Vakmacska e-sport playIT

„Az én fiam élsportoló, és még az alternatív sulik se bírták hova rakni az életrendjét. A közösség viszont fontos, hogy lásd: nem vagy egyedül, nem vagy magányos harcos, mások is élnek úgy, ahogy te, másoknak is lehet fontos, amit neked, miközben élsportolóként is képes vagy leérettségizni, továbbtanulni, állandó kudarc és lemaradás nélkül” – mondta az iskola egyik motorja-alapítója a PlayIT-en. És hogy került az iskola a PlayIT-re? Úgy, hogy a középiskolás gamerek részére e-sport tagozatot is indítanak, ha komolyan akarnak foglalkozni a játékvilággal.

Magántanulói státusz helyett rugalmas iskola
 

A SAS Budapest, az Élsportolók Alternatív Sulija ugyanis arra is vállalkozott, hogy a többszereplős, jellemzően stratégiai játékokat már kiemelkedő érdeklődéssel játszó fiataloknak is legyen „saját iskolája”, akikből később profi játékos vagy tesztelő, tervező lehet, miközben már a saját tanmenetében is kiemelkedő szerepet kap a gamifikáció, a csoportmunka, és persze emellett az angol vagy a kommunikáció/stratégia. Az élsportolók mellett (akik eddig jellemzően magántanulók voltak, mert sehova se illettek be) tehát az e-sportolókat is várni fogják.

Bár „média” tagozatos vagy médiával foglalkozó osztály számos „hagyományos” gimnáziumban is indul (Budapesten például a média iránt érdeklődők választhatják a Szent László, a Karinthy, a Városmajori vagy a Teleki Blanka Gimnáziumot, a lista korántsem teljes), e-sportról mint kiemelt gimnáziumi tematikáról most hallottam először, dacára annak, hogy már 2015 óta létezik például a magyar e-sport akadémia.

„Nálunk egyetlen dolgot szeretnénk kerülni: hogy a gyerek bejön, aztán nem csinál semmit”

- magyarázza tovább a sulit képviselő kiállító

„akkor inkább ne jöjjön be, elfogadom, ha regenerálódik, mondjuk egy fontos versenye után. Azt fogja megtanulni, ami érdekli, és ehhez kapjon meg minden támogatást, segítséget, de ne „megúszni” akarja a tanulást. A nulladik évfolyam hivatalosan angollal és programozással indul, de emellett tanulnak még sok minden mást is, ami a későbbi munkát segítheti. De szervezünk játékosoknak tábort is, itt is láthatják, szeretnének-e ebbe az irányba továbblépni.”

Az nem lepett meg, ha valakik felkarolták az élsportoló gyerekek ügyét, akik még a közismerten rugalmas alternatív középiskolákba se „fértek be”, annyira eltért a napirendjük és élethelyzetük a többiekétől, hogy szinte kivétel nélkül magántanulói státuszt kaptak előbb-utóbb. Az viszont őszintén meglepett, hogy a gamervilág már hivatalos formában is nevelné az utánpótlást magának, és külföldön már léteznek e-sport képző programok, míg itthon hivatalosan egy szakgimnázium „fogadta be” az él- és e-sportolóknak szánt alternatív pedagógiai programot.

Kína, Finnország, Franciaország – e-sport diplomával, olimpiai részvétellel
 

A kínaiak például már elkezdték: van olyan iskola (első évében 50 jelentkezővel, de ezt később ezerre emelnék fel), ahol hivatalos „tananyag” az Overwatch, a Counter Strike vagy a League of Legends. Az iparág jelenleg több mint ötvenezer (!) embert foglalkoztat Kínában, és több mint 250 millió (!!!) játékosról tudnak az országban, miközben tavaly novemberben a LoL világbajnokság döntőjére a pekingi stadionban 40 ezren voltak kíváncsiak.  A fiatalok egy része profi (pénzdíjas) játékos akar lenni, mások inkább a műsorvezetői, oktatói pálya felé kacsingatnak. De Ázsia mellett Európában is több intézmény indít – akár felsőfokú, több éves – e-port kurzusokat: az Egyesült Királyságban a Staffordshire Egyetem fog ilyet indítani, de finn vagy moszkvai egyetemek már most is rendelkeznek e-sport kurzussal. A francia Nantes-ban pedig e-sport akadémia működik, de az USA-ban is van egyesület, amely a középiskolai e-sportot népszerűsíti. A játékok akkora rajongótáborral és olyan „rangos” versenykultúrával rendelkeznek ma már, hogy 2022 után komolyan aspirálnak arra is, hogy az e-sport olimpiai sportággá válhasson.

A PlayIT-en látott ifjak a hagyományos értelemben nem tűntek „olimpiai bajnokoknak”, bár szívesen próbálgattak a „nyáriasított” rendezvény szabadtéri részén fizikai tevékenységeket is, a katonai kiképzéstől a mászófalig, ha épp nem esett az eső. Látszott viszont, hogy a játékok többségével nem épp ismerkedni jöttek, inkább kipróbálnák, milyen „profi környezetben” játszani, élőben is látni a másik csapat játékosait, vagy azokat, akiknek a videói alapján kezdtek el egy-egy játékkal foglalkozni.

Gyerekkorunk lövöldözős játékaiból, a korai Doomokból vagy a mai napig kiváló egészségnek örvendő Supermario-jából tehát egy teljes iparág nőtt ki, saját közösséggel, bajnoksággal, szakértőkkel - és ezek szerint iskolákkal is. Én meg pislogok, hogy mi jön még, mire a kisebb gyerekem lesz középiskolás korú.

Vakmacska

Vakmacska e-sport playIT Anya, akkor te vagy a robottal!

Élménybeszámoló a 2017 novemberi PlayIT kiállításról. 
Robotok, e-sport, youtuberek, videojátékok, élmények minden mennyiségben.

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?