Mindent a gyerekemért, lelkiismeret-furdalás nélkül

Ulrike Hartmann igazi bezzeganya. Két lánya van és egy története. Megírta. Az anyai bűntudatáról szól könyve. Pontosabban arról, hogyan szabadulhatnánk meg babánk születése után a felesleges és állandó gyötrelemtől, miszerint mi nem vagyunk elég jó anyák. Egy éve vettem Németországban a könyvet, rögtön befaltam, elkezdtem fordítani, remélem, nemsokára megjelenik magyarul. Itt az előszót olvashatjátok. A szerző újságíró, saját anyablogja van, és több tízezer olvasója.

Anyai bűntudat:

anya elméjének ragályos megzavarodása, elkapható, ha tudálékossal, jóindulatú tanácsadóval vagy a baba-szakirodalommal közvetlenül érintkezünk;

anya szimptomatikus krédója: „én mindig mindent rosszul csinálok.”

Fertőződés és megbetegedés között többnyire csak pár perc telik el. Könnyes szemek, lógó orr és lefelé görbülő szájszél tipikus tünetetek, ezt nyugtalanság követi, bágyadtság vagy a gödörből kikászálódva igazi önvádaskodás.

Támogatja az öregedést.

Van esély spontán gyógyulásra.

Mikor terhes lettem, rögtön szakemberhez fordultam és elkezdtem szorgalmasan olvasni a szakirodalmat, azt akartam, hogy a gyerekemmel és velem minden jól menjen. Éppúgy, ahogy más anyukák, akiknek előtte nem volt gyerekük, nyitott fülekkel járkáltam, meghallgattam a tanácsokat, gyakorlatilag bármire rá lehetett beszélni. Se perc alatt eminens szabálykövető lett belőlem, mindig azt tettem, amit mások vártak tőlem a helyzetemben.

Na, pontosan itt kezdődött az önpusztításom története.

Mert sajnos egyáltalán nem úgy van az, hogy bármelyik anya tudná, mi is a legjobb az ő gyerekének. Inkább az van, hogy mások profitálnak a félelmeinkből, mert ebben a helyzetben mindenki kivétel nélkül biztonságra, tökéletességre és sikerre vágyik. Egész szakember- és tanácsadóipar él belőle, hogy a szülők aggodalmát táplálják, ugyanezek a szakemberek ígérik nekünk a gyógyító megoldást is. Mi lehet annál olcsóbb, mint jótanácsokkal oktatni a buzgó mamákat.

Hát ezért van az, hogy a várandósságtól kezdve egészen az iskola időszakáig hajmeresztő kockázatokkal, elvárásokkal, példaképekkel és rendelvekkel bástyázzuk körül magunkat, mindezt persze csak egy félisten volna csak képes a kezében tartani, és talán még ő is összeszedne egy pici kis depressziót közben.  Mert hát az anyákat ritkán dicsérik és jutalmazzák. Cserébe viszont kritizálják, elbizonytalanítják vagy kipécézik, és gyakran jól felpiszkálják a lelkiismeretüket. Ugyanígy irtó nagyot nőtt az elvárás az utóbbi években a gyermekekkel szemben. Már egyáltalán nem elég, ha udvarias, rendes ember lesz valaki, aki napjait lelkiismeretes munkával tölti. A gyerekeknek újabban lehetőleg jó individuumokká kell fejlődniük, gyökereiket lehetőleg pedig feladni. A lehetőleg jó azt jelenti modern, teljesítményorientált társadalmunkban, hogy nem kedves, segítőkész és szívélyes, hanem teljesítményképes, becsvágyó, gyors, sikeres, céltudatos és hangyaszorgalmú. Öt idegen nyelv, sportos, karcsú. „Gyereknek lenni” ma nem azt jelenti, hogy „szabadon játszani és élvezni”, hanem „játszva tanulni és megragadni a lehetőséget”. Az elejétől fogva ott lebeg előttünk, hogy a gyerekünkből lehetőleg a legtöbbet kihozzunk.

Hogy ezzel a gondolattal pontosan mit kezdünk, az már csak rajtunk, anyákon múlik, hiszen ez a fő foglalkozásunk, törődni a gyerekkel.  A gyerek karrierjének megtervezése teljes idős főfoglalkozás. Csemetéink még nehezen boldogulnak egyedül. Úgy körülbelül negyven évvel ezelőtt anyáink legalább otthon szabadok lehettek, úgy alakították az otthoni életüket porontyaikkal, ahogy szerették volna, ehhez képest mi folyton a gyerekek csodálatos kibontakozását támogatjuk és mi magunk is kizárólag tökéletes példaképekké válhatunk. Már a fogantatás pillanatától fogva a legjobb feltételeket teremtsük meg, biztosítva utódainknak a fejlődés tökéletes és optimális körülményeit.

