Majd visszafelé ezzel megyünk, intem le a kis társaságot, amikor az ellenirányba induló vadonatúj CAF villamosra szállnának legszívesebben (akkor még nem vagyok ebben olyan biztos, de végül tényleg arra ülünk visszafelé). Utána már csak a Nemzeti Vágta és a közeli Andrássy úton zajló "autómentes hétvége" tiszteletére felturbózott bódésoron kell átverekednünk magunkat, hogy  a Mezőgazdasági Múzeumban aznap nyíló,  új, Titokzatos szavanna – Gyere el a bűvös talizmánodért! című kiállításra bejussunk, és elmerüljünk az oroszlánok, elefántok, gepárd vagy épp pulykakeselyű világába.

Valamint megfejthetjük a címben található rejtélyt is, miszerint képes-e egy jobb fizikai állapotban lévő vadász befogni egymaga a krokodil száját (már hogy csukva tartani, ha egyszer az állat becsukta), vagy inkább énekeljen hangosan afrikai népdalokat, vagy meredjen mozdulatlanná, ha  szeretné kivédeni azz ősi ragadozó támadását.

A Mezőgazdasági Múzeumban nyílt új őszi interaktív kiállítás az afrikai füves pusztára kalauzolja el a látogatókat,  a táj jellegzetes állatai, az afrikai nagyvadak mellett ritkán látott, rejtőzködő élőlényeket, kevésbé közismert jelenségeket is megismerhetnek. "A felfedezőkre nem mindennapi feladat vár, a játék során a szavanna számtalan rejtélyes lakója is útjukba kerül: találkozhatnak a Csupasz Turkálóval, a Trükkös Tojástolvajjal, a Vihogóval, a Futóbajnokkal és az Álomszuszékkal…" - írja az eredeti ajánló, de előbb még átveszi a két csapat a csigavonalat formázó "talizmánt", amire a helyes megfejtéseket jelző matricákat kell majd felragasztani, valamint a nagyítót, ami a "súgókérdések" olvasásában segít. Két csapat, igen, az eddig tesztelő lányok (egy saját, egy kölcsön) mellé felsorakoznak a fiúk is (egy saját, egy kölcsön), és meglepetésemre becsülettel végig is csinálják az összes feladványt, bár a fiúk csapatában csak az egyik tud olvasni, a Kicsi inkább a vizuális-rohangálós, esetleg találgatós részében tudja hozzátenni a magáét.

Az eddigi vándorkiállításoknál talán hosszabb most a rejtvényfejtős pálya, ami hasonló, az a koncepció, az elemek térbeli elhelyezése, és persze az elmaradhatatlan sakktáblaszerű világító padló, amely most nem középen díszeleg, hanem egy "mellékfeladvány" közepén. A számozott feladatokon túl ugyanis "szorgalmikat" is lehet fejteni, amiért külön ajándék nem jár és a megoldás nem kerül a talizmánra, de attól még jó szórakozás lehet.

A feladványokat nagyrészt meg lehet fejteni "ésszel" (ezt az utat járhatják a lányok és a nagyobbacska látogatók), illetve "trükkösen", amikor a tárló/kép/vitrin aljában lévő tipp alapján találjuk meg a helyes megfejtést szimbolizáló matricát rejtő installációt, ez a kisebbek számára is járható út. A "trükkös" megfejtés lehet akár a terem másik végében is - míg a fiúk diadalmasan ragasztották a matricát (ők szinte kivétel nélkül a "trükkös" megoldásra szavaztak), addig én bevallom, afféle Szenillaként párszor visszarohangáltam a kérdéshez, mert addigra kiesett a fejemből, melyik matrica melyik válasz-variációt jelenti.  Általában három válasz közül lehet kiválasztani a megfelelőt, bevallom, én felnőttként se mindig találtam el, mivel nem mindig a "kézenfekvő" vagy leglogikusabb bizonyul igaznak (azért például a "melyik a leggyorsabb állat" feladványt megfejtettem trükk nélkül is, pedig a gepárd nem szerepelt ez esetben az indulók közt).

