Pubi terhesnapló terhesség kismama

15. hét

Előző terhesség alatt valahogyan jobban vettem azt, hogy a testem változik. Akkor minden ment valahogy a maga útján. Most, ahogy elkezdtem kerekedni meg változni, teljesen másképp veszem. Valahogyan zavar. Vagy nem is tudom melyik szó rá a legjobb. Még barátkozom a helyzettel. Tavaly kentem magam minden kencével, mégis jó zebracsíkos lettem. Idén ez a kisebbik zavaró tényező. Pedig még a felszedett kilókkal sem állok rosszul elvileg, eddig két kiló jött fel.

Lehet, hogy a testkép-filozofálásban segített egy „apróbb” - már kinek – megjegyzés. Egy beszélgetés folyamán, amin épp a gyerek látványa a lényeg, mert ritkán látja, tesóm megjegyzi, hogy a gyerek azért bújik hozzám, mert hiányzik neki a szoptatás. WTF! Agyamban a pumpa felment, hamar le is zártuk a beszélgetést. Lévén este 7-nek a lányom már fáradt volt és olyankor bújósabb, de mindegy. A mondanivaló célba talált, szúrtunk még egyet az emberbe, hadd lássa, hogy vannak bezzegemberek, és nekik minden megy.

Félre ne értsetek, én magamban már lerendeztem, hogy nem sikerült szoptatni, a másfél hónapos fejés-rémálomnak vége lett. A gyerek meg szép és egészséges. Csak nem értem, miért kell az ember orra alá dörgölni, hogy valami nem ment, és a másodikkal mindenképpen mennie kell minden szenvedés árán. Jelentem, a másodikkal is megpróbálok majd természetesen szoptatni, de ha nem megy, hagyom. A szekrényben pedig lapulni fog egy csomag tápszer csak a biztonság kedvéért. A szülésznővel is beszélgettem erről a témáról. Ő azon a véleményen van, hogy lehet, hogy menni fog, de ki tudja, lehet, hogy nem. Mindenképpen ott lesz segítségnek, ha szükségem van rá.

Ma csináltattam vizsgálatot baktériumokra. Megjelentek. Nagyon picivel a határérték fölött van. Hiába minden tőzegáfonya, megelőző tevékenység és dolgok. A héten találkozok majd a dokimmal. Meglátjuk, hogy mit javasol. Lehet, hogy belekezdek egy antibiotikum kúrába már 15 hetesen, a lányommal olyan 24-25 hetesen jött elő, és kaptam gyógyszert.

A férjemmel meg lebeszéltem, hogy mi a tervem, ha maradnak a bacik. Egy nagyon biztos. Nem szeretnék terminuson túl várni. Viszont oxitocint sem szeretnék kapni. Itt meg általában azzal indítanak, fokozatosan adagolva. Úgyhogy lehet, hogy marad a császár, a kórházi dokikkal még egyelőre korai egyeztetni, de ha eljön az ideje, vázolom nekik a tervet. Egyedül a lábadozás hosszúságától félek a műtét után, de meglátjuk még, hogy hogyan alakul.

Pubi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?