Másodjára hármasikreim születtek. (Én írtam a Nagycsaládos anyuka dolgozni akar? című posztot). Ebből kifolyólag négy egykorú gyereket van szerencsém nevelni.

Manapság a csapból is a kötődő nevelés folyik. Az ember akkor is találkozik vele, ha nem akar. Az elveikkel történetesen semmi bajom, de mivel a 8 alapelvüknek a felét távolról sem sikerül teljesítenem, gondoltam, leírom, hogy néz ki a kötődő nevelés a gyakorlatban. Egy ikres nagycsaládban.  

  1. 1.       rész

A leggyakoribb kérdés, amit ikresként megkaptam ez volt:

„Jesszus, mit csinálsz, ha egyszerre sírnak?”

De folytathatnám a sort:

„Mi van, ha éppen akkor esik el az egyik, miközben a másikat öltözteted?”

Ilyenkor mosolyogva csak annyit szoktam válaszolni:

„Bármilyen hihetetlen, nekem is csak két kezem van.”

Nem értik, mitől vagyok ilyen nyugodt. Minek szorongjak olyanon, amin nem tudok változtatni? A kötődő nevelés elveihez betű szerint ragaszkodó anyukáktól gyakran hallok olyat, hogy ő bizony nem hagyja sírni a gyereket, mindig felveszi, amikor a kicsi kézben szeretne lenni, igény szerint szoptatja, és még a hatévessel is egy ágyban alszik. Szerinte a gyerek lelki törést szenved, ha nem reagál azonnal az igényeire.

A kötődő nevelés alapelveit a La Leche Liga honlapjáról másoltam ide. Vegyük sorra.

-          Felkészülés a szülésre testileg-lelkieg.

Pipa. Ez még gond nélkül megvolt.

-          Igény szerint szoptasd a csecsemődet.

Az elején csak egy babának elegendő tejem volt. Természetesen igény szerint szoptattam, ami náluk azt jelentette, hogy félóránként (!) mellre kellett tennem valamelyiket. Valaki mindig éhes volt és a tejtermelésem is a 24 órás igénybevételtől indult be igazán. Viszont egyhetes korukban már nem kaptak pótlást, és elkezdtek 2-3 órákat kihagyni két etetés között, vagyis beállt a kereslet-kínálat egyensúly. És akkor jött a dilemma: ha az egyik felébredt éjszaka, megszoptattam, felkeltsem a másika(ka)t? Hagytam mindenkit aludni, visszafeküdtem, és kb. negyedórát tudtam aludni, máris felébredt valamelyik, kezdhettem elölről. Ez kinek jó? Ki tudja ezt hosszú távon csinálni? Csak azért legyenek tápszeresek, mert anyuka 15 perces alvásokból nem bír hónapokig megélni és apuka üvegből is meg tudja őket etetni? Mi inkább azt választottuk, hogy legyenek anyatejesek, de amikor ébred ’A’ baba, felkeltjük ’B’ és ’C’ babát is. Mindenki egyszerre eszik, aztán mindenki egyszerre alszik. Végül is igény szerint etettünk. A legéhesebb igénye szerint. Az órához nem ragaszkodtunk, csak napközben, amikor már kanalast ettek, de erről majd bővebben a napirendnél.

-          Vegyük fel, ha sír, hordozzuk.

Na, álljunk csak meg... Természetesen egy újszülött nem azért sír, hogy manipuláljon és valóban szándékomban áll kielégíteni a szükségleteit. Csakhogy ennek ikreknél már fizikai korlátai is vannak.

Lehet két gyereket egyszerre szoptatni, de ne kövezzük meg azt sem, aki nem tudja megtanulni a szimultán szoptatást. És igen, ilyen esetben, amíg az egyik baba szopik, a másik ordít. Sok ikres családban így van ez. És természetesen emiatt egyik gyerek sem lesz lelki beteg. Ők így nőnek fel.

Lehet két gyereket is hordozókendőbe kötni, a harmadikat pedig lábbal hintáztatni a hordozóban / bölcsőben. Na persze. Két gyereket kendőbe kötni eleve 10 perces művelet, jó esetben el is felejtik addigra, miért is kezdtek el sírni. A dajkálás ülve még hagyján, de a gyerekek a kendőben egy idő után nézelődni szeretnének, járkálni kéne velük. A hátam meg leszakad pár perc hordozás után. A bölcsőben csücsülő baba pedig látja, hogy a többi(ek)nek jobb helye van Anyánál, és ő is ölben szeretne lenni. Sokszor ezért célszerű volt egyiket sem felvenni, akkor volt a legkisebb balhé. Inkább lekuporodtam melléjük-közéjük. Vagy felvettem azt, amelyik először kezdte. A többiek általában csak szolidaritásból kapcsolódtak be a sírásba. És lássatok csodát, mihelyt az elsőt felvettem és abbahagyta, a másik kettő is. Számoltam, 10-ből 7-szer. Vagyis az esetek 70 százalékában az ikersírás műbalhé volt. Amikor pedig télen, több kiló ruhában beöltöztetve, betakarva a babakocsiban rázendítettek, és megkaptam a fent említett kérdést (Mit csinálsz, ha egyszerre sírnak?) már csak vállat vontam: majd abbahagyják! Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy nekiállok kicsomagolni 2-3 ordító csecsemőt az utca közepén, amikor röpködnek a mínuszok?

Még egy dolgot említenek a testközelséggel kapcsolatban, ez pedig az, hogy kerüljük el az elektromos gyerekringató hinták használatát. Fel is van sorolva a legfeleslegesebb babaholmik listáján. A lista írója szerint azért, mert anyuka maga is ringathatja a babát. Gondolom, e lista szerzőjének sincsenek ikrei. Még a zenélő műanya is jobb, mint egy-két-három ordító gyerek.

Folyt. köv.

nagycsaládos

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?