A 35. hét alapvetően ismételten orvoslátogatással telt – sajnos öt alkalommal is voltunk mindenféle orvosnál, emellett – több kommentelő kedvenc részeként – ismét remek, többé-kevésbé HI-barát étkezésekre került sor. Akkor csapjunk is a lecsóba!

Orvoslátogatások – avagy felfázás kontra Szent János Kórház

A 35. hét elsőként a háziorvosnál indult, mivel úgy éreztem, hogy megint fel vagyok fázva. Sajnos a megérzésem helytállónak bizonyult, így rögtön kaptam két tasakkal a mindenki kedvencét jelentő rózsaszín dobozos gyógyszerből, ráadásul életemben először e-recept formájában. Ez utóbbi nekem tényleg izgalmas volt, mivel még ilyen nem láttam eddig. A működésével kapcsolatosan sajnos a háziorvos és a gyógyszertár nem ért egyet, így sajnos vagy marad a papír alapú recept (már ha halálomon vagyok, és nem tudok felkelni) vagy minden alkalommal elzarándokolok az orvoshoz. Már csak az a kérdésem, hogy amennyiben ennyire modernek és elektronikusak vagyunk, akkor nem lehetne esetleg a meghatalmazást elfogadni és online formában megtartani? És akkor mindenki boldog lenne… (Bár gyakorló jogászként nem hinném, hogy az ÁNYK bárkinek is a vágya lenne… az ÁNYK inkább a sátán teremtménye).

Nos, első alkalommal bebizonyosodott a felfázás, így megbeszéltük, hogy kontroll lesz, természetesen március 14-én, mert mikor is máskor. Nos, a Szent János Kórház rendszere összeomlott, és a labor semmit nem tudott megküldeni. Különösen az eredményeimet nem. Így irány hétfőn vissza. Azaz háziorvos kedden, csütörtökön és hétfőn volt.

Emellett sikerült az egyik bababoltban olyan erős, éles és hirtelen fájdalmat éreznem, hogy összegörnyedtem, nem kaptam levegőt és le kellett ülni. Utána elmúlt, majd még kétszer kisebb intenzitással visszatért. Így arra jutottunk – mivel első baba, nagyon erős fájdalom és teljesen új érzés, hogy bemegyünk az ügyeletre. Itt – életünkben először – a nőgyógyászat helyett mehettünk a szülőszobára, ahol nagyon kedvesek voltak, elmondtam a tüneteket és rögtön ctg-re tettek. Szerencsére az tankönyvi lett, de azért csináltak egy sürgősségi nagylabort, amely alapvetően rendben jött vissza (nagyon, nagyon alacsony hematokrit és társai, tehát meglepő módon vérszegény vagyok – csak zárójelesen jegyzem meg, annyi vasat, áfonyát, céklát és spenótot eszem, hogy szerintem a sírkövem is áfonya formájú lesz…). Elmondták, hogy ez a hirtelen és éles fájdalom a méh növekedése miatt van, egyszerűen nő a baba, és csinálja magának a helyet.

Ezt követően hétfőn találkoztunk az aneszteziológussal, aki majd mindenféle finomságot fog nekem bekötni a császármetszés során. A találkozóra azért volt mindenképpen szükség, mert szerettem volna, ha a HI miatt átnézzük a kapcsolódó leleteket, és egyeztetünk az esetlegesen adható, illetve fokozott óvatossággal adható hatóanyagokat tartalmazó szerekről. Elég rosszul jönne ki a műtét során ugyanis, hogyha bármelyik erősebb tünetet produkálnám, és ott kellene bármilyen nagyobb beavatkozást végezni. Az orvos amúgy egy nagyon kedves és hozzáértő ember, aki a listát átnézte, és megbeszéltük, hogy a műtét előtt még pár percet beszélgetünk, hogy megnyugodjak (ld. rettegés az infúziótól és oltásoktól) és kevéssé produkáljak stresszoldó sírógörcsöt.

Családi-baráti találkozók

A vemhességem végéhez közelegve a családi és baráti találkozók folyamatosan zajlanak – vagyis inkább a családi találkozók.

Elsőként ugyanis megünnepeltük férjem névnapját, édesapám születésnapját és előre édesanyám születésnapját egy német sörözőben, amit ugyancsak ajánlani tudok minden HI-snak, ugyanis itt rendkívül könnyen tartható a diéta.

Emellett sor került egy kisebb találkozóra a barátokkal (ld. rendhagyó babaváró buli) a kedvenc, egyáltalán nem HI-barát cukrászdánkban, ahol végre remekül tudtunk négyen beszélgetni és jót nevettünk. Csak sajnos nem engedték, hogy kiüljünk, így végül benn égett ki a szemünk és kaptunk napszúrást. De a sütik nagyon, nagyon finomak voltak!

Vágjuk a centit

Most, hogy lassan a nyolcadik hónap végére kezdek érni, egyre jobban vágom a centit, és várom, hogy végre meglegyen a Tevebabánk. Mármint nem korábban, hanem megfelelő időben, a kilakoltatás tervezett napján. Addig ugyanis kötelező bennlakás van, nincs mászkálás. Különösen, hogy amennyiben elindulok mindenfelé, pillanatok alatt lefáradok, és akkor a Tevebaba sem gyalogol át a belső szerveimen annyit, amennyinél nyugodt vagyok. Igazából a gyermek igen aktívnak tűnik. Kedvencem, amikor körülbelül ugrómókus vagy tengeri csillag testtartásban érzi a késztetést, hogy életjelet adjon magáról. Férjem meg is lepődött nemrég, mekkorát tud rúgni a gyermek. Ja, és végre érezte, milyen az, ha csuklik a kis Teve – szerinte nagyon vicces…

És ami hihetetlen számomra: erősödnek az anyai ösztöneim: simogatom a hasam és beszélek hozzá. Ennek alapján szerintem a Tevebaba lelkileg elkezdett felkészülni arra, hogy az anyja nem (teljesen) normális…

Vemhes Tevelány

A SOROZAT EDDIGI RÉSZEI:

Hisztamin-túlérzékenyen lettem terhes
Nincs olyan nőgyógyász, aki értene a betegségemhez
Pánikba estünk a macskakarmolástól
Szanaszét szurkálták a karomat
A szaloncukortól fetrengtem
Terhes vagyok, nyafogok
Magányos vagyok és unatkozom: terhesség otthon
A kismama finn metálkoncertre megy
Annyiba kerül egy babakocsi, mint egy használt autó
Hullámvasúton a hormonrendszerem
Társasházi közgyűlés: banyák vs. kismama
Szülés előtt két héttel költözünk
A pedikűrössel a legjobb dolog pletykálni

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>