etess vadat, nézz petymeget és régészkedj!

A hétvégére hideget és havazást jósolnak, ám akit nem riaszt el a téli időjárás, részt vehet egy erdei kisvasút túrán, mely során az erdei vadak etetésére is sor...
A bejegyzés folytatódik
 

Gyerekkönyvek a karácsonyfa alá

Bár már mindjárt itt a karácsony, még van idő az utolsó pillanatban megvenni a hiányzó ajándékokat. Például gyerekkönyveket – ebben próbálunk segíteni a karácsonyi...
A bejegyzés folytatódik
 

Ajándékozz karácsonyra közös programot!

A karácsony előtti programajánlókkal kicsit megcsúsztunk, viszont most összeszedtünk néhány olyan családi programot, amely karácsonyi ajándéknak sem rossz. Álomutazó Tavaly...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (91)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)