oktatás iskolások London

Általános iskolai tanárként és egy kisember anyukájaként pedagógusi és szülői szemmel néztem körül, amikor Londonban részt vettem egy iskolalátogatáson, valamint a „BETT show” kiállításain és előadásain. London nyugati részében az „Ark Swift” iskolahálózat egyik tagját látogattuk meg. Mottója: Dream, Believe and Achieve.

Már az érkezésünkkor szembetűnő volt, hogy mosolygós, kedves emberek vártak minket az iskola bejáratánál. Udvariasan fogadtak, majd elláttak minket a szükséges információkkal. Elsőnek egy közös tájékoztatót hallgattunk meg, amiben beszéltek nekünk az iskoláról. Az Ark Swift egy hálózat, több iskolája van, célja, hogy az iskolába bekerülő, hátrányokkal küzdő kisgyerekeket is egy szintre felhozza, majd olyan fejlesztésben részesítse, amelynek következtében nem csak megírják az állami teszteket, hanem ezeken olyan magas pontszámmal teljesítsenek, amivel sikeresen tudnak továbbtanulni. Szembetűnő volt a diákság sokszínű összetétele.

A pedagógusok elmesélték, hogy a gyerekek többsége az iskolába érkezéskor angolul sem tud, így az első időszakot egy fejlesztő tanárral töltik, hogy a nyelvet megtanulják, majd ezután kerülnek be a normál órákra. Feltűnő volt az iskola gyerekközpontúsága. A folyosókat is és a tantermeket is a gyerekek alkotásai díszítették. Teljesen befedték a falfelületeket a kis kezek munkái, a projectmunkák, a szép rajzok és a kézírások is, nevek szerint feltüntetve. Az asztalokon középen voltak az eszközök, színes ceruzák, kréták, így mindenki elvehette, amire szüksége volt. Oldalt a szekrények is a tanításhoz szükséges anyagoktól és a gyerekek dolgaitól roskadoztak. Igen, nem volt kincstári rend mindenhol… de a gyerekekről szólt.

Meglátogattunk egy informatika, egy matematika és egy óvodai csoportot. Az informatika órán Sway-ben készítettek nagyon apró kis gyerekek bemutatót magukról. A gyerekek egy mosolygós tanár bácsival ültek a terem első részében szőnyegen, puffokon, és megbeszélték, hogy tartalmilag mi legyen a bemutatójukban. Majd minden apróság (voltak vagy 7 évesek) szétrebbent a tanteremben, leült egy kis géphez, táblához, és uccu, elkezdték a munkát. Nyugalomban telt az óra, csendben jelentkeztek, mikor megakadtak, a tanár bácsi pedig halkan és nyugodtan válaszolt. Az apró emberkék profi módon kezelték a táblákat, készítették a saját kis munkáikat. Az informatikai oktatás már alsó tagozaton nagy hangsúlyt kap. Szükséges az élethez, a fejlődéshez. Az egész oktatási rendszerükben igazodnak a modern kor igényeihez, így tudnak majd a tanítványaik továbbtanulni és az életben így tudják megállni a helyüket. A másik két óra is hasonlóan légkörben telt el.

Hát igen. Nyugalom volt, mosoly. Mindenki tudta a feladatát, tanár is kisdiák is, és dolgozott. Minden órán a pedagógus mellett ott volt a „tanársegéd” aki azokat a gyerekeket segítette, akik megakadtak a munkában. Igen, ott járkált, guggolt, súgott. A folyosókon a tantermek mellett láthattuk az egyszemélyes termeket, a fejlesztő pedagógusok színes termeit, telis-tele gyerekdolgokkal.

Hogy ezt hogyan valósítják meg? Az alapelvek között szerepel rend betartása, fegyelmezett viselkedés, és a feladatok, a házi feladatok elvégzése. Azok, akik nem végzik el a feladataikat, szankciókban részesülnek. Így sikerül elérni, hogy a jó képességű és dolgozni akaró gyerekek nyugalomban tudnak fejlődni, haladni. És így lehetséges egy nyugodt légkört kialakítani az oktatásban. Nemcsak technikailag volt csodálatosan felszerelt ez az iskola, de a légkör, amiben dolgoztak, az is irigylésre méltó volt.

A másik két nap, hát az csodavilág volt.  BETT-show Londonban. Körbenézhettünk, irigykedhettünk.

Egy hatalmas csarnokban rengeteg oktatási eszköz és előadások. Előzőleg letöltöttem a BETT appját, így felkészülten ki tudtam válogatni azokat az előadásokat és bemutatókat, amik személy szerint engem érdekeltek. Általános iskolai tanárként a Primary Education részre fókuszáltam. Itt ültem be előadásokra. Meghallgattam a BETT arénában (a legnagyobb előadóteremben) a Microsoft oktatást segítő anyagait, elméleteit, majd több, más előadásba is belehallgattam. Amit legjobban élveztem, az a fantasztikus világ, amit láthattunk az Primary részen. Rengeteg tanulást segítő program, nagy hangsúly fektetve a tanulási nehézséggel rendelkező kisdiákok fejlesztésére is. Interaktív táblák, fénylő projektorok nélkül, robotok programozása… és rengeteg játékos megoldás a technika segítségével.

Én is élvezettel játszottam a Minecraft in Education közösségi játékán, ugráltam az interaktív szőnyegen, társasjátékoztam, írtam a csodatollal, amivel a kézírásom megjelent a gépen, ugráltam a kivetítő előtt, ami érezte a mozdulataimat, és a kezemmel a levegőben nyomtam meg a jó megoldást, dobtam, intettem, választottam… virtuálisan, gépen, kivetítőn. Az oktatás jövőjének az egyik kis szeletén játszhattam. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám ez a három nap. Számomra hármas üzenete volt.

Mi a fontos az oktatásban? (nem sorrendben)

A gyerek. Legesleges-legelsősorban. Bármit használunk, legújabb technikákat is, a gyerek van a középpontban. A programok a gyerekeknek, gyerekekről szólnak, egy kisgyerek játszani és mozogni akar, szereti a színeket. Ilyen, így van összerakva. Az IKT-nak is ehhez kell alkalmazkodni, a programok ezért aktívak és színesek, élvezhetők.

Informatika. Más világot élünk Ha akarjuk, ha nem, a kisemberek életét már óvodás kortól betöltik az informatikai megoldások táblán, telefonon, számítógépen vagy interaktív táblákon. Így ezeket alkalmazni kell, hogy lekössük a figyelmüket. Egy megjegyzés: órákon tapasztalom, hogy vannak kisemberek, akik valahogy a papír alapú teszteken elvéreznek. Alig pontszámmal. És akkor mi elkönyveljük, hogy ennyire képesek. Aztán ugyanazt a nyelvtani tesztet nyomjuk a gépeken, pl. Kahoot-on oldják meg, és ugyanaz a kisgyerek nagyon magas pontot teljesít. Ezt nap mint nap tapasztalom.

Mosoly, nyugalom, kiszámíthatóság, korrektség - iskolalátogatási tapasztalat. Korrekt, kiszámítható rendszer, az iskola kimondja a játékszabályokat, ehhez alkalmazkodni kell, teljesíteni kell… de ha ez megvan, akkor megbecsüli, segíti a haladást, a munkát. Gyereket, pedagógust is. És így jön majd az eredmény.

Gyöngyi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?