Szeretjük azt hinni magunkról, hogy nyitottak és toleránsak vagyunk, előítéletektől mentesen gondolkodunk az emberekről és általában a világ dolgairól. Azonban a terhesség és az anyaság kiélezi az érzékeinket, felerősíti a védelmező ösztönünket.
Noha általában felháborodva tiltakoznánk az ellen, hogy bárki is csupán feltételezett tulajdonságai alapján ítéltessen meg, ha a gyerekünk biztonságát veszélyben érezzük, bizony sokszor magunk is sztereotípiákban gondolkodunk.
Az elmúlt hetek bezzeganyás kommentjei elgondolkoztattak. Vajon tényleg ilyen sok az előítélet bennünk és körülöttünk? Az arctalan, névtelen kommentelők csak itt vállalják a véleményüket, vagy a való életben is ilyen határozottan fogalmaznak?
Sokan szeretik eldönteni, hogy nő vagy férfi legyen a nőgyógyászuk, és azt is, hogy fiatal vagy idősebb bébiszitterre bízzák inkább a gyereket. Írtátok, hogy nem szívesen adnátok szemetek fényét egy óvóbácsi kezei közé és többeket a frász kerülget, ha a hittantanár túl kedvesnek tűnik. Egy 2009-ben készült felmérés szerint a magyar középiskolások többsége nem szeretne cigány padtársat, harmaduk zsidó vagy romániai magyart sem. Mit gondol erről szerintetek az anyukájuk? Zavarna benneteket, ha a gyereketek legjobb barátja csúnya, bármilyen fogyatékkal élő, vagy csak egyszerűen túlsúlyos lenne?
Kellemetlenül éreznéd magad, ha csemetéd szerelme túl gazdag, vagy túl szegény lenne hozzátok képest, vagy intézetis gyerek lenne? A hideg futkosott néhányak hátán, hogy az utód „drogos zenét” hallgathat és „olyan” bulikba jár majd. Esetleg alpinista vagy kommandós lesz, ha felnő. Vagy alanyi költő. Krisnásnak vagy celebnek áll, neadjisten’ a saját neméhez vonzódik majd. Te mit szólnál, ha a lányod bejelentené, hogy kiköltözik mondjuk Iránba a jövendőbeli férje családjához?
Ismerős, ugye?
Akár akarjuk, akár nem, a terhesség és az anyaság hormonális és érzelmi változásai kissé átformálnak, rögtönzött helyzetfelismerésre, sokszor azonnali döntésre és cselekvésre késztetnek. Az előítéletek védelmi szerepet is betöltenek: akár életet is menthetnek, hiszen nem nézhetjük tétlenül a legjobbakat remélve, ha a gyerek felé épp egy pitbull rohan a parkban vagy ha darázs repült a pólója alá.
De vajon helyes embertársainkról is ilyen leegyszerűsítve gondolkoznunk?
Szinte mindnyájunkat elkap a gyomorideg, ha a parkolásnál véletlenül meghúzott dzsipből egy kopasz és tarkóig kivarrt pasi száll ki, míg egy szőke plázacicától nem remeg meg a térdünk. Ugyanakkor, gondolom, mindannyian örülünk, ha a bölcsődei gondozónő kedves arcú, ha külföldön élve, vagy a bolygó egy távoli pontján az anyanyelvünkön szólítanak meg, vagy csak kellemes orgánuma van a telefonban a call centeresnek. Közösséget érezhetünk a druszáinkkal és talán azzal a kommentelőtárssal is, akinek tetszik az avatarja. Gyakrabban hiszünk egy megnyerő külsejű, vagy ismerős vonásokkal bíró idegennek és ha tehetjük, elkerüljük a veszélyesnek, fertőző betegnek tűnő állatot, embert egyaránt. Igen, ezek is sztereotípiák.
Baj, hogy előítéleteink vannak?
A kérdéssel tudományos igényességgel foglalkozók megkülönböztetik a sztereotípiákat az előítélektől, bár a kettőt még ők is szorosan összetartozó fogalmakként írják le. A sztereotípiák szerintük azért alakulnak ki, mert a ránk zúduló információmennyiséget megpróbáljuk kategóriákba rendezni, és ezek alapján bizonyos egyedi jellemzőket teljes embercsoportokra vonatkozóan általános jelenségként fogadunk el.
A nekünk tetsző, vagy ismerős tulajdonsággal bíró embereket általában véve szimpatikusabbnak tartjuk, míg a valami miatt ellenszenves figurákról minden tekintetben rosszabb véleménnyel vagyunk. Legalábbis az ezt vizsgáló csoportkísérletek szerint. Ezek eredményei alapján a szociálpszichológusok bizonyítottnak látják, hogy az előítéletes véleményalkotás tudattalan, érzelemvezérelt folyamat, még azoknál is, akik tudatosan törekednek az általánosítások elkerülésére. Azt a közösséget, amihez tartozunk, sokkal színesebbnek, összetettebbnek látjuk, mint azokat a csoportokat, amelyeket csak kívülről szemlélünk. De persze sokszor általánosítunk a saját környezetünket illetően is, egyszerűen azért, mert kényelmesebb és időt, energiát takaríthatunk meg.
Ezért hangsúlyozzák a szakértők a megismerés fontosságát: cseppet sem meglepő módon minél inkább megismerünk egy csoportot, közösséget, kultúrát, annál kevésbé teszünk róluk sommás kijelentéseket.
Nektek milyen előítéleteitek vannak?
Citabella
Ui.: Aki először leírja, hogy durva általánosítás, az vendégem az Offoldában egy hajnali kávéra!
