Az otthoni szülés kockázataira hívta fel a figyelmet pénteken a Cseh Orvosi Kamara (CLK). A szakmai szervezet tudományos tanácsa szerint az előre elhatározott otthon szülés ellentmond az orvostudomány legújabb ismereteinek. Milan Kubek, az orvosi kamara elnöke a tanácskozás után újságíróknak elmondta: a szakértők egyetértettek abban, hogy hazai, családi környezetben semmiképp sem lehet megoldani azokat a problémákat, amelyek szülés közben felmerülhetnek. Ehhez egészségügyi intézményre, kórházra van szükség.

"A Cseh Orvosi Kamara mindent megtesz annak érdekében, hogy a szülészek és nőgyógyászok nemzedékei ne vesszenek el néhány fanatikus ideológiai vaksága miatt" - jelentette ki Kubek. Hozzátette: az orvosi kamara számára elfogadható, hogy minden nőnek joga van saját magáról önállóan dönteni, de úgy véli, "ahhoz azonban nincs joga, hogy veszélyeztesse még meg nem született gyermekét".

A cseh szülészek elutasítják az otthon szüléseket, mert szerintük az rendkívüli kockázatot jelent az anya és a gyerek számára. Figyelmeztetnek: ha megnő az otthon szülések száma, várhatóan megnő a csecsemőhalandóság is. A kamara szerint a külföldi tapasztalatokra való hivatkozás nem állja meg a helyét, mert azokban az országokban, ahol megtűrik az otthon szüléseket, megnőtt a csecsemőhalandóság is. Csehországban az ötvenes évek közepétől támogatják és részesítik előnyben a kórházi szüléseket.

"Míg hatvan éve 100 ezer élve született gyermeknél átlagban 70 nő halt meg, addig ma átlagban tíz, ami lényeges csökkenés" - mondta Jaroslav Feyeresi, a prágai szülészeti kórház igazgatója. Csehországban jelenleg az összes szülés mintegy 0,2 százaléka jut otthon szülésekre. Ezek egyharmadát előre eltervezték.

Az otthon szülés csehországi hívei szerint viszont a kórházi szüléseknél is van kockázat. Petra Sovová, az Aktív Anyaság Mozgalom képviselője szerint az otthonszülések nagyobb kockázata csak "mítosz".

MTI