Hogy ez pontosan hogyan lehetséges, a terhesség korai szakaszában azonnal megtudjuk, személyesen a szakembertől. A nőgyógyásznál ülve a váróban, a pozitív teszttel a hátunk mögött már várnak a szórólapok és könyvek, ott hevernek az asztalon, csupa reklám, hogyan kell tökéletes, egészséges babát a világra hozni: az a nő, aki csak az ösztöneire hallgat, felelőtlen. Rizikó, betegség, veszély minden héten a babafejlődésben. Csakis a terhesgondozás lépcsőinek szigorú betartásával lehet egészséges csecsemőt a világra hozni. És csak akkor, ha kívülről fújjuk az idevágó témákat (mit kell vásárolni a babának, mi a higiénia, a megfelelő táplálás, orvosságok, biztonsági eszközök, légzésfigyelő, mérgező anyagok, pszichológia, pedagógia), látogatjuk szorgalmasan a tanfolyamokat (szülésfelkészítő, légzéskimaradás, vajúdás, babakelengye, szoptatás, babahordozás, papás szülés, szülőszoba), csak akkor vagyunk jó anyák, ha ezt mind teljesítettük. Etetés, gondozás, ölelés és érintés – perfekcionizmussal végzendő feladatok. Semmit se bízzunk a véletlenre.

És mi történik, ha épp nincs problémánk, amit meg kell oldani? Na, a csecsemőknek akkor sem egyszerű az élete, mert ők aztán egyáltalán nem tehetik azt, amit szeretnének, ők sem engedhetik el magukat csak úgy, irányítás nélkül nem fejlődhetnek. A sikeres, boldog élet a pelenkában kezdődik. Korai fejlesztés van. A csöppnyi arát fontos foglalkozásra kezdjük hordani, cipeljük körbe a világba, csupán anyai szeretetből, mert valamit még nem tud, pedig más babák már rég tudják az ő korában. Le fog maradni a mi drága egyetlenünk. Édesen kezdődik ez a tanulás, először énekkel, játékkal, úszással, tornával, észre sem vesszük talán, aztán az iskola időszakára már csupa kötelező, időrabló tanfolyamokból áll az életünk. Zene, művészet, főzésfoglalkozás, zongora, angolóra, informatika, sakk, talán tenisz, foci, lovaglás, karate, balett, és jóga? Semmi baj, ebben a sorrendben, menni fog mind. Nem csak babatornán, mászócsoportban, orvosnál, anyaközösségben, óvodában, általánosban, alsó tagozatban és a későbbi iskolák szülői munkaközösségében, hanem már a tévéből is folyton ez folyik: Hogyan lehetnénk mi anyák és gyerekek tökéletesebbek? Hogyan lehetne nap mint nap a lehető legjobbat nyújtani a kicsiknek? Tulajdonképpen minden anya, akit az évek folyamán megismertem, kivétel nélkül mind irtó szorgalmas és célratörő volt. Az anyák tanulékonyak. Az anya mindent, a legkisebb részletig meg akarja ismerni gyerekét, órarendjük, sofőrjük, korrepetáló tanáruk, házi feladat megoldójuk, és hobbipszichológusuk, teljesítmény-menedzserük lesz. Az anya egy bármikor bevethető óvodai és iskolai kisegítőmunkás. S ha elérjük önnön határinkat, mi magunk is segítségért fordulunk, terápiára megyünk vagy rászokunk mindenféle gyógyszerre. Jaj annak, aki nem száll be a körbe!

Attól a pillanattól fogva, hogy terhes lettem, folyton mintha félkegyelműnek néztek volna.

Befejeztem. Nem csinálom tovább. Évekig semmit sem csináltam úgy, ahogy akartam, vagy szerettem volna, sosem döntöttem egyedül gyerekeim sorsáról. Mint egy ideges tyúk, rohangáltam a tyúkudvarban a kakasok között. Elvesztettem a józan ítélőképességem és a megérzésemre nemigen hallgattam. Szisztematikusan átneveltek. Ma, amikor két lányommal túl vagyunk számtalan krízisen, már tudom: ennek rendszere van. Ez nem az én egyéni szenvedéstörténetem, hanem egy egész anyageneráció jellemző tünete. Amit átéltem, abban nincs semmi különös, ez teljesen köznapi történet.

Jó hír viszont, hogy sokkal egyszerűbb megszabadulnunk a teljesítménykényszertől, mint gondolnánk. Ha az anya gyerekneveléssel kapcsolatos nehézségeit nem úgy fogja fel, mint saját, egyéni problémáját, hanem felismeri benne anyák tömegének gondjait, már nyert ügye van. Ha tudtam volna, mi vár rám és gyerekemre a fogantatás után, sokkal vagányabban és okosabban reagáltam volna a nehéz helyzetekre, nem engedtem volna a nyomásnak, és mint anya sokkal szabadabban éltem volna meg a helyzetemet.

Másrészt az egészséges gyerekekre sokszor tulajdonképpen nulla befolyása van az anyaságot támogató programoknak. Épp ellenkezőleg, mint gondoljuk. Nincs szükségünk tanulmányokra, kurzusokra, tanfolyamokra, sokkal inkább a józan ítélőképességünkre, hogy reálisan meg tudjuk ítélni, érdemes-e angoltanfolyamra vinni a csecsemőnket.

Harmadszor pedig sokat segít, ha néha van egy kis időnk, s teljes nyugalomban felmérjük, kikkel együtt, és ki ellen vívjuk napi küzdelmeinket. Mi az a rendszer és ki az a személy, aki nyomasztóan hat rám a mindennapokban? Milyen ideálokat hajkurászok én folyton? Hogyan tudnám a teljesítménykényszert eltávolítani magamtól és szuverén módon megszabadulni tőle?

Noémi - Ikeranya