A hétfőn nyert Nosiboo-t kedden délelőtt már hozta is a postás. A tesztelés megkezdésére nem kellett túl sokat várnom, mert 11-kor telefonáltak az oviból, hogy a kislányom (4) belázasodott, vigyem haza. Ez nem volt számomra meglepő, a fél csoport kidőlt, sejtettem, hogy ő sem ússza meg.

Így rögtön kibontottuk az orrszívót, átfutottam a kezelési útmutatót, és orra fel! Igen, a négyévesen már tud orrot fújni, de még nem képes olyan erejű orrfújásra, hogy az összes váladék távozzon az orrából. A műveletet aznap még vagy négyszer elvégeztük, de mivel a Nosiboo elfér a konyhaszekrény sarkán és nem kell minden egyes alkalommal előpakolni, az orrszívás esetenként körülbelül fél percet vett igénybe.

A Nosiboo aranyos macifej alakú, bár ez engem teljesen hidegen hagy, mivel a gyerekeimet is. Esetleg egy szaloncukor alakú orrszívó... De nem, nem hinném, hogy bármi megszerettetné velük az orrszívást. Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a Nosiboo szívóereje finoman állítható, vagyis ha egy újszülöttnek szeretnénk leszívni az orrát, vagy egy olyan kisgyereknek, aki fél tőle, alacsonyabb fokozaton indíthatunk.

Az orrszívás legkellemetlenebb része eddig számomra a taknyos szívóeszköz tisztára mosása volt. A híg, vizes váladék még lejött, de néha olyan ragacsos trutyit produkáltak, hogy azt se fogpiszkálóval, se erős vízsugárral, se főzéssel nem tudtam eltávolítani. A Nosiboo szipkáját egyetlen mozdulattal három részre szedem, és mivel ezenképpen minden belső felületét elérem, könnyen és maradéktalanul ki tudom tisztítani. Arról nem beszélve, hogy a szipka kiképzése miatt a váladék nem megy át a szívócsőbe.

Három nappal a kislányom után a középső kisfiam (2) is lebetegedett, két napra rá a legkisebb (⅔), hiába, nálunk hetekig cseng egy vírusinfekció. Reggeleinket orrszívással kezdjük, ha nem, 10 perc múlva mindegyik pizsamaujja tiszta takony. Elég korán kelnek, 5 és 6 között, de most már nem kell megvárnunk a férjem ébredését, a Nosiboo olyan halk, hogy akár éjszaka is nyugodtan bekapcsolhatom. (Ez a második kisfiam csecsemőkorában lett volna nagyon hasznos, aki féléves koráig állandóan beteg volt, éjszakánként többször szívtam az orrát, hogy szopizhasson.)

Legnagyobb hasznát kétségkívül abban látom, hogy kis mérete miatt (20 cm átmérőjű) bárhova magammal vihetem. Idén nyáron a Balatonon nyaraltunk egy volt úttörőtábor fa- (na jó, papír)házában, és elég nagy gondot okozott, hogy nem tudtam leszívni a kicsi orrát. Jövőre sátrazni megyünk, áramot a kempingben is találunk, így oda is mindenképp magunkkal visszük. Az autóúton pedig bárhol megállhatunk, minden kávézó mosdójában van konnektor, ezután ez sem okoz fennakadást.

És hogy miért fontos az orrszívás? Nem vagyok szakmabeli, ezért megkértem gyermek tüdőgyógyász anyukámat, írjon erről pár sort:

Ősztől tavaszig a leggyakoribb gyermekbetegség a vírusok és baktériumok okozta felső légúti hurut. Az infekció által kiváltott orrnyálkahártya gyulladás fokozott váladék termelődéssel jár. Felnőttek ettől az orrváladéktól orrfújással szabadulnak meg. A gyerekek azonban öt-hatéves korukig nem képesek olyan erejű orrfújási manőverre, hogy eltávolítsák a kóros felgyülemlett váladékot. Az orrgaratban pangó váladéktöbblet egyrészt légzési akadályt, az evés és a szopás nehezítettségét, a kórokozó alsó légutakba történő aspirálását okozhatja. Másrészt ez a váladék felülfertőződhet és a banális vírus infekcióból komoly orrmelléküreg-, középfülgyulladás, hörghurut alakulhat ki. Ezek a szövődmények megelőzhetőek lennének, ha a gyermeket meg tudnánk szabadítani a pangó váladékától.

A leghatékonyabb módszer erre az orrszívás. Ilyenkor a váladék előzetes hígítása, oldása után egy szívó készülékkel távolítjuk el azt az orrgaratból. A váladék oldása történhet az ismert sótartalmú orrpsray-kkel illetve inhalálással. Az orrszívást naponta 5-6 alkalommal is lehet szükség esetén ismételni, de az egyszeri alkalom ne haladja meg a 60 másodpercet. Általában orr bemenetenként 10-10 másodperc elegendő. Az orrszívás során törekedni kell arra, hogy a váladék a hátsó orrgaratból is távozzon. Jó technika esetén a kóros váladéktól az orrmelléküregek is megszabadíthatóak. A piacon fellelhető orrszívók helyes használatával számtalan súlyos betegségtől, szövődménytől szabadíthatjuk meg gyermekeinket.

zebu

A Nosiboo orszívó a Bezzeganya webshopban kapható.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?