Tizenegy és kilencévesek, különneműek. Mostanáig elvoltak a közös gyerekszobában, igaz, ott bukkantak fel a legritkábban, annál inkább a nappaliban, a hálóban, meg ahol épp mi voltunk.

Két éve minden lefekvéskor az ágyuk szélére ültetnek, meséljek a külön szobáról.

Nos, khm, a külön szobáról szóló mese, az valami science fiction műfaj, nekem sose volt külön szobám, nekik sose volt külön szobájuk, szóval valami jövőbeni, ködös tervet tudok előadni arról, hogy milyen is lesz a külön szoba. Például a meglévőt, amely amúgy akkora, mint egy panel nappalija, kettéosztjuk. Azt nem tudom, hogyan, mert ahhoz, hogy két bejárata legyen, vagy ajtót kell nyitni egyiküknek kültéri lépcsővel az udvarra egy szerkezeti falon, vagy le kell bontani a beltéri lépcsőt. Esetleg átlósan húzhatnánk egy gipszkarton falat, amelytől meg Pithagorasz szeme lábadna könnybe, de azt a gyereket, aki belül maradt, a továbbiakban kosárból, az ablakon át táplálnánk egész addig, míg ki nem szabadítja valami erre hivatott mesehős, mert ajtót sehogy se tudnánk vágni neki. A másiknak meg ablaka nem lenne, csak ajtaja, érje be vele.

A következő elképzelésben a konyhát számolom fel, a vizesblokkot és a gáztűzhelyt radikálisan leválasztom, a maradék meg gyerekszoba lesz, amit vagy az így kialakított, ablak és levegő nélküli főzőfülkéből, vagy a nappaliból lehet megközelíteni.

Utóbbi esetben csak a válaszfalon kell kiütni egy ajtónak való helyet, nem nagy ügy, csak hát azon a falon van (az egészen) a könyvespolc, de miért is kéne könyveket tartani egy háztartásban, csak pornak, bajnak vannak.

Na és akkor még ott a garázs teteje, ahova egyszerűen odaragasztunk egy újabb szobát, kár, hogy ez már építésiengedély-köteles, és a jogelődünk a ház építésekor már nyilván jól túllépte a beépíthetőség határát.

Itt van aztán ez a félszoba, benne van a gázkazán, de saját fűtése nincs, itt szárítunk télen, aztán két sínen az összes ruhánk felaggatva, gardróbnak nevezzük kissé nagyképűen. Ez lesz a szobád.

És ahogy az energiaárak emelkednek, lassan megformálódik az elhatározás, ó, hisz ez oly egyszerű, kazánt kell cserélni, újra, energiatakarékosra, jó, most sokba kerül, de aztán annyira gazdaságos lesz a fűtésünk, hogy a Dégáz minden hónapban átutal egy szerény összeget a bankszámlánkra, megköszönve, hogy rendszerünkből vissza tudott táplálni néhány tízezer köbmétert Ukrajnába.

És az új kazánt máshol helyezzük el, szóval megvan a gyerek szobája.

S innentől, amikor a külön szobáról mesélek, azt tervezgetjük, hogy jön majd az idén egy nagyobb pénz anyának és apának, akik épp elég régen dolgoznak valahol ehhez...

S amikor a nagyobb pénz megérkezik, felkeressük a mestert, oppardon, a Mestert, aki ad egy árajánlatot, mely épp akkora, mint az a pénz, amit várunk, ami egyben azt is jelenti, hogy szobafestőre már nem lesz elég.

Ez akkor is gyanúsan szép.

Amint az is, hogy a Mester készségesen közli, hát persze, hogy még az iskola előtt, hát persze, hogy jó időben.

A jelzett napon megérkezik a Mester, tapogatja a derekát, az az igazság, hogy gerincsérve van, de ne aggódjunk, majd jön a Bandi, a Bandi most máshol is dolgozik, de rövidesen ideér.

Kezünket ölünkbe ejtve üldögélünk egy-egy szabad széken, miután előzőleg már kiürítettük a munkavégzés potenciális helyszíneit, minek következtében vagy üres, vagy változatos ingóságokkal telehányt helyiségekből áll az otthonunk.

Bandi, aki máshol dolgozik, megérkezik, őt csak ásni küldték, tehát ás, a lakásban csak a légy zümmögése és az hallatszik, ahogy a hőmérő higanyszála a nyár legmelegebb hetén az üvegcsövet szétrobbantani készül.

Másnap délelőtt érkezik a gerincsérves mester az embereivel, hát hogyne, csókolom, leszedjük azt a kazánt, hogy lehessen festeni, hát, azt mondom, ma délután, de ha mégse máma, akkor holnap, de csütörtökön bizonyosan.

Strandra menni a gyerekekkel, amíg mi dolgozunk, hát azt nem is tudom, mert ugye ha viszont kész vagyunk addig, akkor meg festeni kéne gyorsan, hogy a radiátort fel tudjuk szerelni.

A gázórát mindenesetre elviszik. A garázsban, egy ócska főzőlapon állítunk elő grízes tésztát, lencselevest, mosogatóvizet, bár a gyerekek szerint minden nap pizzát kellene rendelnünk. Berzenkedek, temérdek pénz ez a felújítás, spórolnunk kéne inkább... de valójában roppant kevéssé állok ellen az ötletnek. Minden nap pizza van.

