Tünde anyaság gyereknevelés

Az anyaságban az a szép, hogy nem mindig vagyunk benne biztosak, hogy jól csináljuk-e. Talán az idő majd megadja a választ a kérdésre, ám addig is mindig van segítségünk, ha visszajelzésre van szükségünk. Leginkább kéretlen formában kapjuk az ívet, egyszerre több helyről és egymásnak homlokegyenest ellentmondó bírálatokkal. A végén már inkább megtartjuk magunknak, hogyan csináljuk, mit engedünk és mit nem, mert nincs kedvünk hallgatni a vádakat. Facebook oldalunkon mégis arra biztattuk az édesanyákat, osszák meg gyerekneveléssel kapcsolatos „titkaikat” – mert miért is kellene titkolni, hogy esetleg máshogy csináljuk, mint a többiek? (Még a végén kiderül, hogy sok mindenben egyformák vagyunk… És sok mindenben nem, de ettől még nem hülye a másik sem, aki nem úgy csinálja, mint mi. Úgyhogy kéretik a köveket nem dobálni kommentben sem.)

Íme, 35 „vallomás”:
 

  • Kétéves múlt és még szopizik.
  • Nem főzök minden nap a gyerekeknek.
  • Korán visszamentem dolgozni - és élvezem. 
  • Üveges bébiételt adtam a gyermekemnek.
  • Adok neki édességet és megveszek neki minden szart, meg engedem tévét nézni.
  • Tabletezik ötévesen a gyerekem.
  • A kisebbik lányommal (3,5 éves) alszom egy ágyban és nagyon boldoggá tesz. 
  • Engedem tévét nézni.
  • Még mindig cumizik a kisebb, a nagyobb pedig Barbie-zik – pedig állítólag 9 évesen nagy már hozzá.
  • Naponta ehet édességet, nézhet mesét minden nap, kaphat csokis pudingot vagy tejszeletet reggelire.
  • Időnként chicken nuggetset es sült krumplit csinálok vacsorára - amit ugyanúgy felfalnak, mint a normális főtt kaját!
  • A második és harmadik gyermekem kétéves korában (ikrek) úgy rohantam vissza dolgozni, mintha kötelező volna.
  • Egy hónapos kora óta tápszert kapott, és még most is kéri napi kétszer, pedig már hároméves.
  • Engedem mesét nézni, Burger Kingbe járok vele, mert imádja a sült krumplijukat. És ha kér, veszek neki Kinder tojást.
  • Én itthon vagyok a gyerekeimmel, és élvezem! Nem akarok visszamenni dolgozni! 
  • Engedem, hogy az interneten minden jelentéktelen mesét megnézzen. De csak angol nyelven. Most ötéves és folyékonyan beszél angolul.
  • Előre kifizettem és „lezsíroztam” a császármetszést.
  • Nem fürdetem őket minden nap.  Nálunk is van büdinap, általában péntek vagy szombat... Szabadon választható.
  • Kiabálok a hétévessel, ha ideges vagy mérges vagyok.
  • 22 hónapos kisfiamnak saját telefonja van (az én régi telefonom) – profibban kezeli, mint én
  • Enyémek reggel ovi előtt kapnak édességet (tejszelet vagy Dörmi), és amikor délután hazaérnek, szintén. Akkor esznek, amikor éhesek. Járunk Mekibe.
  • Alig várom, hogy este elaludjanak.
  • Káromkodni szoktam előttük, reggeli után kapnak csokit.
  • Egy ágyban alszunk az ötévessel, aki négyéves korában még vidáman anyatejezett. 
  • A tinik pénzért végzik a házimunkákat, nincsenek szigorú szabályok vagy napirend.
  • Szokott virslit kapni vacsira.
  • Minden reggel kakaóval kelnek, naponta van csoki, fánk, éppen amit szeretnének reggelire. 
  • Együtt nézem a hétévessel a Betolakodót. Imádjuk a Mekit és kétnaponta főzök.
  • Ha megvesztegetem, vagy megzsarolom, leteszi a kütyüt és segít a házimunkában.
  • Mesenézés közben esznek.
  • És néha megettem a gyerek olvadós rágóját.
  • Ha már tűrhetetlen a viselkedésük, úgy kiabálok, hogy a szomszéd is vigyázzba áll és elmegy fürdeni.
  • Üveges babakaját adok neki, nem főzögetek két szál répát egy ujjnyi csirkemellel.
  • Van két bébiszitterem: Bogyó és Babóca. 
  • A cumisüveget a cica vitte el...

Nektek milyen gyereknevelési „titkaitok” vannak?

Tünde

Tünde anyaság gyereknevelésAnyaság, gyereknevelés témában érdekelhetnek:

Így éld túl az anyaságot

Anyaság: Gondoltam, hogy nehéz, na de ennyire?

Ha ennyire kialvatlan vagy, miért Facebookozol?