"A gyógyszeres terhességmegszakítással kapcsolatban a szakmai megfontoláson túlmutató vita minden szándékunk ellenére intézményünkre is hat. A klinika évek óta folyamatosan azért dolgozik, hogy a nyugati orvoslásként emlegetett szolgáltatásokat és hozzáállást Magyarországon is elérhetővé tegye. Ezen szellemiségben, technológiával és tudással gyógyítunk, figyelünk pácienseink egészségére. Ennek azonban része az is, hogy az évi 20 ezer páciensünket, az őket ellátó 30 szakterület szakorvosait és a klinika további munkatársait megóvjuk egy többsíkú vita kellemetlenségétől. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a mai nappal felfüggesztjük a gyógyszeres terhességmegszakítást intézményünkben egészen addig, amíg lehetőségünk nem lesz az egyébként szakmai egyetértésen alapuló, biztonságos eljárást nem csak a jogszabályoknak megfelelően, de minden szempontból zavartalanul is alkalmazni" áll a klinika közleményében, amiben azt is leszögezik, a továbbiakban nem szeretnének részt venni abban a vitában, amely arról szól, legyen-e a jövőben Magyarországon gyógyszeres terhességmegszakítás, de még nyilatkozni sem.

Kívülállóként úgy látjuk, a szakma  - ami a dolog orvostechnikai részét illeti - egyetlen sajtónyilatkozat, egyetlen interjú, egyetlen sor nélkül rég állást foglalt. Tisztességes orvos és intézmény ugyanis nem alkalmaz olyan eljárást, amelyet indokolatlanul kockázatosnak tart. Valamennyi kockázata persze minden orvosi beavatkozásnak van, akár foghúzás, akár vakbélműtét, akár egyetlen szem antibiotikum az eljárás része, nem véletlenül hangsúlyozzák a felvilágosítás vagy a nem formális beleegyezés fontosságát a jobb helyeken. A szakmai pro és kontra ütköztetése tehát úgy tűnik, már évekkel korábban megtörtént. Az "életvédők" egyébként praktikusan aligha nyernek bármit is - hiszen a jólszituált Rózsakert-páciensek ezentúl meg sem állnak majd Bécsig.