Tünde anyaság szülés után

Amikor a gyermek megszületik, egy új időszak veszi kezdetét a friss család számára. Az összes családtag életében hatalmas változás egy újszülött érkezése, de talán az anyáknak a legnehezebb. Bármilyen sok segítsége is van az anyukának, a hormonborulás mellett sok dologgal kell megküzdenie. „Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a gyermeked születése utáni első három hónapban?” – tettük fel a kérdést Facebook oldalunkon.

„Elsőnél a tejláz volt a legnagyobb kihívás, másodiknál beletörődni, hogy nem olyan, mint az első, és bizony nehéz összehangolni a gyerekek napirendjét, harmadiknál a vizsgaidőszak, negyediknél beletörődni a bezártságba és hogy nem dolgozhatok, ötödiknél ismét babás gondok jöttek, a hatodiknál szinte minden, ami az első ötnél”

- mesél Borbála. 

A gyerekszülés utáni első három hónap legnagyobb kihívása az ébrenlét és az alváshiány leküzdése – számoltak be olvasóink. A kialvatlanság, fáradtság rányomja bélyegét az első hónapokra, és van, akinek a szoptatás is nehézséget jelent a gyermekágyas időszakban (és utána is…).

„Az elsőnél a szoptatás és hogy semmit nem tudtam tervezni, mert tuti másképp alakult. Néhány hónap alatt belerázódtam. A többieknél már nem volt gond”

- írta Katica.

Kihívást jelentett több olvasónknak, hogy ne fakadjanak sírva, és a baba hasfájását sem mindenki tudta kezelni. A babasírással is voltak problémák. Kriszta így számolt be:

„Drámai születése volt, és hiperérzékeny mindenre. Frontok idején volt, hogy napi 10-12 órát is sírt, és max. 45 percet aludt egyhuzamban.”

Sokan érezték úgy, hogy az elsődleges cél a túlélés, illetve az elme épségének megtartása, és hogy a babát is képesek legyenek életben tartani. Volt, aki nehéznek élte meg a bezártságot, és többen jelezték, hogy a szülés után depresszióval küzdtek. Sok anyuka aggódott szinte folyton, hogy jól csinálja-e az anyaság-dolgot, hogy jól van-e a baba, eleget eszik-e.

„Felfogni, hogy anya lettem, s teljesen megváltozott az életem. Minden a feje tetejére állt. Teljesen megváltoztak a napjaim. Egy gyermek feküdt mellettem, aki minden percben rám számít, minden mozdulatát figyeltem, s teljes kis tehetetlenségében csak tőlem függött”

írta Dorottya. Dóra élete is megváltozott:

„Megszűnt a szabadságom. Valahogy nem számoltam ezzel. Hirtelen nem akkor mentem boltba vagy bárhova, amikor én akartam. Nem akkor jött át valaki, amikor nekem jó lett volna, hanem amikor a baba engedte. Furcsa, de egy kis idővel beállt a rendszer és belerázódtunk.”

Barbarának a hormonokkal gyűlt meg a baja:

„A hormonokat kordában tartani, és nem összeveszni apával napi szinten. Az első 4 hónap kegyetlen volt. Aztán ez lecsendesedett. De az első szülinapig nem múlt el teljesen.”

Neked mi volt a legnehezebb az első három hónapban?

Tünde

Tünde anyaság szülés utánNehéznek érzed az anyaságot? Nem vagy egyedül!

Kiszolgáltatottá tesz az anyaság

Így éld túl az anyaságot

Az anyaság nem lehet szar?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>