Három hónapos kampányt indít márciusban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a lakossági élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében - közölte Cseh Balázs, az egyesület elnöke ma Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnök elmondta: Magyarországon a becslések szerint évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. Ebből 400 ezer tonnát tesz ki a lakossági élelmiszer-hulladék. Ez utóbbi értéke - kilogrammonként átlagosan 500 forinttal számolva - mintegy 200 milliárd forint.

Cseh Balázs szerint a tudatos fogyasztás és vásárlás széles körű propagálásával és a pazarlás csökkentésével sok pénzt takaríthatnának meg az emberek. Ezért is kezdeményezte az egyesület a május végéig tartó "Esélyt az ételnek!" elnevezésű akció elindítását.   A mintegy 47 millió forint költségű program 95 százalékos uniós támogatással valósul meg.

"A lakossági élelmiszerek hulladékká válásának megfékezéséhez minden egyes emberre és családra szükség van a szervezők szerint, csak akkor lehet jelentős mértékben csökkenteni a pazarlást, és ezáltal visszaszorítani az élelmiszerárak növekedését, az éhezést és a környezeti ártalmakat, ha saját háztartásunkban valamennyien törekszünk az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésére" – hívta fel a figyelmet az egyesület elnöke. Hozzátette: a világon keletkező élelmiszerfeleslegnek már a fele is elegendő lenne az összes éhező ellátásához.

Az fn.hu kapcsolódó cikke szerint  főleg tejtermékek és húskészítmények mennek veszendőbe a gyártók és a kereskedők közötti ellátási láncban, de alkalmanként tartós élelmiszerekből is jelentős mennyiségű felesleg keletkezik. Cseh Balázs szerint mezőgazdaságunkban, főleg zöldségből és gyümölcsből is évente több 10 ezer tonna megtermelt áru nem jut el a fogyasztókig.

„Mi nemcsak egy civilszervezet vagyunk, amelyik adományért kuncsorog, hanem kőkemény hulladékfeldolgozó is. Értéket teremtünk az élelmiszeripar számára, mert ahelyett hogy az kifizetné a megsemmisítés, raktározás költségeit, ideadja nekünk. Így ez üzletileg is nagyon értékelhető modell. Csak egyelőre nehéz ezt az üzenetet eljuttatni az illetékesekhez. Magyarországon nem egy elfogadott dolog, hogy egy civil szervezet nemcsak kéreget, hanem olyan szolgáltatást nyújt, amiben érték is van" – hangsúlyozta lapunknak az élelmiszerbank vezetője. Hozzátette: az élelmiszerbank „a mai napig azon kevés dolog közé tartozik Magyarországon, ami vegytisztán a cél érdekében működik".

Azt aligha lehet megúszni, hogy néha ne kerüljön a kukába egy-egy kenyérvég, egy alma, őszibarack, ami a többi alá bújva suttyomban megrohad. A lábas legalján lévő maradék is időnként a kukában végzi, ha mondjuk megbetegszünk és nem kívánjuk az ételt.  De valahogy mindig olyan rossz érzésünk van, ősi parancs, hogy ételt lehetőleg ne dobjunk ki – és a nagyvárosokban kutya, csirke, malac sem eszi meg, amit mi meghagyunk.

A Nyomor széle blog beszámolói arról szólnak, hogy egész falvak üzengettek a kemény télen: küldjenek valami ennivalót, bármit.  Mert nincs, semmi. Ma Magyarországon a becslések szerint mintegy 100 ezer ember éhezik, köztük tízezer gyermek.