kórházteszt szülés

Rendszeres olvasója vagyok a Bezzeganya oldalnak. Rengeteg segítséget kaptam az oldalra író gyakorló anyukáktól a terhességem kezdetétől az első időszak alatti és a jelenlegi problémák kezeléséhez, a mindennapok tartalmas kitöltéséhez és a jövő tervezéséhez, ezért gondoltam, én is billentyűzetet ragadok és megírom a véleményemet a kórházról, ahol szültem. Így remélem, hogy ezzel én is segíthetek azoknak a kismamáknak és leendő kismamáknak, akik Hatvan környékén tervezik a szülést.

Hatvanban születtem én is, az Albert Schweitzer Kórházban, és mivel Hatvanban lakom, kézenfekvő volt, hogy itt hozom világra a gyermekem. 2015 februárban született meg a kisfiam, Dominik.

Már a terhesség legelejétől ebbe a kórházba jártam vizsgálatokra. Nem volt választott orvosom. A kórház jól felszerelt, az orvosok és ápolók emberségesek, kedvesek, felkészültek, türelmesek voltak, minden kérdésemre érthető és alapos választ adtak. A vizsgálatoknál minden esetben elmondták, mi fog következni, mire számítsak, mikor lesz eredmény (pl. vérvételnél), hova kell még menni vizsgálatra, az eredmények kiértékelése is érthető volt. 

Volt szülésfelkészítő tanfolyam, de én ezen nem vettem részt, így erről sajnos nem tudok beszámolni.

A kórház épp ebben az időszakban kapott új külsőt, és egy új szárny is épült hozzá egy uniós pályázat révén, így akkoriban eléggé káoszos volt az épület megközelíthetősége. Egyáltalán nem volt csendes napközben és furcsa is volt, hogy a harmadik emeleti ablakban munkások jönnek-mennek állványokon, de ettől eltekintve belülről kifogástalan állapotban volt a szülészet-nőgyógyászat osztály és a Rendelőintézet nőgyógyászati osztálya is (ide jártam a kötelező nőgyógyászati vizsgálatokra és a terhesgondozásra). A mellékhelyiségek és zuhanyzók tiszták voltak, naponta takarították őket.

A szülőszobát meg lehet nézni a szülés előtti hetekben, de én ezzel a lehetőséggel sem éltem. A kötelező ultrahang vizsgálaton felül kérhető 4D ultrahang és van babamozira is lehetőség (ide apuka is bejöhet, a sima ultrahangra nem), ezek azonban pénzbe kerülnek. A sima ultrahang vizsgálaton 500 Ft/kép áron kaphat a kismama fotót a magzatról.

Nem szüléstörténetet vártok, de nagyjából mégis le kell írnom a folyamatot, mert ebből kiderül még pár dolog az ellátással kapcsolatban.

A szülés nálam fájdalom nélkül indult, szép csendben spontán burokrepedéssel elfolyt a magzatvíz 2015.02.03-án este 8 körül, este 10-re értünk be a kórházba. Az ügyeletes szülésznő kedvesen bevezetett a vajúdóba, elkérte az iratokat, a párom közben felhozta a csomagomat (a védőnőtől és a kórháztól is kaptam előzőleg listát a babakelengyéről és a saját kórházi felszerelésemről, valamint még az otthoni alap dolgokat is összeírták, így könnyebb volt bevásárolni a picinek).

Mivel ebben az időben látogatási tilalom volt érvényben a kórházakban az influenzaszezon miatt, párom nem lehetett jelen a vajúdásnál, szülésnél.

A szülésznő bekísért a vajúdóba, ahol át kellett öltöznöm, majd megvizsgált, ezután az ügyeletes orvos elmondta, mi fog történni, ezt írásban is megkaptam (alá kellett írni a nyomtatványokat), ő is megvizsgált, kaptam oxitocint és vártunk. Éjjel 2-től indultak a fájások, az ügyeletes nővér végig odafigyelt rám, segített, ajánlott különböző technikákat, hogy könnyítsen az állapotomon (légzés, gimnasztikai labda, fotel, zuhany), reggel fél 6-kor bekísért a szülőszobára, itt a másik ügyeletes orvos vizsgált meg, másik szülésznő volt már mellettem. 

Aznap csak én szültem, így volt mellettem két orvos, egy rezidens és egy tanuló is a szülésznőn kívül, de csak a szülésznő és a tanuló volt mellettem végig, az orvosok bizonyos időközönként, illetve a szülésznő kérésére jöttek csak be. A kitolási szakaszban egy orvos és a rezidens segítették világra Dominikot, aki természetes úton született gátmetszéssel. Sokáig varrt a rezidens, ezután egy órát még bent maradtam a szülőszobán, a kisfiam eközben a csecsemőosztályon volt, előzőleg elvégezték rajta a kötelező vizsgálatokat és megfigyelés alatt tartották.

Mivel nem volt még tejem, nem engedélyezte a gyermekorvos a rooming-in-t, viszont bármikor bemehettem a kisfiamhoz, ezen kívül 3 óránként hozták, egy órát lehetett velem. A maradék időben a csecsemős nővérek foglalkoztak vele, tápszerrel táplálták (mindig tájékoztattak, mennyit evett a baba), öltöztették, pelenkázták, reggel fürdették, nekem a pihenés, erősödés volt a dolgom. Emellett bármilyen kérdéssel fordultam hozzájuk, mindig készségesen válaszoltak. Az újszülött osztály is remekül felszerelt, jól fűtött és tiszta, rendezett volt. Kisfiam 2450 grammal született és a gondos ápolásnak köszönhetően 2500 grammal távozhattunk az intézményből.

A látogatási tilalom miatt nem jöhettek be hozzánk a kórházi személyzete kívül látogatók, de alapjáraton mindennap délután 4-től este fél 6-ig tartott a látogatási idő. Erről és a napirendről a folyosón és a kórtermekben is tájékoztató táblák adtak információt. Naponta többször is volt vizit. A kórtermek négyágyasak voltak, egy televízió, egy hűtő, egy kézmosó törölközőtartóval, tükörrel, kis polccal, egy vezetékes telefon volt bennük, valamint egy beépített szekrény négy részre osztva. Az ágyak mellett gurulós, fiókos tárolók voltak. 

A kórháznak saját konyhája van, így mindennap helyben készült, finom ételeket kaptunk ebédre, a reggeli és vacsora is változatos volt. Három napot töltöttünk bent.

Összességében elégedett vagyok az ellátással, a környezettel és rendszerrel, a felújítás okozta zaj miatt viszont nem lehetett pihenni, így tízes skálán 9-est adok a kórháznak. Ezúton is még egyszer nagyon köszönöm a munkájukat, segítségüket, türelmüket az egész terhesség, szülés és lábadozás alatt. Ha lesz következő gyermekem, őt is itt szeretném megszülni.

Albert Schweitzer Kórház, Hatvan

szülés ideje: 2015 február
pontszám: 10/9

Enikő

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?