A Blikk már a többedik cikket hozza a súlyos májkárosodással született Hanna kálváriájáról. A lap cikke szerint a szülők a gyereket magára hagyták, mikor kiderült súlyos betegsége, a mostohanagymama vette magához, ő ajánlotta fel saját májának egy részét a németországi operációhoz. Most a szülők mégis magukhoz vennék a már felépült gyereket, az önkormányzat pedig lakással segítette őket, mivel a polgármester szerint „jár nekik még egy esély”.

Hanna nagymamája, ahogyan a Blikk írja, döbbenettel vette tudomásul, hogy akár el is vehetik tőle a gyereket. „Nem tudom elképzelni, hogy az én kicsikémet bárki is elvegye tőlem, azok után, amin keresztülmentünk. Egy biztos, én utolsó erőmig harcolni fogok Hannáért!” – nyilatkozta a lapnak a nagymama.

A körülmények ismerete nélkül nehéz ítélkezni, mi történt valójában, de tény, a legtöbb szülő, aki valóban harcol a gyerekért, az nem bízza másokra ilyen helyzetben, számos szülőről tudunk, aki eget-földet mozgatott meg kicsi, vagy akár felnőtt gyermeke gyógyulásáért, saját szervet, csontvelőt is felajánlva. A polgármesteri hivatal erőfeszítése – házat ajánlottak fel, a berendezések megszerzése érdekében gyűjtést indítottak – tiszteletre méltó, de felmerül a kérdés, rászolgált-e a szülőpár minderre, valóban ők-e azok, akiknél a legjobb kezekben van a gyerek?