shadow bölcsisek bölcsőde külföld

Előzmények itt >>>

A napirend a következőképp néz ki: reggel a megbeszélt időpontban beviszed a gyereket (a késést nem szeretik, a notórius későkkel szemben sokszor még szerződésbontásra is sor kerül a bölcsi részéről). Az előtérben, ahol a kabátakasztók és kisszekrények vannak, levetkőzteted (pulóver, kabát, cipő), majd a cipődre húzol egy védőnejlont, és a gyerekkel együtt besétálsz a csoportba (ők zokniban mennek be, váltócipő a csoportba nem kell, a nagyok is csak akkor használják, ha ebédelni mennek vagy a másik csoportot látogatják meg).

Megkeresed az egyik gondozónőt, akinek lediktálod, hogy szíved szottya aznap mikor ébredt, mikor kapott reggelit, volt-e kaki-pisi, nyugodtan telt-e az éjszaka, van-e valami nyűgje (pl. orrfolyás, köhögés, lázgyanú) milyen hangulatban volt reggel, illetve mikor és ki jön érte délután. Ezt szépen lejegyzetelik, te elköszönsz a gyerektől, és elmész. A gyerekek belevetik magukat a játékba, amit sokszor különböző „activité”-kkel,  vagyis programokkal dobnak fel nekik. Minden héten egyszer zenei délelőtt van, mikor különböző hangszereket próbálhatnak ki (még az alig pár hónaposok is); bábszínház, amikor a gondozónők báboznak nekik; rajzolás-festés-ragasztás. A heti állandó programokon kívül is mindig szerveznek nekik valamit: volt már farsang, süteménysütés, kenyérsütés, szülinap, farmra látogatás, uszoda, meseolvasó délelőtt a helyi könyvtár munkatársaival, ízek hete (minden nap mást kóstoltak meg, pl. hétfőn kenyérféléket, kedden zöldségeket, szerdán sajtokat, stb.); múlt héten pedig még jóga (!) is (meg is intettek, amiért nem vittem a gyereknek elasztikus nadrágot, és így nem tudta tökéletesen kivitelezni a gyakorlatokat).

shadow bölcsisek bölcsőde külföld

11 óra körül kezdik az ebédeltetést (tízórai nincs – tavaly még kaptak 9 órakor egy kis felvágott gyümölcsöt és vizet, de idén ezt valamilyen titokzatos okból eltörölték). Először a legkisebbek kerülnek sorra, őket kanállal etetik a pihenőszékbe kötve, majd 11:30-12:00 körül a nagyok is megkapják az ebédet (ők már kisasztalnál esznek kanállal-villával). A menü általában háromfogásos: főétel (hetente kétszer hal, a maradék három napon hús, ehhez mindig van főtt vagy nyers zöldség a köret mellett), natúr joghurt, és kompót desszertnek. (a francia bölcsis étkezésről egyébként a legtöbbet a „Nem harap a spenót” c. könyvből lehet megtudni, érdemes elolvasni. Mikor először olvastam, nem hittem el, hogy tényleg libamájat és csokoládéhabot adnak a kicsiknek, most már tudom, hogy semmi túlzás nem volt benne). Sokszor előfordul, hogy desszert helyett sajtot kapnak, az én gyerekeim imádják, kivéve a kecskesajtot – ami miatt már sok lesajnáló pillantást kaptam a gondozónőktől.

