Mai szüléstörténetünk szokatlanul rövid – pont, mint Andi szülése. Azon szerencsés kismamák közé tartozik ugyanis, akik rendkívül gyorsan és könnyen képesek szülni.

Az első fájást hajnali fél hatkor érezte, hét tízkor vették fel a kórházba, és nyolc óra előtt öt perccel már a kezében tarthatta kislányát. Pedig első szülés volt. Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a bezzeganya kukac freemail.hu címre!

Július 31-én, szombat reggel fél 6-kor arra ébredtem, hogy picit fáj a hasam. Talán ez lehet a „fájás”? – gondoltam magamban, majd átfordultam a másik oldalamra, hogy alszom tovább. Azonban mire elaludtam volna, megint fájt a hasam. Hát felkeltem, kimentem a nappaliba, hagytam a férjemet tovább pihenni, de egy kis idő után ő is felébredt, hogy miért járkálok én ilyen korán. Párom egyből mondta, hogy hívjam a szülésznőt, mert látta, hogy ebből szülés lesz!

Egyre gyakoribbak lettek a fájások. Nekiálltam „borotválkozni”, mert hát szőrösen nem lehet bemenni szülni, ugye?! Hajat is szerettem volna mosni, de azt már nem engedte a férjem. Ekkor a fájások maximum 5 percesek voltak! A szülésznő nem vette fel a telefont, hát nem baj, nekünk indulnunk kellett a kórházba. A kórházban a biztonsági őr nem akart beengedni, nem akarta elhinni , hogy szülni megyünk.

Becsengettünk a szülészetre, 7 óra 10 perckor felvettek az osztályra, átöltöztem, éreztem, hogy nagyon közel van a baba megszületése. Az ügyeletes szülésznő megvizsgált, majd nagyot csodálkozott, hogy ezt hogy csináltam első babánál, hiszen négyujjnyira voltam tágulva. Hívta gyorsan telefonon az orvosom, szerencsére odaért.

Se borotválás, se beöntés, semmire nem volt idő, mentem egyenesen a szülőszobára, ahol még kivettem a kontaktlencsémet a szememből, mert hát ugye reggel betettem, de minek?! Férjem beöltözött, felvette a védőfelszerelést. Úgy beszéltük meg, hogy a vajúdásra bejön, de a szülésre nem. Amikor belépett a szülőszobára, mondta neki az orvos, hogy ő csak vajúdjon, mi szülünk. Így hát kiment, és anyukámmal együtt várták a folyosón a baba érkezését.

Majd hamarosan, némi kis repedéssel, vágással 3 tolásra megszületett drága Jázmin, a Csodamanó 7 óra 55 perckor, 49 cm-rel, 3220 grammal.

Még az orvos is azt mondta, hogy ezt meg kell ismételni, olyan tökéletes volt. Természetesen szeretnénk hamarosan Jázminnak kistestvért. Kívánok minden kismamának hasonló csodálatos szülést.

Andi