A történet akkor kezdődött, amikor a fiam bölcsibe ment. Az első szülőin közölték, hogy csak egészséges, láztalan, tökéletesen gyógyult gyereket vigyünk a bölcsibe. Halvány mosoly futott át az agyamon, gondoltam, de jó, minket is gyereknek néznek, hogy ilyen evidens majomságokkal szórakoztatnak.

Aztán persze pár héttel később pofámba kaptam a valóságot, és ezzel nagy lépést tettem a szakkönyveket bújó leendő anya szintről a valódi anyaság felé. Történt ugyanis, hogy jött az első vírusok támadása, talán valami fosós-hányós volt, már nem emlékszem. És még én is észrevettem, hogy bizony a gyerekek egy része nem túl egészséges arcszínnel jön a bölcsibe.

Mondjuk úgy, kis túlzással a bölcsi bejárata előtt nyomták bele a gyerekbe a lázcsillapítót, hogy leérve a bölcsibe már mondhassák, hogy ó igen, volt egy kis hasmenés, de nincs láza, már jól van. Aztán persze a gyerek az első pár óra alatt ötször rakta tele a pelust, és láss csodát, pontosan három órával később "újra" lázas is lett.

Azóta sok tapasztalatot gyűjtöttem, és látom, hogy a helyzet valóban nem egyszerű. Errefele nagyon sok a gyerek, a tavalyi statisztikák szerint az országos átlag 5.1 gyerek családonként. Ami ugyan eléggé extrém szám, lévén a lakosság egy részében 6-8-11 gyerek a normális, de akkor is, a családonkénti három-négy gyerek teljesen átlagos. Ebből adódóan valaki mindig beteg, minimum hordoz valamilyen vírust, bacit. Szabi viszont nincs sokkal több, pontosan a magas gyerekszám miatt (szerintem) az állam nem járul hozzá, hogy gyerekenként jelentősen növelhető legyen a szabadság. Nekem személy szerint 10 nap betegszabim van a három gyerekre. Mondanom sem kell, hogy többnyire márciusra a végére érünk a dolognak, és akkor még jó telünk volt.

Ugyanakkor az sem megoldás, hogy a gyerekek betegen járnak közösségbe. Nem kicsit köhögősen, kicsit taknyosan. Hanem totálisan lerobbanva, valóban betegen. A saját értékrendem szerint nem követek el felelőtlenséget akkor, ha a köhögős, de láztalan, jó kedvű gyereket oviba küldöm. Másoknak talán az is belefér, ha a lázas gyereknek benyomnak egy gyógyszert, és inkább délben érte mennek. Addig is be tudnak rohanni a munkába pár órára. És végül is nincs előírás, hogy hány órán belül kell elvinni a beteg gyereket, máig emlékszem arra a felháborodott kirohanásra az egyik szülőin, amikor kiderült, hogy telefonáltak T. Anyunak, hogy a gyereknek 39 fokos láza van, tessék jönni. Majd anyuka kereken három óra múlva ért oda. Nem, nem defektet kapott. Csak dolgozott. Nem tudom mit, nem akarok ítélkezni, lehet, hogy agysebész, és éppen műtőben volt, mit tudom én. De az alatt a pár óra alatt az egész bölcsit körbefertőzte a felváltva köhögő, hányó, tüsszögő gyerek. És minden héten van valami, most éppen mumpszjárvány volt, előtte influenza. Nyáron a hasmenés hódít, volt szerencsénk herpeszt, tetveket, sőt, még vérhast is hazahurcolni, mi már csak ezeket az extra dolgokat szeretjük.

A helyzet megoldására azonban új módszert vezettek be, és ezen erősen elgondolkoztam. Mármint hogy egész idáig ezen anyáztam, de most, hogy benne vagyok, vajon jó-e ez nekem? Vagy megint csak a becsületesebbje, normálisabbja (nem kényszerhelyzetben levője?) szív. Ugyanis mostantól kezdve, ha valaki betegen viszi el a gyereket az oviból – értsd, rátelefonáltak –, vagy nem jelenti be előre, hogy a gyerek nem megy, mert mondjuk elutaznak, akkor csak és kizárólag orvosi igazolással mehet vissza. Ha nincs igazolás, a kapuból is visszafordítjak a gyereket. Jól hangzik, csak nem működik. Ugyanis tegnap időpontot akartam kérni az orvoshoz, hogy adjon papírt a lányomnak. És nem volt időpont. Az orvos minden reggel héttől tízig  és négytől este kilencig rendel. Minden nap. És egy tízezer fős kisvárosban élek, ahol rajta kívül van még egy gyerekorvos. És nincs időpont. Kérdeztem az asszisztenst, hogy akkor most mi legyen, mert nekem igazolás kell. Ja, hogy csak igazolás kell? Akkor kapcsolja a doktor urat. A doktor urat, aki nagyon alapos, nagyon lelkiismeretes, vén medve, még az előző iskolák neveltje, nála aztán olyan, hogy bemondás nem volt. Eddig. Most csak annyit mondtam, hogy igazolás kéne, a gyerek hétvégén lázas volt, de már jól van. Milyen névre? Kérdezte fáradtan, és ma reggel már ott volt a kis cetli a rendelő ajtajára erősítve, még csak bemenni se kellett érte. És a miénk mellett számtalan kis levélke várakozott, gondolom volt köztük jó pár igazolás is. Így viszont mi értelme van az egésznek? Aki akarja, az simán egészségesnek hazudja a gyereket. Aki meg szeretné mégis megvizsgáltatni, annak nincs időpont. És ha mégis van, akkor dugig van a váróterem, beteg gyerekekkel, akiktől jó eséllyel a már gyógyult is összeszed valamit újra. Az orvos kimerült, a szülő ideges. A gyerek meg vagy beteg, vagy nem, de igazolás az van.

Nálatok is van ilyen rendszer? Jónak találjátok, nálatok működik? Van olyan ismerősötök, akik "füllentenek" néha az orvosnak? Mit lehet tenni, ha már ez sem működik? Vagy szerintetek működik ez, csak kell egy kis idő, amíg mindenki hozzászokik? Mit gondolnak erről a kérdésről a gyakorló pedagógusok? Az orvosok? És azok, akiknek állandóan beteg a gyereke? Vagy éppen soha?

Meni