Jelentés készült a gyermekek szexuális bántalmazásának magyarországi helyzetéről; a felmérés során megkérdezett gyermekek 17 százalékával történt szexualitással kapcsolatos bántalmazás vagy visszaélés, 30 százalékuk tud a környezetében olyan gyermekről, aki szexuális bántalmazás áldozata lett és mesélt a vele történtekről – erről a jelentés szerzői számoltak be kedden egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen, írja az MTI, illetve a hír nyomán a Hetek.

'Free A Child's Cry for Peace Creative Commons' photo (c) 2006, D. Sharon Pruitt - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

A Pandóra szelencéje elnevezésű projekt részeként Magyarországon 11 általános iskolában végeztek kérdőíves felmérését, amelynek során 446 felső tagozatos diákot tudtak megkérdezni a témában – mondta el Tóth Melinda, a fővárosi módszertani gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa.
Közölte, a tanulók 9 százaléka számolt be arról: felnőtt úgy simogatta meg, vagy „érintette meg a testét”, hogy attól ő kellemetlenül érezte magát. A felmérés szerint a diákok 4 százaléka kapott szerelemes üzenetet felnőtt embertől, 3 százalékuknak mutatott már felnőtt olyan fényképet, videót, amelyen meztelen emberek szerepelnek.


Tóth Melinda felhívta a figyelmet arra, érdemes azt szem előtt tartani, hogy csak azok a gyerekek vehettek részt a felmérésben, akiknek a szülei ehhez hozzájárultak. Az iskolai felmérésnél jóval többen esnek áldozatul, a területen óriási látencia tapasztalható – mondta.
Megjegyezte azt is, hogy a gyermekek szexuális bántalmazása területén az internet egy újabb veszélyforrást jelent.

Tóth Melinda közölte, az iskolákban 206 pedagógust is megkérdeztek, és ebből azt derült ki, hogy a tanároknak vannak ismereteik a gyermekek szexuális bántalmazásáról, de ezek nem képeznek biztos alapot egy-egy gyanú megfogalmazására, eljárást indítására.

Horváth Éva, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület képviseletében arról beszélt, hogy 2006 és 2010 között a gyermekek elleni szexuális visszaéléses ügyek száma a felére, 1401-ről 696-ra csökkent. Ez nagyrészt a tiltott pornográf felvétellel való visszaélés előfordulásában látható csökkenés magyarázza – fűzte hozzá. Közölte, az elkövetők 95 százaléka férfi, többségének a legmagasabb iskolai végzettsége az általános iskola. Ugyanakkor megjegyezte, ez az adat utalhat arra a jelenségre, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszú, szegényebb rétegek jobban a szociális ellátórendszer és a rendőrség szeme előtt vannak.

Horváth Éva elmondta, a rendőrség és bírósági adatok elemzéséből az derült ki, hogy 2006 és 2010 között az áldozatok 82 százaléka lány volt. A tizenkét éven aluli sértettek aránya 41 százalék, ami felhívja arra a figyelmet, hogy a 12 éven felüli gyerekeknek is szükségük lenne speciális védelemre. Mint magyarázta, a speciális védelem csak a tizenkét éven aluli gyermekeket illeti meg, akiket a törvény védekezésre képtelen személynek tekint, a velük való bármilyen szexuális kapcsolat bűncselekménynek minősül. Horváth Éva közölte, az ügyek 64 százaléka jutott el a vádemelésig, és 36-37 százalékában kapott büntetést az elkövető.

A Pandóra szelencéje elnevezésű, az Európai Unió által támogatott projekt egyidejűleg zajlik négy országban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában. A 2010 végén indult projektben a gyermekvédelemben, az oktatásban és a médiában tevékenykedő szervezetek és szakemberek vesznek részt, hálózatot alkotva azon közös cél érdekében, hogy fellépjenek a gyermekek szexuális bántalmazása ellen.
A projekt célja a figyelemfelkeltés, és hogy egy ajánlásokat tartalmazó cselekvési terv készüljön el.

 

MTI