Egy egyszerű vérteszttel már a magzat 7 hetes korában megállapítható, hogy fiú-e, vagy lány, adta hírül Chicagóból a hírt a Huffington Post augusztus elején. Egy kutatás alapján az anyai vérből meglepő pontossággal lehet megállapítani a magzat nemét ilyen korai időszakban is.

Már az elmúlt pár évben ajánlott néhány amerikai orvos a nemet megállapító vértesztet pácienseinek, és a korai, pontos eredmények arra sarkallták a genetikusokat, hogy jobban megvizsgálják a lehetőséget. Az 57 elemzett tanulmányban a teszteket a tudományos és kutatási szigorú eljárások szerint végezték, bár a módszerek nem egyeztek meg az egyenesen a felhasználónak értékesített termékeknél használtakkal.

A szerzők szerint a vértesztek nagyon hasznosak lehetnek, ha nemhez kötődő örökletes betegségek korai kiszűrésére használják, mivel elkerülhetőek a kockázatos, invazív módszerek. Aggodalomra ad azonban okot, ha a párok a tesztet arra használják, hogy a nem kívánt nemű magzatot elabortálják. A tesztet megvásárolókat a javaslat szerint részletesen ki kell kérdezni, mire kívánják azt használni.

A kérdéses teszt anyai vérből magzati DNS-t tud kimutatni, 95% pontosságú, ha az anya legalább 7 hetes terhes, tehát a hagyományos módszereknél mintegy 1 hónappal korábban. A teszt pontossága a terhesség előrehaladtával nő. A hagyományos módszerek kb. a 10. héttől állnak rendelkezésre.

Az elemzés több mint 6000 terhességet vizsgált, a tesztelés pedig egy PCR nevű laboratóriumi eljárást használ, amely genetikai örökítőanyagot azonosít, ez esetben a férfi Y kromoszómát. Ha az anya vérében ez jelen van, a magzat fiú, ha hiányzik, lány.

A közvetlenül a felhasználónak eladott teszteket nem vizsgálták. A nem megállapítására használt, anyai vizeletet vagy vért elemző tesztek a terhesség hetedik hete előtt nem megbízhatóak, mondták a kutatók.

Dr Diana Bianchi, a bostoni Tufts Orvosi Központ Mother Infant Research Institute részlegének (anyai és kisgyermek kutató központ) a vezető kutatója, reproduktív genetikával foglalkozó szakértője, (aki egyben az intézet igazgatója is) meggyőzőnek nevezte az eredményeket. Megjegyezte, hogy ilyen teszteket Nagy-Britanniában már használnak az orvosok olyan párok esetében, akik esetében hemofíliával (vérzékenység) vagy más nemhez kötődő betegségekkel kell számolni, részben a kezeléssel összefüggő döntések támogatására.

Dr. Joe Leigh Simpson, a Florida Nemzetközi Egyetem genetikaprovesszora szerint számos laboratórium volt sikeres a tesztekkel, de a végeredménybe be kell számítani, hogy a tesztelési körülmények több ponton eltérhettek egyes laborokban. Simpson  (aki a kiértékelő tanulmányban nem vett részt) azt is megjegyezte, hogy a normameghatározó orvosi csoportok egyelőre nem „tették hivatalossá” a nem megállapítását célzó vértesztet,  így az jelenleg kísérletinek mondható. Dr. Lee Shulman, a chicagói Northwestern Memorial Kórház klinikai genetikai vezetője szerint a teszt még „nem kész, az ő kórházukban nem használják, sőt a már bevezetett konzervatív módszereket, pl. az amniocentézist sem végzik el intézetükben olyan nőnél, akinél a a vizsgálatnak nincs meghatározott orvosi indoka. „A gyerek neme nem rendellenesség”- tette hozzá, „csak ezért aggasztó elvégezni egy vizsgálatot.” Shulman attól tart, a teszt majd később bevásárlóközpontokban is kapható lesz, úgy jár, mint az ultrahangvizsgálat, amit „cuki fotók” készítése céljából végeznek sok helyen.

Indiában hiába tiltották be a nem meghatározását születés előtt, számos olyan anya Indiában, akinek már van lánya, ha a vizsgálat azt jelzi, újra lánya fog születni, az abortusz mellett dönt, a lányok férjhez adásának hagyományosan magas költsége miatt. Kínában pedig, ahol egy párnak általában csak egy gyereket engedélyeznek, a tradicionális „trónörökös”-preferencia abortuszokat és súlyos számbéli egyenlőtlenséget eredményezett férfiak és nők közt.

Arról nagyon kevés adat áll rendelkezésre, hogy az USA-ban a nemek teszt útján történő meghatározása vagy nemi preferencia szerepet játszik-e abban, ha valaki abortuszra szánja el magát, mondta el Susannah Baruch, a „Generations Ahead” tanácsadó csoport konzultánsa. A csoport gender ügyekkel, illetve genetikai technológiákkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozik.

A Consumer Genetics Inc. Santa Clarában árul „Pink or Blue” (Kék vagy rózsaszín) néven korai vértesztet, online rendelve 25 dollárért, illetve 265 vagy több dollárba kerül a laboratóriumi eljárás. 95% a pontossága, azt a laboratóriumi eljárást használja, amit a tudósok nemrég kiértékeltek, mondta Terry Carmichael, a cég alelnök-igazgatója. Carmichael állítása szerint több, mint 1000 szettet adnak el évente, és értékesítés előtt minden nővel aláíratnak egyfajta beleegyező nyilatkozatot, hogy nemi szelekcióra nem használják a teszt eredményét. Hogy ne használják nemi szelekcióra, a cég Kínában, Indiában egyáltalán nem forgalmazza a terméket.

A hagyományosnak számító eddigi eljárások közt van a 16. hét körül elvégzett amniocentézis, ahol tűvel mintát vesznek a magzatvízből ezt elemzik a rendellenességek kiszűrésére, a 10. hét körül elvégzett chorionbiopszia,  amely az esetleges eltéréseket a méhlepény-szövetből vizsgálja, illetve az ultrahangvizsgálat, ami a 13. hét körül a legpontosabb. Az első két módszer némileg növeli a vetélés kockázatát.