Pankuci ovisok óvodások gyereknevelés

Mostanság olvastam egy cikket arról, hány évesen is „tanácsos”(?!) otthon, egyedül hagyni a gyerekünket? Mikortól várható el, hogy egyedül hagyható, illetve önálló döntéshozó is legyen? Igazából „pontos” választ a kérdésre nem adott az iromány, de sok mindenre felhívta a figyelmet. Leginkább arra, hogy ez nem kortól függ, sokkal inkább a gyerek neveltetéséből adódó megbízhatóságtól, rátermettségtől.

Ádámom nemsokára 8 éves lesz, ő a nagyfiú a csapatban. Többször előfordult már, hogy amíg a házon kívül, a kertben volt egy kis elintéznivalóm (pár percről beszélünk – paradicsomot, zellert, petrezselymet vittem be…), megkértem rá, hogy a nagy játék vagy mesenézés közepette figyeljen pár percre Petyára meg a hugira. Ez a része egész jól működik a dolognak. (Leszámítva, mikor arra megyek be, hogy Anna és Ádám merőn bámulja a tévét, Petya pedig szépen, lassan, csendben, a feladatra koncentrálva gurítja le a papírtörlő tekercs tartalmát a nappali közepén, mert neki épp arra a papírhengerre van szüksége, grrr – végülis, mivel nem a tévé előtt csinálta, hanem a hátuk mögött, nem zavartatták magukat…)

Olyan is volt már, hogy le kellett szaladjak a kisboltba kenyérért az ebédhez (ami szintén 5-10 perc, mert majdnem a szomszédban van…) és Ádám addig otthon, egyedül olvasott valami könyvet, vagy rajzolt, majd amikor visszaértem, még mindig ugyanott találtam, ahol hagytam. Nem kutatott, nem nézett olyat a tévében, ami nem neki való, nem kent szét semmit se a padlón, se a falon, nem állt neki megenni chipset, csokit, egyszerűen azt csinálta, amit kérek, és eszébe se jutott, hogy mást is tehetett volna helyette.

Amikor elkezdtük az elsőt, pár hétig bekísértük őt az iskolába, egészen az osztályig, de utána már egyedül ment/megy be. Autóval megállunk a suliajtó előtt, Ádám kiszáll, feladom a táskát a hátára, integetés, Szép napod legyen!, megvárom, amíg bemegy az ajtón, és indulok is Annával az oviba. Hozzáteszem, az iskola előtti utca egyirányú, így reggelente kígyózó, „gyerekkidobálós” kocsisor várja a szülőket, de még így is elég gyorsan át lehet haladni rajta.

Ami miatt ezeket írom, a következő. Ma reggel elvittem Annát az oviba. Bekísértem, eljátszottuk a szokásos „Nem megyek be! De, lécci!” dialógust párszor, majd kaptam egy nagy puszit, egy hatalmas öleléssel együtt és beviharzott a csoportba, fülig érő szájjal. Dolgom végeztével mentem az autóhoz, hogy akkor gyerünk tovább. Beültem a kocsiba, már majdnem elindultam, amikor is nem kis sebességgel, egy nem kis autó bevágódott – kanyarodásnak nem nevezném ugyanis, az ovi utcájába. Satufék a kapunál, kocsiajtó kinyílt, kisfiú kiszállt, majd egyedül szépen kinyitotta a riglivel zárt kaput (anya már száguldott is tovább az autóval), és besétált az óvodába.

Először azt hittem, hogy Anya parkolóhelyet keres, aztán gyorsan rájöttem, hogy nem, mert amekkora sebességgel bevágódott az utcába, akkorával száguldott el mellettem és már ott se volt! Lehet, hogy velem van a baj, de ezt, így?! Oké, értem én, hogy nagycsoportos és mindjárt elsős – gondolom, hisz elérte a riglit…, de akkor is; ezt már az oviban így kell/ene kezelni?! Szerintetek?

Pankuci

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?