Kedvelem az angol költészetet. Mostanában ugyan több okból kifolyólag nem ültem le olvasgatni, de a Robert Burns születésnapjára íródott poszt kapcsán eszembe jutott méltatlanul elfeledett kedvencen: Lord Byron (George Gordon Noël) Ha jól emlékszem, a másodikos gimnáziumi anyag része volt barátja, Percy Bysshe Shelley és John Keats társaságában. Sokat nem foglalkoztunk vele, de nekem felkeltette érdeklődésemet. Valahogy stílusával beleillett a kamaszkor formálta világképembe. Igen, a romantika, életuntság, „spleen”, világfájdalom. Byron egyébként jóképű férfi volt, a nők kedvence. Bár egy születési rendellenesség miatt enyhén sántított, ez nem vetette vissza abban, hogy nők tucatjainak szívét törje össze. Hát igen, a mai napig visszatérő kérdés, miért buknak a nők a rossz fiúkra…  (Valójában a férfiakat sem vetette meg.)

Byron 1788 –ban született Londonban, skót anyától és főúri származású apától. Apja azonban kártyás, italozó, szenvedélyes természetű ember volt, hamar elhagyta a családot. Így a fiú hányattatott körülmények között nőtt fel. Csak nagybátyja halála után örökölt vagyon és nemesi címet, Newstead lordja lett. Már fiatalon sem hazudtolta meg önmagát: gyakran okozott botrányt, főleg bonyolult szerelmi viszonyaival keltett feltűnést.

Első verseskötetei Múlandó versek és A tétlenség órái címmel iskolás évei alatt jelentek meg. 1815-ben megházasodott, de a matematikus Anne Isabella Milbankssel kötött házassága rövid életűnek bizonyult. A hölgy rajtakapta Byront tulajdon féltestvérével, Augustával, akit a költő sikeresen teherbe ejtett. Feleségétől szintén született egy gyermeke – az egyetlen törvényes – akit bátorkodott féltestvéréről Augusta Adának elnevezni. Byron életét számos utazás tarkította. Ezek a kalandozások ihlették első komoly sikerét, a Childe Harold zarándokútja címűt. Főhősét, az individualista fiatalembert Byron akár magáról is mintázhatta. Egy részlet kedvencemből, a Childe Harold búcsújából:

 

Én megvetem, bárhogy sohajt

A csalfa nőnemet,

Tudom, új láng szárítja majd

A könnyes, kék szemet.

Tűnt kéjt siratni rest vagyok

S utam bár vészt igér,

Csak az fáj, hogy mit itt hagyok

Még egy könnyet sem ér...

 

Magam vagyok már e kerek

Földön s e nagy vizen,

Búm senkiért se kesereg,

Mint értem senkisem.

Ebem vonít tán még, szegény,

De majd új koncra kap,

S ha egyszer visszatérek én,

Lehet, meg is harap...

(Tóth Árpád fordítása )

Barátjával, Percy Bysshe Shelley-vel és annak feleségével, Mary Shelley-vel utazott Genfbe, ahová elkísérte őket Mary féltestvére, Claire Clairmont is. Mary itt írta meg a horrorirodalom első és kiemelkedő darabját, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című művét. Claire és Byron között szenvedélyes viszony alakult ki, meglepő módon egy gyermek is született belőle: Allegra.  A költő sem volt szeretőivel, sem gyermekeivel nem bánt kesztyűs kézzel. A nőkkel együtt gyermekeit is eltaszította magától. Később Velencébe utazott, ahol megismerkedett utolsó nagy szerelmével, egy grófnővel. A romantikus hős élete regénybe illően romantikus módon fejeződött be. Szabadságharcosnak állt. Mivel hazájában éppen nem volt háború, úgy döntött, részt vesz a görögök harcában, melyet a törökök ellen vívtak. Mint ahogy a Childe Haroldban megénekelte, a romantikus hős végső célja, hogy másokon segítve egy nemes ügy érdekében síkra szálljon. Messolonghiban érte a halál 1824-ben, de nem a csatában esett el, mocsárláz végzett vele. Két évvel halála előtt ebben a betegségben hunyt el lánya, Allegra is.

Az említettek mellett a költő számos művet írt. Keleti témájú művei A gyaur, A kalóz, Az abüdoszi menyasszony. Drámái a Manfred, a Kain. Írt egy befejezetlen verses regényt (Don Juan) és számos politikai szatírát is. ( A teljesség igénye nélkül.)

Életéről film is készült Szél hátán (Remando al viento) címmel. A spanyol alkotás főszerepét Hugh Grant játssza, Clair Clairmontot pedig Liz Hurley alakítja. ( Hurley egy időben a színész felesége volt.) Rég nem láttam a filmet, a TV sem gyakran tűzi műsorára. Nem nevezhető a filmművészet kiemelkedő alkotásának – egyesek talán azt mondanák egyenesen szar – ettől függetlenül nekem tetszik. Videókazettán volt meg, míg egyik figyelmes családtagom le nem törölte. Egyszer ugyan elvittem az iskolába, mivel gyakran néztünk filmeket irodalomórán. Karácsonyi potya filmnézés volt, de a kultúrára éhes osztálytársaim a Télapura voksoltak. (Komoly traumát okozva ezzel.)

Szóval, aki eddig nem ismerkedett meg Byronnal, viszont szereti a romantikát, nem bánja meg, ha elolvassa néhány művét. Egy részlet még az Euthanasia című versből:

 

Ha majd egyszer eljön szememre

az álomtalan örök álom,

Felejtés bágyadt szárnya lengje

lágyan körül halotti ágyam.

 

Barát, utód ne álljon ott

siratni vagy kívánni végem,

sem hajtépő lány, bánatot

érezni vagy színlelni értem.

 

Bocsássanak némán a földbe,

köteles gyászolók ne nézzék,

könnyét barátság ne törölje,

vígságot ne rontson a részvét.

 

De a Szerelem, hogyha szép

ajkán nem lengne hiu sóhaj,

éreztethetné erejét

az élővel s az elmulóval.

 

(Tótfalusi István fordítása)

 

Juditty