Ha a szülő kéri, megismételtethetik a gyerekkel az évfolyamot akkor is, ha a tanulmányi követelményeknek eleget tett, írja a Magyar Nemzet a tegnap nyilvánosságra hozott köznevelési törvény tervezete alapján. A javaslat szerint ha kétszer bukik egy nem tanköteles tanuló ugyanazon az évfolyamon, akkor jogviszonya megszűnik. Az új köznevelési törvénytervezet kodifikált változatát két hétig véleményezheti a szakma.

A tervezet szerint a jelenlegi gyakorlattal ellentétben minden olyan gyereket be kell iskolázni, aki az adott év augusztus 31-éig betölti a 7. életévét, még akkor is, ha a gyerek nem iskolaérett. Az ilyen gyerek kis létszámú, átlagosan hétfős fejlesztő pedagógiai osztályba kerül, az évfolyam végén pedig szakértői bizottság dönt a tanuló továbbhaladásáról.

A javaslat szerint az osztálylétszámok is változnak: alsó tagozatban a jelenleginél nagyobb, 23 fő marad, a maximális létszám azonban 27-re csökken, míg korábban 30 gyereket is be lehetett egy osztályba zsúfolni.

Forrás: origo, Magyar Nemzet