A múltkor ott tartottam, hogy milyen jó lesz, ha jön végre a jó idő, süt a nap, és végre ki lehet vinni az aprónépet a levegőre, szívják csak magukba a D-vitamint. Ha jól sejtem, a nyár majd megint minden átmenet nélkül robban be, a püspöklila és a meggypiros tavaszi kabátkáim a szekrény mélyén maradnak ismét, és a garbókat rögtön ujjatlan pólókra fogjuk cserélni. Lesz vagy harminc fok májusban, hétágra süt majd a nap... Hoppá, a naptej.

Szöget ütött a fejembe, hogy ha bekenjük a gyerekeket és magunkat naptejjel, akkor mi lesz a D-vitaminnal? Utánanéztem a témának, és sejtésem beigazolódott: ha naptejjel védjük magunkat, akkor nemcsak a káros sugaraktól óvjuk magunkat, de D-vitamint sem fog termelni a szervezetünk, ugyanis még a leggyengébb (SPF8) naptej, napkrém is 95 százalékkal gátolja a szervezetben a D-vitamin képzését. A természetes napfény gyógyító sugarai az üvegen sem képesek áthatolni, tehát autóban ülve vagy lakásban „napozva” szintén nem képződik D-vitamin.

Abban a szakemberek is egyetértenek, hogy legalább fél órát kellene napozni délelőtt 11 és délután 3 óra között a megfelelő D-vitamin pótlás érdekében, ugyanakkor azt is belénk sulykolták az elmúlt években, hogy ebben az időszakban a napon csak megfelelő bőrvédelemmel szabad tartózkodni. Tehát ha megfelelő D-vitamin mennyiséghez szeretnénk jutni, érdemes 5-10 percet több alkalommal eltölteni a napon naptej nélkül, és elég, ha az arcunkat, karjainkat vagy hátunkat éri a napfény, tehát nem kell levetkőzni teljesen. Jó hír, hogy az így eltöltött 10 percek összeadódnak.

Emellett persze oda lehet figyelni a táplálkozásra és olyan ételeket fogyasztani, amelyeknek magas a D-vitamin-tartalma. Nyilván kis országunk adottságai miatt nem valószínű, hogy minden nap lazacot és heringet tudunk enni, de szerencsére már rengeteg olyan élelmiszert lehet kapni, amiben van hozzáadott D-vitamin, érdemes megnézni a csomagolást. De a napon töltött idő mégiscsak a leghatékonyabb. Ha már tavasszal elkezdjük a bőrünket a napfényhez szoktatni, nyárra már edzett lesz, kevésbé lesz érzékeny. Nekünk a múlt hétvégi városligeti egész napos játszóterezés például kitűnő alkalom volt a naphoz szoktatáshoz. Pirosítót egy darabig nem kell használnom: a tükörből már nem egy hullasápadt kísértetnő néz vissza rám, és a gyerekeknek is jó színük lett. Persze azért majd kenem őket naptejjel, legfeljebb kicsit jobban odafigyelek a táplálkozásra.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?