Megkezdődhet az aláírásgyűjtés abban a népszavazási kezdeményezésben, amely a jelenlegi 14-ről 12 évre szállítaná le a büntethetőség alsó korhatárát – írja az index. Ha 200 ezernél több támogató aláírás gyűlik össze, az Országgyűlés ügydöntő népszavazást köteles elrendelni, amelynek eredménye kötelező a törvényhozás számára.


Get your own Poll!

 

Ha 100 és 200 ezer közötti aláírás jön össze, az Országgyűlés dönti el, hogy ügydöntő vagy véleménynyilvánító referendumot ír-e ki. Utóbbi végeredménye nem kötelezi a Parlamentet. Szakértők sajtónyilatkozataiból, véleményéből szemezgettünk a téma kapcsán.

Gyurkó Szilvia, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos kutatójának véleménye szerint a korhatárcsökkentés régi ötlet, de nem véletlen, hogy nem vezették be. Elsősorban a szakmai indokok hiánya az ellenérve. Ráadásul egy 12-13 éves gyerek még nem autonóm személyiség, erősen befolyásolható. Ezért az eljárások megkezdése előtt először minden esetben el kéne dönteni, hogy a gyerek rendelkezik-e kellő beszámítási képességgel.

Ehhez azonban teljesen át kellene alakítani a bíróképzést is. Ennek a kérdésnek az eldöntése ugyanis komoly szakértelmet igényel. A szakértő szerint a korhatár csökkentése többet árt, mint használ. A gyerekek életre szóló stigmát szereznek, ami befolyásolja személyiségfejlődésüket is. Gyurkó Szilvia szerint a büntethetőségi korhatár leszállítása helyett az úgynevezett közvetítői technikák lehetnek hatásosak, mint a mediáció, vagy a kár helyrehozatalára kötelezése a gyerekeknek. A korhatár csökkentése emellett leterheli a teljes igazságszolgáltatási rendszert és sokba is kerül. Ha ezt a pénzt a gyermekvédelmi rendszer fejlesztésére fordítanák, sokkal jobb eredményeket érhetnének el - vélekedett a szakember.

Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint a terv "meggondolatlan és nem megoldást jelentő." – Szerinte ez nem fogja csökkenteni az elkövetést. Véleménye szerint a gyerekbűnözés melegágya a mélyszegénység, és inkább szociális intézkedésekkel lehetne elejét venni.

Sófi Gyula gyermekpszichiáter, családterapeuta nemzetközi statisztikák alapján azt állítja, hogy a gyerekkorú elkövetők 60-70 százalékának legalább egy olyan pszichés betegsége van, ami összefüggést mutat a bűnelkövetővé válással, ezért szerinte nagyobb hangsúlyt kellene fektetni ezeknek a felismerésére és gyógyítására.

Aáry-Tamás Lajos azt nyilatkozta korábban: „Nem hiszek a nagy radikális intézkedésekben, a büntető törvénykönyv módosítása nem lesz hatásos az erőszak visszaszorításában. Jobban hiszek a polgármester, az ifjúságvédelmis és a rendőr együttműködésében”. A szakértők egybehangzó véleménye szerint azonban a mai gyermekvédelmi rendszer nem jó, de nem amiatt, mert a büntethetőségi korhatár 14 év, hanem azért, mert fejlesztések helyett a szakember- és a képességhiány a jellemző, és az anyagi feltételek sem adottak. – írta a Magyar Nemzet.

Münnich Iván pszichológus szerint a gyermekek környezetük viselkedési mintáit követik, ezért a gyermekbűnözés elterjedésében a médiának is jelentős szerepe van. Münnich azt is kijelentette hogy pszichológusok tiltakoznak a büntethetőségi korhatár csökkentése ellen, mivel az nem old meg semmit. Nemcsak a büntetőjog eszközeivel, hanem komplex intézményrendszer-átalakítással kellene tenni a gyermekbűnözés megelőzése érdekében.

A kiskorúak által elkövetett bűncselekmények száma évek óta háromezer körül van, a szám nyolc éve nem emelkedett. Ezeknek 70 százaléka vagyon elleni bűncselekmény, de Csemáné Váradi Erika, a Miskolci Egyetem kriminológus docense szerint emelkedik az erőszakos bűncselekmények aránya.

Azok a bűnözők, akik a büntethetőség kikerülése érdekében 14 év alattiakat használva követik el tetteiket, várhatóan a jövőben egyszerűen csak 12 év alattiakat használnának és sodornának a bűnözés útjára.

Ti mit gondoltok a kezdeményezésről? Aláírnátok? Szerintetek lesz kétszázezer ember, aki aláírja a kezdeményezést? Jó lesz ez így, vagy csak látszatmegoldás egy valós problémára?

Források:

http://index.hu/belfold/2011/04/12/megkezdodhet_az_alairasgyujtes_a_12_eves_kortol_valo_buntethetosegert/

http://www.femina.hu/hirhatter/kicsapta_a_biztositekot_orban_uj_terve

http://mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/bunozo-gyerekek-megkerdeztuk-a-pszichiatert/2011-03-24/2184

http://www.fn.hu/hetilap/20080122/korhatarsertok/

http://www.mno.hu/portal/printable?contentID=611988&sourceType=MNO

 

Center