Délután a nagyobbak is alszanak egyet (a kicsik naponta többször is alszanak). A gyerekeket a gondozónők nem altatják, meg kell tanulniuk egyedül elaludni. Nincs kötelező alvás, de a fáradt gyereket természetesen lefektetik. Ébredés után megint játék van, majd fél négykor uzsonnát kapnak (ez lehet megint kompót, joghurt, keksz, gyümölcs stb.). Jó időben kimennek az udvarra, rossz időben marad a csúszdás játszószoba, hogy az energiáikat levezessék. Mikor a szülő megjön, megérdeklődi a gondozónőktől, hogy aznap mit csinált a gyerek (mikor és hogyan evett, mikor volt peluscsere, mikor és mennyit aludt, mit csinált aznap, milyen játékokkal játszott, milyen foglalkozáson vett részt, esetleg volt-e hasmenése, folyik-e az orra, köhög-e, lázas-e, rosszalkodott-e), majd elköszönnek és hazaindulnak.

shadow bölcsisek bölcsőde külföld

Ami nekünk rendkívül furcsa volt, hogy a gyerekeket betegen is be lehet vinni, 38 és fél fokos lázig (38 fokig egyébként nem is tartják láznak és nem adnak rá lázcsillapítót, sőt, a szülőt sem hívják fel emiatt. Lázcsillapítót csak 38,5 fok felett adnak). A szerződésben, melyet a beiratkozáskor iratnak alá, több oldalon keresztül részletezik, hogy mely betegségeknél maximum hány napig kell otthon maradni (bárányhimlő, mandula-fül- és torokgyulladás, hörghurut, herpesz vagy száj- és lábfájásnál nyugodtan be lehet vinni a gyereket; szamárköhögés, rüh, ótvar, skarlát és rubeola esetén pedig a kezelés kezdete utáni 3-5 nappal.) A legtöbben nem szívtelenségből viszik be a beteg gyereküket az intézménybe, hanem mert nem igazán tehetik meg anyagilag, hogy hiányozzanak a munkából – az első három, betegség miatt otthon töltött nap alatt nincs táppénz, ez csak a negyediktől jár.

Gyógyszert csak akkor adnak be a betegnek, ha bevisszük hozzá a névre szóló receptet, a bontatlan gyógyszert, és az adagolást a recept alapján rávezetjük a dobozra. Bontott dobozt vagy utántöltöttet nem vesznek el. Orrtisztítást fiziológiás sóoldattal végeznek, orrcseppet sosem használnak. Az az elvük, hogy hagyják kifolyni a taknyot, nem törölgetik (ezért a gyerekek 80 százaléka folyton lógó takonnyal az arcán közlekedik). Amitől pedig még ennyi idő után is ki vagyok készülve: előszeretettel veszik le a kicsikről a zoknit, és járatják őket mezítláb télen-nyáron a szobában, mert ez „nagyon jót tesz a lábuknak”. Nem vagyok benne biztos, hogy a teljesen sima padlón való mezítláb járkálás mennyiben is tesz jót a lábuknak, a megfázást viszont tényleg hatékonyan elősegíti.

shadow bölcsisek bölcsőde külföld

A fentiek után talán nem is csoda, hogy a tavalyi évünk szinte csak a betegségekről szólt: amit csak tudott, a fiam mindent elkapott, majd szorgosan hazaszállította nekünk és a kistesónak.

És akkor mindezek után a piszkos anyagiak. Napidíjat kell fizetni, ami több mindentől függ: szülők keresete, család bevétele, van-e pl. munkanélküli vagy „gyesen” lévő, gyerekek száma, az intézményben töltött órák száma. Általánosságban elmondható, hogy ha kicsi a fizetésed, keveset fizetsz, ha nagyobb, akkor nyilván többet. Hogy konkrét példát is írjak: amikor elkezdett járni a nagyobbik fiam, 4,5 eurót kellett fizetnünk/nap. Másfél évvel később 13 euro/nap/gyerek az ár, mivel nagyobb jövedelmi kategóriába kerültünk – ennek a fele azonban az év végén jóváírható az adóból.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon meg vagyok elégedve a bölcsődével. Bár eleinte furcsa volt, hogy nem olyan, mint otthon, és még ma is vannak dolgok, amiket nem igazán tudok beemelni, a gondozónők sokat és jól foglalkoznak a gyerekekkel, a színvonal minden szempontból nagyon jó. A legjobb pedig: mindkét gyerekem vidáman, örömmel megy be reggelente a csoportszobába.

shadow

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?