Bár az Activityt úgy hiszem, nem kell bemutatni senkinek, de mivel néhány mondatban leírható, hát leírom. Az Activityt minimum négyen kell játszani, mivel legalább két csapatra van szükség, csapatonként minimum két játékossal. A játéktáblán háromféle mező található: egy ceruza, egy kéz és egy száj. A középen lévő kártyákon pedig három szó olvasható a fenti kategóriákban. Amilyen mezőre lép a játékos, olyan módon kell az előzőleg kihúzott kártyán lévő szót kitaláltatni a csapattársával. Ha ceruzát lát, rajzolni kell, ha kezet, mutogatni, ha szájat, akkor pedig beszélni. Erre annyi idő van, amíg a homokóra lepereg. Ha sikerül kitalálni, a csapat megkapja a szó mögött feltüntetett pontszámot, tehát ennyit léphet előre a játéktáblán. Van nyílt kör is (ez a kártyán az adott szó mögött olvasható), ilyenkor bárki megfejtheti a szót és megkapja érte a pontot, nem csak a csapattárs(ak). Az a csapat győz, aki először éri el a célmezőt.

Az Activity Juniort kifejezetten gyerekeknek készítették, az ő szókincsükhöz igazodik, így a feladványokat az ő korosztályuk is meg tudja fejteni. Bár bevallom hősiesen, a boglya szót nem sikerült lerajzolnom, a seriffet pedig hiába próbálta többféleképpen lerajzolni a 12 éves, csak a könnyeink potyogtak a nevetéstől, a megfejtéshez nem kerültünk közelebb. A kunyhót viszont zseniálisan jelenítette meg a papíron, és a szigony lerajzolásával sem volt problémája.

Mivel négyecskén voltunk itthon a lányaimmal, és ebből egy fő az ajánlott 8 éves kor alatt van (egészen pontosan vasárnap lesz ötéves), így nem tudott részt venni a játékban, így hárman tanakodtunk az asztal mellett, hogy hogyan is játsszunk, ha nincs meg a minimum létszám. Bár próbálkoztunk a teljes verzióval hármasban, nem volt igazán jó (leszámítva azt a látványt, amikor a 12 éves lányom a földön hempergett, lövöldözött, mi pedig próbálkoztunk a Lara Crofttól kezdve az akcióhősig mindennel, de nem találtuk ki (talán túl sokat vihogtunk közben). Mint lelkes és kreatív játékszabály-kiegészítők és játékvariáció-alkotók, rövid időn belül megtaláltuk a megoldást.

A játék neve: Activity junior
Forgalmazó: Piatnik
Ár: 4690 Ft
Életkor: 8+
Játékosok száma: 4-12
Játékidő: kb. 30 perc
Ajánlott: nagyobb létszámnál

Mivel nem tudtunk csapatokat alkotni, ezért mindenki egyedül játszott. A kártyákon csak a rajzolós feladatokat csináltuk meg: egy rajzolt, a másik kettő pedig (egymás szavába vágva) kiabálta a helyesnek vélt megfejtéseket. Ennek eredményeképp annyira röhögtünk, hogy a macskák felháborodott pürrögéssel vonultak odébb. Aki kitalálta a feladványt, megkapta az érte járó pontszámot. Volt, hogy egyszerre mondtuk ki a megfejtést, ilyenkor becsületesen elfeleztük a pontokat. Hihetetlenül jól szórakoztunk hárman is. De azért persze várjuk a negyedik gyereket a hétvégén, aki épp elmúlt nyolc, így mehet majd a csapatjáték.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?