Mai brittt tudósos posztunk mottója az is lehetne: gondolkodni jó, és nem törvényszerű, hogy az agysejtek száma fordított arányban változzon a pelenkák számával. De akkor mégis mitől függ a szürkeállományunk mennyisége? Egy érdekes fejtegetés cozumeltől többek között arról, milyen kapcsolat lehet a globális felmelegedés és khmmm… a csípőbőség között, jó-e nekünk, hogy már az őskorban is működött valamifajta szociális háló, illetve néztek-e tévét a cro-magnoniak. Természetesen most sem kötelező komolyan venni a brittt tudósokat (akik egyébként jelen esetben amerikaiak), a gondolatmenet mindenesetre érdekes – és helyenként mulatságos.

 

Ahogy nő a segged, úgy megy össze az agyad. A két folyamat nem feltétlenül kéz a kézben zajlik, ám nem kizárt, hogy némi összefüggés fedezhető fel köztük – legalábbis John Hawks, a Wisconsin Egyetem antropológiai tanszékének professzora szerint (angolul tudóknak egy link).

 

Én általában a cím első felében foglaltakról szoktam zümmögni, most viszont kivételesen a vessző utáni rész kap hangsúlyt – annál is inkább, mert nem a wisconsini professzor az egyetlen, aki a fenti következtetésre jutott, hiszen magát a tényt nem vitatják a témával foglalkozó tudósok (antropológusok, paleontológusok). Annál számosabb viszont a teória, mely a jelenséget próbálja magyarázni. Sőt még abban sem sikerült dűlőre jutni, hogy az egésznek van-e egyáltalán jelentősége az emberiség jelenét és jövőjét illetően.

 

Tény, hogy cirka húszezer évvel ezelőtt az átlagos férfi agya 1500 köbcentis volt, míg ma valahol 1350 körül van. Ez azt jelenti, hogy nagyjából egy teniszlabda méretével csökkent az agy térfogata, és a nők agya is hasonló mértékben csökkent.

A tudósok egy része azon az állásponton van, hogy az emberi faj valóban butul, míg mások az ellenkezőjét állítják: igaz ugyan, hogy az agy mérete csökken, de fejlődése során olyan DNS-mutációk mentek végbe, melyek egy szerkezetileg fejlettebb, hatékonyabb szervet eredményeztek.

 

Sokan az emberi test méretének csökkenésével magyarázzák a jelenséget, hiszen általános szabály, hogy minél nagyobb az izomtömeg, annál nagyobb agy párosul hozzá. Gondoljunk az elefántokra, akik az emberi agy tömegének négyszeresével irányítják izmaikat. Ha összehasonlítjuk a mai embert 20-30 ezer évvel ezelőtti cro-magnoni elődjével, akkor látható, hogy a széles mellkasú, hatalmas állkapcsú ősember esetében a test és az agy méretének aránya azonos a mienkével.

Ismét mások a Föld felmelegedése körül kapirgálják az igazságot. Állításuk szerint a hideg klíma a nagyobb, erősebb csontozatú és izomzatú egyedeknek kedvezett, mivel ők hatékonyabban tudták a hőt konzerválni. Ahogyan bolygónk lassan melegedni kezdett, ezek az egyedek lassan kiszelektálódtak, s elfoglalták helyüket a kisebb csontvázú – és ezzel arányosan kisebb koponyájú – emberek. A kisebb koponyatérfogat viszont – sajnos – csak kevesebb szürkeállománynak tud helyet biztosítani.

 

Egyre népszerűbb az az elmélet, miszerint mindenért a földművelés kialakulása a felelős. A földművelés az első hatalmas lépés volt a létfenntartás egyszerűsítésére, ugyanakkor – paradox módon – az első lépés a helytelen táplálkozás rögös útján. Ugye mondom én mindig, hogy az a sok kenyér, az a ludas mindenben…

De a viccet félretéve: tény, hogy a gabonaalapú táplálkozás nem a legoptimálisabb az emberi faj számára abban az értelemben, hogy fehérjéből (húsok) és vitaminból jelentős mennyiséget szorít ki az étrendünkből. Márpedig alapvető fontossággal bírnak a szervezet anabolikus folyamataiban. Elképzelhető, hogy e fehérje- és vitaminhiány áll az agyunk és a testünk zsugorodásának hátterében.

 

A legkomplexebb elmélet szerint – melyet a tudósok egyszerűen idiokráciának neveztek el – az ember, mivel szociálisan hatalmasat fejlődött, egyénileg nincs rászorulva, hogy különösebben okos legyen. Elméletük alapját az képezi, hogy minél nagyobb népsűrűségű helyeken fellelt egyedeket vizsgáltak, annál kisebbnek mérték az agytérfogatot. A közösségek fejlődése során az ember kialakította az első kezdetleges szociális védőhálót, melynek feladata volt a gyengék, elesettek támogatása és a problémás egyedek “megszelídítése”, kiszorítása vagy akár likvidálása. Ezzel lehetővé vált, hogy azok a gének is továbbadódjanak, melyek egy lazább, szétszórtabb közösségben nem maradtak volna fenn.

 

Megindulhatott a szerepek szétosztása: a csoportok bizonyos tagjai egy adott munkát fejleszthettek, tökéletesíthettek, míg mások másra specializálódhattak, ezáltal mindenki hatékonyan gondolkodhatott saját területén. Erre korábban nem volt lehetőség, hiszen az életben maradásra törekvés lefoglalta az egyén minden gondolatát.

 

A növekvő népsűrűség azonban mást is eredményezett: sokkal változatosabb genetikai állományt. S mint tudjuk, minél nagyobb a rendelkezésre álló genetikai állomány, annál kedvezőbb génmutációkra van lehetőség.

Sokan vizsgálják a témát a más állatfajoknál végbement változásokkal szembeállítva. Legjobb, ha a háziasított állatokat vadon élő társaikkal hasonlítjuk össze. Mintegy 30 ezer domesztikált fajt tartunk számon, s ezek mindegyikénél kimutatható az agytérfogat háziasítás során bekövetkező csökkenése. De nemcsak ezt látjuk, hanem azt is, hogy ezek az állatok karcsúbbak, pofájuk keskenyebb és laposabb, színeik változatosabbak, természetük pedig egyértelműen szelídebb. Nos, az ember valahol önmagát domesztikálta, és agyi-testi jellemzőiben olyan változások mentek végbe ezáltal, mint a háziasított állatoknál.

 

S a végére a poén: az elmúlt húszezer év lassú “agyhalála” után meglepően fordult a tendencia, s az utóbbi két évszázadban ismét valamelyest növekedésnek indult agyunk térfogata. Mivel az evolúciós folyamatok igen nehezen értelmezhetők ilyen rövid távon, ezzel kapcsolatban végleg csak találgatnak a tudósok. Tudvalévő, hogy irányító szervünk egy rettenetes energiazabáló gépezet (mintegy 20 százalékát zabálja fel az összes bevitt energiának), s ebből talán következtethetünk, hogy a rohamosan növekvő kalóriabevitel számlájára írható a fordulat.

 

Egy dologban biztosak a tudósok: a szürkeállomány mennyiségének változása soktényezős, összetett folyamat. A mai modern agy bizonyos értelemben véve okosabb, más szempontok szerint ostobább, de mindenképpen szelídebb, mint cro-magnoni őseinké volt.

 

S hogy mi keresnivalója ennek a posztnak az Bezzeganyán? Hááát… mondjuk, ne ültesd a gyereket a hülye tévéműsorok elé, a cro-magnoniak se tették, és mennyivel nagyobb agyuk volt.

 

Cozumel