A tinédzserek egyre ügyesebben titkolják szüleik előtt, hogy alkoholt fogyasztanak. A titkos ivászatok mikéntje egyre trükkösebb: míg korábban üdítős flakonba töltötték a tiltott folyadékot, addig ma már a részeg gumimaci a menő: az amerikai fiatalok a gumicukrot alkoholba áztatják és úgy fogyasztják el.

'Bears drunk on Grappa' photo (c) 2007, Tom Lianza - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Egy tinédzserkori alkoholprevencióval foglalkozó szervezet már figyelmeztetést is küldött a veszélyeztetett korosztály szüleinek, amelyben felhívja a figyelmet a jelenségre és óvatosságra inti őket. Előfordulhat az is, hogy valaki megkínálja ilyen gumicukorral a mit sem sejtő tiniket, tehát hasznos lehet figyelmeztetni őket, hogy legyenek körültekintőek.

A The American Academy of Pediatrics kutatása szerint Amerikában több mint négymillió tinédzser fogyaszt alkoholt legalább havonta egyszer. A legtöbb szülő úgy gondolja, hogy ennek oka a barátok nyomása, ám a tinédzserek 79 százaléka azt vallotta, azért isznak alkoholt, mert jól érzik magukat tőle. 67 százalékuk úgy érzi, a pia segít elfelejteni problémáikat, és 66 százalék nyilatkozott úgy, hogy a barátok nyomása miatt iszik. A kamaszok 47 százaléka pedig azért iszik, mert nincs jobb dolga.

Az amerikai fiatalok elvileg 21 éves korukig nem fogyaszthatnak alkoholt, sőt, Nevada állam kivételével (ahol a nyilvános lerészegedés sem számít még szabálysértésnek sem) a közterületen, kocsmákban történő alkoholfogyasztást is szigorúbban korlátozzák, sok turista döbbent már meg, mikor kiderült, hogy számos helyen szigorúan tilos üveg sörrel sétálgatni a tengerparton. A korhatár alatti alkoholfogyasztás tilalmát pedig az USA-ban igyekeznek komolyabban venni, mint Európa több országában. Az Egyesült Királyságban például a formális tiltás ellenére divat a tinik körében a "filmszakadásig" történő ivás, a "binge drinking", Lengyelországban pedig csak az alkohol vásárlása kötött korhatárhoz, a fogyasztása a jog szerint nem. Magyarországon is csak az utóbbi években kezdték  komolyabban tiltani és ellenőrizni a kiskorúak esetleges alkoholvásárlását akár az üzletekben, akár a szórakozóhelyeken. 

 

Tünde