A mi életünkben öt teljes év telt el várakozással a gyermekáldásra. Természetesen részt vettünk az összes létező kivizsgáláson (habituális korai vetélés miatt), három különböző országban levő meddőségi klinikán. Nem untatnék most senkit az egészségügyi kálváriám leírásával. A lényeg, hogy az utolsó rendelésen egy távol-keleti országban úgy búcsúzott el tőlem a nőgyógyászom, hogy reméli, legközelebb már egy pozitív terhesteszttel érkezem. Azonban a gyerek csak nem akart megfoganni. Eltelt majdnem egy év. Dolgozni kezdtem egy másik ázsiai országban, és nőgyógyásznak még csak a közelébe se mentem. Már a fejem is elfordítottam, ha gyerekeket láttam szembe jönni az utcán.
Azonban egy novemberi napon valamiért úgy kezdtem érezni, hogy most van valami, és én pedig terhes vagyok. így meg sem vártam a ciklus végét és teszteltem. Halvány kétcsíkos teszt volt a kezemben. Nagy volt az öröm mindkettőnk részéről. Másnap azonnal rohantam a legközelebbi nőgyógyászhoz. Aki egyáltalán nem nézett furcsán, hanem végighallgatta a történetem, csinált egy hüvelyi ultrahangot, és egyvér tesztet. Adott nekem progeszteron kapszulát, folsavat és vastablettát, majd visszarendelt egy héttel későbbre.
A terhesség szerencsére eseménytelen volt. Orvosom kb. 2-3 hetente csinált ultrahangot, és részt vettem a szükséges szűrő vizsgálatokon. Nem volt szüléstervem, nem is igazán érdekelt a dolog. Gondoltam, majd csak kibújik valahogy ez a gyerek. Már kezdett hatalmasra nőni a hasam, de még nem lett volna itt az ideje a szülésnek (34. hét), amikor egy szokásos éjszakai fürdőszoba-túra után egy pukkanást éreztem és a magzatvíz csorogni kezdett a lábamra. Átöltöztem, tettem egy törülközőt a lábam közé, és felkeltettem a férjemet. Ő hívott egy taxit, amíg én a szülészeti osztályt hívtam.
A kórházban már tolószékkel vártak a sürgősségi bejáratnál. Felvittek a szülészetre, ahol az egyes számú szobát kaptam. Megvizsgáltak, kikérdeztek, és felhívták az orvosomat is. Mivel még nem voltak fájásaim, így csak infúziót kötöttek be. Mire az orvosom megérkezett, már a fájások is jelentkeztek. Ő is megvizsgált, tüdőérlelő koktélt adtak az infúzióhoz, illetve megkérdezte, hogy kérek-e fájdalomcsillapítást, amit először elutasítottam. Később azért próbálkoztam a nevetőgázzal, de csak hánytam tőle. Ezért inkább, persze már az én kérésemre, bekötötték az epidurális érzéstelenítést. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy a továbbiakban semmit sem éreztem a köldököm alatt.
A következő órákat meditálással és pihenéssel töltöttem. Ebédidőben hoztak nekem egy tálcán ebédet, amit a férjemnek adtam, mert ennyi izgalom mellett nem volt kedvem enni. A férjem végig mellettem volt. Az egyszemélyes szülőszobában egy kényelmes bőrfotel állt a hozzátartozó számára. Senki sem zavart bennünket. A szülésznők és nővérek, a szülőszobák előtti pultnál figyelték a monitorokat. Időnként bejött egyikük megnézni, hogy haladok a tágulással. Majd úgy délután 4 óra körül megállapították, hogy ideje lenne szülnöm. Mivel én egyáltalán nem éreztem a fájásokat, és a gép szerint egyre kevesebb is volt, így állítottak a gyógyszeren, és oxitocint is adtak hozzá.
Megérkezett az orvosom, és elkezdődött a kitolás. Szóltak, mikor nyomjak, én meg csak azt mondogattam, hogy nem tudom, hogy kell csinálni, nem tudok nyomni. Ezért egy idő után az orvos és két szülésznő felülről masszírozva nyomták ki a kisfiamat. Az érzés, amit akkor átéltem, amikor megláttam a kisfiam, leírhatatlan boldogság és melegség volt. Csak azt tudtam rebegni, hogy gyönyörű. Mivel a fiam nem igazán sírt, csak nyöszörgött, rögtön átvitték a koraszülött intenzív osztályra, ahol hat napot töltött, és még két napig kellett az újszülött osztályon lennie sárgaság miatt. Én két nap után a szülészet melletti szállodai szobába költöztem, hogy azonnal tudjam vinni a lefejt tejet neki. Kisfiam 2610 grammal és 47 cm-rel született a 34. héten.
A képen éppen enni tanítják.
Manamamma
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