Bumm, bumm bumm, kop, kop, kop, sssssss, zzzzzzzzzzzz brrrrrmmmm, brrrrmmmmmm, bajing. Csókolom, most egy darabig ne tessenek vécére menni.

Naná, hogy kell.

Még jó, hogy közel lakunk a benzinkúthoz.

Aztán felpörögnek az események, holnap lehet festeni. Mindenütt malter, por, betondarabok. Felnyaljuk a lakást, mint különben minden nap, hátha nem hordjuk be a háló-dolgozó-gyerekszoba-ebédlővé átlényegült nappaliba a koszt. (Haha).

Mit csinálna a bezzeganya, tehetném fel a kérdést kedvenc rovatunknak, mindjárt eszembe is jut, hogy a bezzeganya, ha ő mondjuk Rosa, természetesen minimum egy pannót kanyarít a gyerekszoba falára, melyen Christiano Ronaldo térdre borul a kisfiam előtt, és a gyerek kinőtt stoplisából pedig helyre kis installációt állít össze a sarokban. A bezzeganya, ha ő Rita, nem kezd olyan pasival, aki nem tud szobát festeni. Ha a bezzeganya Citabella, akkor olyan férje van, aki megkeresi a szobafestőre valót. Ha pedig a bezzeganya Lapis, akkor asszertíven társa szemébe mélyeszti a tekintetét és azt mondja: Fáj nekem, hogy a gyerekszoba fala koszos, értsen abból az a pasi, erőszakmentesen.

Ezzel szemben én itt állok egy vödör praktikeres diszperzittel meg egy teszkógazdaságos festőhengerrel, és nagyon-nagyon szépnek képzelem a gyerekszobát, elszántnak önnönmagam, és elhessegetem magamtól azokat a gondolatokat, melyek a laikusok által összegányolt végrendeletek olvastán szoktak eszembe jutni.

Nem is esem neki csak úgy. Kióvakodom a garázsba, botladozom a rejtélyes rendeltetésű szerszámok között, megtalálom, amit kerestem, diadalmasan emelem fel, ez mi, anya, nos, felelem fölényesen, ez itt a fándli, ez meg a spakni. Zavartan néz rám a gyerek, de látom a szemében a tiszteletet, én is így nézhettem a Mesterre, amikor azt kérdezte: „Nem tetszett látni a caffnikiszedőmet?”

Magabiztosan glettanyagot keverek, felkenem a fal sérüléseire. Egy evőkanálnyi kéne, de annyit nem lehet keverni, maradt egy csomó. Most dobjam ki? Leglettelem a bejárat mellett a falat, ahol a kutya lekaparta. Basszus, a kémény helyét nem gletteltem le. Újabb glettet keverek. Leglettelem a kémény helyét. Megint maradt egy csomó. Leglettelem a fáskamra falsérüléseit. Kimaradt egy hajdani konnektor helye. Glettet keverek. Körbeglettelem a kutyaházat is, ha már. Glett szárad. 40 fok van.

Pirkadatkor felnyitom a diszperzitet, sárga színezőpaszta, utasítás szerint óvatosan összekeverem, jé, egész egyenletes.

Festek. Festek. Festek.

Kifizetem a pizzafutárt, ebédelünk.

Festek. Festek. Festek.

Kéne egy csontkovács a nyakamnak.

Festek.

Kész.

Szép.

Most akkor neki kéne menni a kamrának is. Csak előbb egy kávé. Leülök a létra alsó fokára, a kávé az anya tíz legjobb barátjának egyike, egy porontyos posztban olvastam egyszer, mintha csak magam írtam volna. Mennyire utálom a diszperzitet. És nagyon meleg van. Talán ha a kamrát inkább reggel…

Hajnal, diszperzit. A kamrában beépített polcokat meg a hűtőszekrényt kell kerülgetni. Meg persze glettelni, mint tegnap. Mit tenne a bezzeganya? Összeszűrné a levet azzal a csontkováccsal, legalább addig, ameddig a nyakát ilyen szörnyen kicsavarva kell tartania.

Fogytán a festék. Talán erre a négyzetméternyi felületre még elég lesz. Széles mozdulattal lépek le a létráról, leborítom a diszperzites vödröt. Aljával felfelé landol, egy liternyi diszperzit folyik szét a kamra padlóján. Sírva fakadok.

Hirtelen ötlettől vezérelve  a hengerrel törlöm fel a padlót, onnan kenem fel a festéket. Ehhez fel-le kell rohangálni a létrán a csöpögő hengerrel. De felkenődik a falra a padlóról.

Feltakarítom a maradékot, most pedig szépen el kellene helyezni a csomagolópapírokat a polcokon. A gurigás csomagolópapír 30 centivel rövidebb, mint a polc szélessége, ellenben folyamatosan visszatekeredik és még pofán is vág.

A visszapakoláskor leverek egy szép tenyérnyi darab falat.

A következő alkalommal, ami nem hamarabb, mint 50 év múlva lesz, itt kezdem a glettelést.

Brumibaby