"Ez mi, vizes szürke műanyagon kínai LED-es karácsonyfafüzér"- kérdeztem az egyik kép előtt, ami mint kiderült, közeli fotó volt egy nedves víziló bőréről, tehát szó se volt se műanyagról, se LED-ről, az állat bőrén csillogtak a vízcseppek, de ugye ilyen közelről az élő jószágot sose merném megközelíteni. Pulykakeselyűt se láttam korábban (ő úgy látszik, nem szerepel a Sivatagi show-ban), de van ábrándos tekintetű dik-dik antilop, óriásira kinagyított sáska (tényleg félelmetes ekkorában), optikai trükkel önvédő, kavargó zebracsapat, és két bájos kicsi elefánt. No meg a kenguru, aki persze nem lakik Afrikában, de az egyik "trükkös" megoldást az a cseles installáció rejti, ahol a kenguru épp odavonatozik Afrikába. Az éghajlat talán nem lenne ellenére, de saját élőhelyénél kicsivel többen vadásznának rá, azt hiszem.

"Na, jó volt?" teszem fel a kicsit közhelyes kérdést utána, mikor az ajándékok átvétele (és a csokik stikában történő gyors elmajszolása) után teszünk még egy kört a kiállítóteremben, hogy a nem játékállomásként funkcionáló, de érdekeseket mutató installációk se maradjanak véletlenül sem ki. "Naná" - vágják rá kicsik-nagyok, láthatóan nem unatkoztak, és egyetlen egyszer kellett komolyabban szólni, mikor az állandó kiállításra kivezető "kígyóbőr" mentén már csak az utolsó állomás volt hátra, és persze tetőfokára hágott a hangulat. "Ééés ez tényleg talizmán, a fényes maszk pedig valóban segítő?" - kérdezte még a mindenen okoskodó Kicsi, amivel erősen feladta a leckét nekem, mivel csak indokolt esetben hivatkozom Mikulásra, fogtündérre, meg cicákra is, amik ugye időről időre titokzatosan elvisznek valamiket.

A fiatalabb csapatnak persze szüksége volt az agytorna után némi levezetésre a közeli játszótéren még a CAF-tesztelés előtt (a Széchenyi fürdő előtti játszót csak ajánlani tudom), míg a lányok a lovakat becézgették. Nem tudom, állandó szereplői-e ők a Ligetnek, vagy csak a Vágta miatt ácsorgott-sétált belőlük annyi, némi pénzért persze fel is ülhettek rájuk az arrajáró gyerekek.  Aki pedig élő afrikai vadakat nézegetne, és több ideje van mint nekünk, az megteheti a szomszédos Állatkerben, ahol ha szerencséje van, közelről megtekintheti, valóban olyan-e az élő víziló nedves bőre, mint a vizes szürke műanyag, amit vastagon terítettek kínai ledfüzérekkel.

A praktikus részletek:

A Titokzatos szavannaGyere el a bűvös talizmánodért! kiállítás és óriástársasjáték 2015. szeptember 19-től november 1-jéig látogatható a Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A 700 négyzetméteren elterülő, látványos kiállítás és óriásjáték igazi családi program, mely rengeteg felfedeznivalóval és ajándékkal várja a látogatókat.

A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg.

Helyszín: Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár

Nyitva tartás: H zárva, K-V 10-17 óráig (október 23-án és november 1-jén nyitva)

Korosztályi ajánlás: 4+

Időtartam: 1-1,5 óra

Bővebb információ: www.mmgm.hu

http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/article.php?article_id=872

Iskolai csoportokat is várnak szeretettel egy előzetes jelentkezés alapján (csordában mindig mókásabb, üzeni a gnú, a zebra és az antilop, de azért a túl nagy tömeg kerülendő), ezen a héten kifejezetten kedvezményes áron várják azokat, akik a tananyag mellé besuvasztanának egy látogatást.

 

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?