Másutt szülés császármetszés

Egy a múlt év végén leközölt, többszázezer újszülött fejlődését követő kutatás azt vizsgálta, hogy a császármetszés módja milyen hatással van a kicsik későbbi egészségére, és nagyon meglepő eredményeket hozott. Nemcsak a laikusok, de gyakran az orvosok között is az az általános elképzelés, hogy az előre eltervezett időpontban végrehajtott császármetszés, az úgynevezett programcsászár, jobb a gyereknek, mert kontrollált körülmények között, kapkodás és másodpercek alatt hozott döntések nélkül, nyugodtan zajlik. De a nagyon nagy mintát, 321.287 szülés következményeit megvizsgáló szakértők ennek pont az ellenkezőjét fedezték fel Skóciában: azok a babák voltak később egészségesebbek, akiknek a születése természetesen indult be, és sürgősségi császárral végződött.

Közismert tény, hogy a komplikációktól mentes hüvelyi szülés jobb az anyának és az újszülöttnek is, de sajnos ez nem mindig lehetséges. A császármetszések aránya folyamatosan nő, a legfrissebb hírek szerint Magyarországon az arány 39 százalék, és a világ egyes területein még ennél is magasabb: Kínában, Olaszországban és Latin-Amerikában 40-45 százalék. Annak ellenére, hogy ilyen sok anyát és gyermeket érint a dolog, még mindig meglepően keveset foglalkoznak az emberek a császármetszések következményeivel. Gyakran a szülésfelkészítő tanfolyamokon is csak érintőlegesen említik a témát, mintha az egy ritka, egy elkerülendő szörnyűség, vagy tabu lenne. Az egyik hiba, amit sokan elkövetnek, az az, hogy egy kalap alá veszik a császármetszés különböző típusait, pedig sem a felépülés, sem az anya, sem a gyermek szempontjából nem mindegy, hogy maga a császármetszés volt a szülés megindítása, vagy a császármetszés akkor következett be, amikor a magzat már jelezte, hogy készen áll a megszületésre.

A kutatás, aminek eredménye a Journal of American Medical Associates (Amerikai Egészségügyis Munkatársak Folyóirata) decemberi számában jelent meg, az eddigi leghosszabb és legnagyobb volt a császármetszés területén. Tizenöt éven át tartották számon Skóciában azoknak a gyerekeknek a betegségeit, akik a császármetszés valamilyen formájával születtek: vagy programcsászárral, vagy sürgősségi császárral. A kutatás résztvevői mindannyian elsőszülött gyerekek voltak.  Amint az várható volt, a császárral született gyerekek nagyobb eséllyel lettek asztmások, és szorultak kórházi ellátásra, mint a hüvelyi szüléssel világra jött társaik. Ezt már régóta azzal magyarázzák, hogy a hüvelyen át született babák anyjuk hüvelybaktériumainak köszönhetően jobb immunrendszerrel látnak neki az életnek.

De vajon mi magyarázhatja, hogy a sürgősségi császármetszéssel világra hozott gyerekek egészségesebbek voltak, mint a programcsászáros kortársaik?

35 százalékkal kevesebb volt például az esélyük az 1-es típusú cukorbetegségre, amely egyébként minden császáros újszülöttet gyakrabban érint.

„Amikor nem várunk arra, hogy a szülés magától beinduljon, nem adunk esélyt egy csomó fontos fiziológiai változásnak, és a szülésre való felkészülésnek, pedig ezek a terhesség végét jelentenék a magzatnak.”

Nyilatkozta Carol Sakala, a Szülés Kapcsolat nevű szervezet igazgatója a New York Times újságnak. 

A New York Times-nak nyilatkozó szakértők azt is részletezték, hogy az egyik létfontosságú folyamat a sok közül, ami a szülés spontán beindulásakor történik, hogy a magzat tüdejéből távozik a folyadék. Egy másik, hogy az anya stresszhormon és oxitocin vérszintje megnő, így egyben a gyermeké is. Ez a magzati szervek vérellátását javítja, felkészíti őt arra, hogy a világra jöjjön, éber legyen, és azonnal szopni tudjon. A csak megkezdett, de be nem fejezett szülés is valószínűleg kapcsolatba hozza a babát a számára fontos anyai baktériumokkal a szülőcsatornából. Azok a magzatok, akiket váratlanul ér a császármetszés, minderről lemaradnak.

Úgy tűnik, hogy a hüvelyi szülés megpróbáltatásai nagyon fontosak a babáknak, akkor is, ha műtéti beavatkozással születnek meg a végén. Ez jó hír mindazoknak a sürgősségi császárral szült anyáknak, akik úgy érzik, hogy „hiába” próbálkoztak és szenvedtek.  A csecsemő megszülésének folyamata több évezredes evolúció eredménye, és nem mindegy, melyik pillanatában lépünk közbe, mert minden lépésnek biológiai oka van.

Másutt

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?